A nicknevemet (nemcsak a valódi nevemet, és az emailemet) is ellopta a hamis másodpéldányom. Mert ilyen marhaságot, hogy "biztos vagyok benne", én, aki egyetlen betűjét sem ismerem a kinai nyelveknek, soha nem irtam sehova!!!! (Csak azt, hogy talán... hogy az is lehet.)
A teljes magyar gyökrendszer, I. / II. a. b. c. stb.) fáljai következnek. Az elsőt már fel is tettük (a Videók modulba). Összesen kétfélék a magyar (vagyis a ragozó nyelvű) gyökvázak. Ez most az1-mássalhangzós csoport, 185 gyökszóval. Van még az óriási 2-es (több fájlja lesz). A 2-mássalhangzósoknak nagyon sok (16oo-18oo) körüli lehet a számuk – majd meglátom. Czuczorék és a későbbi amatőrök KÉTEZRES gyök(szó) sejtése tehát elég jó közelítés lehet. A sémi nyelvekben azonban 3-mássalhangzós gyökszavak is vannak, sőt azokból van a legtöbb. Ők a SZÓFAJOK / SZÓKÉPZÉS funkcióit töltetik be velük. Amit a ragozók már nem a magánhangzók cserélgetésével, hanem az “utóragok” hosszú, egymásután ragasztgatásával oldanak meg.
Viszont a magyar (a ragozók) továbbképzettszavai még mindig ezrével hasonlítanak a héber (a sémi) szókincsre. Ez azt bizonyítja, hogy a sémi és a ragozó nyelvek (de biztos vagyok benne, hogy az éneklő kinai-félék is) egy nagyjából közös EURÁZSIAI + ÉSZAK-AFRIKAI ŐSNYELV továbbfejlődött változatai. Nagyon valószinű az is, hogy az ősnyelvnek (rövid, szaggatott kiáltások), kb. a Samu idejétől - a KM lehet a kiindulási helye. Ezt azonban az Összehasonlitó Történet Nyelvészet (ÖTGy), ami max. 10-12.000 évre lát vissza, már nem tudja bizonyitani. Majd – de csak az ÖTGy tud. elfogadása után – lesz egy új, még nevesincs tudományág, ami a 40.000 éves sziklarajzok és azokon fellelhető pont-pont-vesszős „irásfélék” elemzése alapján fog következtetni az ősember kognitív képességeire.
A délvidéken (a sémi nyelvekbe) korábban / az ősmagyar nyelvbe legutolsóként (de azért ott is többezer éve lehet) érkezett a Z/Zs páros. Ennek a nagyon kevés gyökszava következik. De ezúttal a bővitett szavakat is hozzátettük a táblázatokhoz (az se sok)... s persze a legtöbbjük idegen eredetűnek bizonyul. A finnben nincs Z és Zs, tehát még kevesebb "rokonfélét" találhatunk - általában az ősi T-vel. Következtetés: a Z/Zs páros a gyökképződések nyelvtörténeti korszakát, ami a ragozások beindulása előtt volt - már eléggé lekéste.
Tótfalusi etimológiai szótár: ORR a szaglásnak a száj fölött kiemelkedő szerve / előreugró rész: cipőorr, hajóorr. Származékai: orrol, orront. Az orr eredetibb or alakja ősi örökség a finnugor korból: osztják uor (parti hegyvonulat), votják vir (domb), finn vuori (hegy). A magyar szó eredeti jelentése is kiemelkedés volt, s így vonódott át az arc legkiemelkedőbb részére. Az r kettőződése... toldalékos alakokban következett be: orotok ® orrotok ® orr.
Ilyen körmönfont módon lehet letagadni azt, hogy a legkülönbözőbb nyelvek is azonos megfigyelések, és a természetben hallott azonos hangzatok alapján képezték a szavaikat...
DUPLA mássalhangzók a gyökszavakban. Egy-mássalhangzósok-e, vagy kettő: az áll, orr, össze? – két-mássalhangzósok-e, vagy három: a forr, kell, küllő, kettő, lötty, nulla, segg, süllő, szebb, száll, szellő, rossz? – na és aszelel, zilál,tolul –ahol torlódás nélkül vannak duplán? Mi a megítélés: 1. Ha csak egyszerű hangutánzásről van szó: potty, csitt-csatt? / 2. Ha nyomatékos ejtésű szótagről, ahol valójában csak egy az a mássalhangzó? 3. Vagy mégis kettő, csak ’véletlenül’ azonos – például az egymásután alkalmazott igeképzők (szelel, tolul)? Hogyan lehet eldönteni, hogy még gyökszó-e az ilyen, vagy már bővített? Mindenesetre, mi ezeket is felvettük a gyökszavak táblázataiba. Megkeressük (ha van) a héber rokonszavát... az majd megmutatja. A héberben ugyanis nem létezik torlódó duplázás. A hivatalos nyelvészetben mégis ilyen átírásokat találunk: sabbat (szombat). Dehát nincs két B abban a szóban! Csak erősebben ejtjük, mert hangsúlyos. Vagy például a magyar orr (orront: szagot érez).
A héber orer = felébreszt, tiltakozik. Mitől ébred fel és fúj mérgesen (hrrr) az az állat? Nyilván – a héberek is úgy tudjákJ – ha idegen szagot érez. Az orr tehát nem két-mássalhangzós, de nem is egy-mássalhangzós gyökszó, hanem egy-mássalhangzós bővített. És ezt, miután megvizsgáltuk, mellé is írjuk.
Elkészült az új fájl, fent már látható: A szókezdő D és Gy magyar gyökszavai - finn és héber rokonszavakkal. Finn rokonszó persze kevés lett, hiszen nincs szókezdő D-jük, Gy meg egyáltalán nincs. De a D őshangjával, a T-vel mégis találtam azért néhányat.
A szókezdő S és Sz magyar gyökszavai következnek - finn és héber rokonszavakkal.
(Krizsa: A Géza név nem ismeretlen eredetű! A történeti nyelvtudomány nem zárhatja ki az eurázsiai nyelvek kutatásból a sémi nyelveket, és nem feladata letakarni – „polkorrekt” módon – a nácizmus szemétdombját sem.)
Ez a fájl következik: A SZÓKEZDŐ T, Dés Gy(=DJ) EGY- ÉS KÉT-MÁSSALHANGZÓS MAGYAR GYÖKSZAVAI Rokonszavakat a HÉBERben, és ahol megvannak a gyökök mássalhangzói, a FINN nyelvben is keressük. A héber és finn rokonszavakat fonetikusan, magyar-betűs olvasattal fogom megadni. A magyarban az ősi, zöngétlen T, a zöngés D, s a Gy is megvan – és szókezdő is mindegyik lehet.
A finnben, a zöngétlen T mellett a zöngés párja, a D is megvan – de az utóbbi nem lehet szókezdő. Ez azt jelenti, hogy a gyökszavak kialakulásánaknyelvtörténeti korszakában még D sem volt a finnben. Ebből következik, hogy Gy betűjük sem lehet. De a beszédükből sem hallható ki ez az összetett hang, a Gy? Mivel a D a finnben nem szókezdő, a valódi finn (nemcsak pár évtizedes jövevény)-szavakban - de azokban is csak a többnyelvűek tudják kiejteni - a beszédből sem hallatszik.
A héber‘régi’ T betűje mellett egy ‘újabb’ T-t is használ (ez is több, mint 2000 éves). Mindkettő, és a D is lehet szókezdő. A Gy betű (és még a Zs) a héberből is hiányzik. És nem is hallatszik? Ha a DJ torlódása előállítja, akkor igen. Ilyen például a djó (kiejtés: gyó) = tinta, eredetileg dió-festék! Ilyen a djokán = arckép, djóta = emelet, és persze a madjảrJ. A madjảr szó (a köznyelvben hungari) nyilván itt is jövevény, de hogy mikor és honnan érkezhetett…?
@Krizsa:Már említettem, hogy a finn (és más finnugor nyelvek) szavaira valamikor sémi előragok ragadtak fel (amiket a héberből azonosítok be). Ilyen a k’- / s/sz’- / l’-. S még a régi t’-, ami már a héberben is sok szóra végleg felragadt. (A többi csak finnugor nyelvekben.) Héber példák: cofe = megfigyel, tacpit = megfigyelés / acúm = hatalmas, tảacumá = erő, hatalom / radum = álmos, tardemá = mély, téli álom, kóma. A finnugor nyelvészet persze semmit nem ért az egészből, csak annyi ötlete van, hogy ezek a szókezdő mássalhangzók a magyarban “leestek”. NEM! A magyar szavakra, a legősibb 'te' előragon kivül, fel se kerültek. Erre a legismertebb példa a T-ESZ és hatamas szóbokra, ami a héberben OSZE. A finnugorok azonban helyileg is máshol és nem az őssémi, hanem egy későbbi sémi nyelvállapotból szedhették fel az előragokat!
Héber előragok k’- = viszonyító előrag: olyan, mint, körülbeül, amerre, amilyen, amikor, ahogy, stb.
s’- = aki, ami, amely, hogy, mert – az s‘- finn kiejtéssel: sz.
t’- = eredeti jelentése TE. Csak volt előrag, ma már nem az. Még előrag funkciójában ragadt fel véglegesen egyes héber szavakra. Jelentése: külső ágens teszi, okozza.
Miért HELYTÁLLÓ mégis a koti – ház megfelelés? Mert a T ® D ® S/Sz ® Zs/Z hangváltozási sor az ősidőktől csak az utolsó 3-4000 éven belül jutott a végére. Csak azóta jelent meg az írott forrásokban – néhol a délvidéken, majd a török nyelvekben a Z hang. De a legészakibb nyelvekbe (finn, észt) a mai napig sem jutott fel. Még ma sincs (B, C, F, G mellett) Z hangjuk. Pedig a pár évtizede kiadott szótáraikba, a legújabb nemzetközi vándorszavak már belerángatták? DE KIEJTENI MA SEM TUDJÁK! – tehát nincs! A KT gyök valóban katt ®köt ® kötözött értelmű volt és maradt. De búvóhely, betakar, húz-vonértelmű is volt. Így kb. 3000 éve, amióta megjelent a Z – a magyarban már ház értelművé is fejlődhetett.
A finnugor nyelvészetnek az a megállapítása, hogy a finn koti (bár nem a kota) szó a magyar ház megfelelője, mégis HELYTÁLLÓ.
És a többi? A többit, vagyis az egész finnugor nyelvészetet csak finn (vagy észt) anyanyelvű, plusz perfekt magyar nyelvtudású kutatók tudnák minden részletében felülvizsgálni. Más nem. Más miért nem? Mert a magyaron kívül csak ennek a két nyelvnek van legalább 400 éves írása és van több tízezer szavas szótára. NEM, kevesebb semmire nem elég. Persze 1. a 16 finnugor nyelvnek sosem volt közös "alapnyelve". 2. A közös eurázsiai-északafrikai ősnyelv nem néhány ezer, hanem min. 10.000 éves (inkább a többszöröse). 3. A nyelvcsaládokra való felosztás tudománytalan, stb. Ez a fájl következik: A SZÓKEZDŐ K/H PÁROS MAGYAR gyökszavai - finn és héber rokonszavakkal.
Mielőtt elalszolJ: Az őshangoktól – a hangváltozások megjelenésének sorrendjében. De ez csak magyar szavakkal, csak “életérzés”, és csak egyetlen gyök-páros útvonalán!
1. KT – HT: két köt kút / hat-rá 6 hát(-ára) 7 (gonosz) hát… egy hét (csak ennyi) huta (kohó) – Közös értelmek K-val: egybetart ¬H-val: veszély.
2. KD – HD: kád kód köd / had híd hód – K-val: elrejtve ¬H-val: behatol.
3. KS – HS: kas (kicsi raktár) kása (zúzott) kés (vág) kese (fakó) késő kis kos (szúr) kuss / has hús hős hűs – K-val: beszűkült, rontott®H-val: feljavít.
4. KSz – HSz: kasza kész kosz kósza kusza / hisz húsz hosszú – K-val: a vég ®H-val: talán még...
A finnben egyáltalán nincs Z hang. Van K, T, H és mindhárom lehet szókezdő. A 16 ‘finnugor’-(mínusz magyar) nyelv közül csak a finnek és észtnek van (a legrégibb), 400 éves írása. Arról tehát, hogy mindezekben is volt-e kétféle K, T és H, nem tudunk – és már nem is fogunk megtudni semmit.
A héberben is mind megvan, és szókezdő is lehet. A ‘régi’ K és a ‘régi’ T őshangok. A későbbi T (más betűje van) is lehet szókezdő, de a K/Ch párosukból csak a K lehet az. Azt, hogy a normál H is őshang-e – szintén valószínűnek tartom, de a lágy H már nem az. A 4 eltérő héber betű. K: קa K/Ch közös betűje: כ – a régi T: ת, az újabb, ami főleg ’kultúrszavakban’ fordul elő: ט
A KOTA ÉS A HÁZ http://epa.oszk.hu/02300/02387/00016/pdf/%C5%90si%20Gy%C3%B6k%C3%A9r_2008_2_002-022.pdfAjánlott, hogy olvasd el fenti a linket, Borbola János írta. De csak az első 18 oldal foglalkozik a kota « ház problémájával. Hozzáteszem, hogy én a szerző munkásságát alig ismerem, és főleg nem értek hozzá, csak ahhoz, amit itt ír. Mert az Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet (ÖTGy) keretében, a szerzőtől függetlenül ugyanilyen következtetésekre jutottam.
@Krizsa Katalin, 2019. 03. 04. A K/H ÉS A T/Z PÁROS MAGYAR GYÖKSZAVAI Rokonszavakat a HÉBERben, és ahol megvannak a gyökök mássalhangzói, a FINN nyelvben is keressük. A héber és finn rokonszavakat fonetikusan, magyar-betűs olvasattal fogom megadni. A hivatalos Történeti Nyelvészet (TNy) finnugor ágazata (FN) szerint a finnugor nyelvekben szabályos, vagyis bizonyításra alkalmas hangmegfelelés, ha a K hang H-ra / és a T hang Z-re változik. Tehát, vonják le a következtetést, a finn KOTA szónak magyarban HÁZ felel meg. Vagy MÉGSEM? A Jakab László: Finn-Magyar Diákszótár, Akadémiai Kiadó, 2007, 169. oldalán ez olvasható: KOTA = kunyhó (lapp: sátor) / KOTI = (lakó)ház, otthon, szállás, haza, hon. Nos, Borbola János szerint (is), a KOTA szónak a magyar KÖT szó (kötözött dolog) felel meg.
A magyarban az ősi K, T – a H és az újkori Z is megvan, és mind lehet szókezdő. A magyar rovásírás alapján úgy tudjuk, hogy a K-nak kétféle jele is volt. H pedig ma is kétfélénk van, a normál H és a lágy H (pl. a méh szóban) – bár igaz, hogy nem jelöljük őket külön betűkkel.
A legalulra, most feltett fájlom mellett üres tér húzódik végig. Rá kell kattintani oldalt a + jelre (nagyitás), háromszor is, s igy már kitölti a szöveg a lapot.
A technikai probléma oka az, hogy a számitógépem újra lett formázva és újra telepitve - nem mindenen ismerem még ki magam.
A MAI NYELVEK BESZÉDHANGJAINAK TANUSÁGTÉTELE A NYELVEK FEJLŐDÉSTÖRTÉNETÉRŐL A P őshang, az F jóval későbbi. A finnugor nyelvészetben elhíresült P/F páros dogmája: „A szóeleji p ® f hangfejlődés (a magyarban) szabályos, lásd fal, fazék, fél, fog, fogas stb.”Finn-héber-magyar: mindhárom természetes módon kifejlődött nyelv. A finnben nincs F hang és betű. Sem a szavak elején, sem a belsejükben ® tehát kiejteni sem tudják. A héberben mindkettő megvan, de csak a P lehet szókezdő ® kiejteni az F-et is képesek. A magyarban mindkettő megvan és mindkettő lehet szókezdő (értsd: gyökkezdő) hang is. Feltételezés: a héberben is, mint a finnben, csak a P-vel kezdődő gyökszavak lehetnek. És így is van? Igen. Egyebek mellett EZÉRT kellett elkülöniteni az ú.n. nyelvcsaládokat. Végigvesszük e három nyelvnek a P/F párossal képzett gyökszavait. A héber és a finn „együttműködik” – a magyar mindkettővel szemben áll. P-B/V. A finnben a B hang is hiányzik. F-fel kezdődő gyökszó tehát csak a magyarban LEHETNE. És valóban van is? NINCS! Sem F/B, sem F/V gyökszavunk nincs. F/B: fabrikál, február – nem magyar, de nem is gyökszavak, hanem (latin, vagyis műnyelv eredetű) – bővitett jövevényszavak. FW: Csak olyan bővült jövevényszavaink vannak: föweny, fuwall, fuwar – amikben F/W a (hamis) gyökváz. A W még későbbi hang, mint az F. De miért hamis tőle a gyökváz? Mert a W eredetileg csak kettősmagánhangzó volt (tájnyelvekben: főueny, fúoall, fúoar).
P/F-C és P/F-Cs. A C=TSz, Cs=TS. A finnben C és Cs betű sincs. De az összetevőik torlódásából azért felhangoznak? A C igen, de mivel S hangot sem ejtenek (csak Sz-et), Cs sem hallatszik a finnben. A héberből csak a Cs betű hiányzik – de a TS torlódása előállitja, pl. tsuka (csuka) = vágy (Ady). A magyarban mindnek van betűje is. Akkor gyökszavaink is vannak? PC: igen, 9-et számoltam össze – de a piac, pióca és a pucc(os) valszeg jövevények. PCs: legalább 3 van: pacsi, picsa, pöcs. FC: magyar gyökszó nincs. FCs: fics(úr), föcs(tej), fuccs! – de vajon eredeti magyar szavak?
Mindhárom nyelvben vannak PT és FT vázú szavak. Héberben és magyarban gyökszavak is – és a finnben? Ha nem is gyökszavak ("diákszótáram" van, és nem is vizsgáltam át minden lehetőseget) bővitett szavakat látok. PD és FD. A finnben a D nem lehet szó (gyök)kezdő – de PD váz lehet. A magyarban ugyan csak a pad és a (meg)fedd ? – de héberben több gyökszó is van. Satöbbi. Igy lehet végigvizsgálni a gyöknyelveket – végig az egész szótárukban. Ez következik...
*A finnben máig sem vált szét az S/Sz páros, amit ők s-sel jelölnek, de sz-féle hangnak ejtik. Ez a páros több, mint 2000 évvel ezelőtt még a héberben sem vált szét. Ott viszont eleinte csak s-nek hangzott. Az s’- a héberben ma is általánosan használt viszonyító előrag: aki / ami, amit, amely, amikor, stb. jelentéssel. A sémi előragok közül, egyes finnugor nyelvekben nemcsak az s/sz’-, hanem az n’- és a t’- előragok is fennmaradtak – a szavak elején. A FN nyelvészet, amely a nyelvcsaládok közös eredetének a lehetőségét is elutasítja, kizárja az europai-északafrikai ősnyelv közös eredetét, azt álllítja, hogy e mássalhangzók a magyar szavak elejéről egyszerűen “eltűntek”. (Ok, indok?)
(Krizsa: szerintem ezeket az előragokat a “kárpátnyelv” (nevezzük most ősmagyarnak) fel se vette.Azt gondolom, hogy az ősfinn csak később kerülhetett kapcsolatba egy, már fejlettebb sémi előnyelvvel. Akkor, mikor az már használta a korai előragjait. (Mert vannak későbbiek is.) Mindez mikor történhetett? Szerintem két egymásutáni jégkorszak (elhidegedés) nyelvtörténeti eseményeiről van szó. Amik – figyelembe véve az eltérő genetikánkat – nem is ugyanazon a helyen mehettek végbe (nem ott, ahol az ősmagyar nyelvűek voltak).
A 3. hazugság: A nyelvek folyton változnak, tehát többezer év mulva már semmi nem marad bennük az eredeti szókészletből.
Cáfolat: a természetesen kialakult nyelvek szókincse a gyökvázakon alapul, amik a külvilág hanghatásainak örökletes (velünkszülető) információ-hordozói. Ezek évezredek alatt sem változnak. Nem is változhatnak, hiszen egyetlen külső hangzás (pl. ssrr), abból a gyökváz (SR) EGYETLEN gyökszavának (pl. sor) az eltűnése a teljes szóbokrot (a “sor” több tucat bővített szavát) "súrolná ki". De egy gyökváznak nemcsak egy gyökszava van, hanem elvileg annyi lehet, ahány magánhangzó van abban a nyelvben (sar-j, sár, ser-eg, sér-ti, sír / sír (temet), sor, sör, sör-te, súr-ol, sürű). Egyes értelmek (szavak) elavulhatnak ugyan, de az SR egész memóriatára – egy természetes módon kialakult nyelvből egyszerre: soha, semmikor nem fog eltűnni.
Krizsa Katalin izraeli-magyar nyelvész írja: „Ismert jelentős gyöknyelvek: magyar, héber, arab, szanszkrit, dravida. Holt gyöknyelvből nagyon sok volt... pl. az ugariti, a sumér, az etruszk. De azokat csak gyöknyelven beszélő nyelvészek tudnák helyesen megfejteni.” (Ősi gyökér 2013. 4. sz. október–december).
2019.02.18. Azóta, hogy ezt leírtam, 6 év telt el. Ma az a véleményem, hogy minden természetes módon kifejlődött sémi / és minden ragozó nyelv is – továbbá feltételezem, hogy az éneklő, kínai típusú nyelvek szintén gyöknyelvek.
Persze SENKI nem fogja bevállalni, hogy én a fél világ újlatin (az angol is az), vagyis a párezer éves mega-gyarmatosítások adminisztratív mű-nyelveit is nemtermészetesnek, „leromlottnak” tartom. Vagyis a 2000 éves modern világ, s persze főleg Európa nyelveit. Nem is teheti meg.
A tudományok közül csak a természettudományok azok, ahol a kutatások elég jól egybeesnek a hasznossággal. A ház, a műszaki cuccok megsemmisülnek, ha nem jól tervezték őket – tehát ott megvan a kontroll. A többi „tudomány” főleg csak kiszorítási eszköztár, vagyis az ellen-érdekek hordaléka. A tudománnyal foglalkozó „kutatók” óriási tömege – tisztelet a ritka kivételeknek (akiket úgyis ki szoktak rúgni) – bérmunkás. Megélni és hírnevet szerezni (az a legfőbb megélhetési érdek) akarnak. Valódi kutató csak az lehet(ne), akinek a megélhetése már eleve, a foglalkozásától függetlenül biztosítva van. És ezen kívül (hiszen tudja, hogy úgyis meghal) nem is akar semmit. De akkor minek csinálná? Jót akar az emberiségnek, a hazájának? Ja, persze... de elsősorban azért, mert ezt élvezi. Mint az evés ösztönét (ami azonnali túlélési eszköz), a szaporodásét (ami a következő nemzedékekért van jó erősen belekódolva a testbe) – és a szüntelen kiváncsiság kielégítését élvezi, ami az élővilág legtávolabbi fennmaradásának eszköze.
Három hazugság: 1. A héber írásban nincsenek magánhangzók, csak (ha van) alápontozás. Válasz: de vannak. Van I, O/U kettős-, továbbá alef betű, ami a lágy magánhangzókat, legtöbbször az a-á és az e-é hangot jelöli – van ájin betű, ami ezek torokhangú változatait. Pontozás? Hiszen nem is pontozunk! A héberül beszélő átlagember a könyvekben, napilapokban, iratokban, és a kézírásban nem lát és nem ír pontozást! Akkor honnan tudjuk, hogy a-féle, vagy e-féle vajon az a magánhangzó? Onnan, hogy a héber szavak szigorú nyelvtani szabályok szerint flektálnak (cserélgetik a magánhangzókat), amit mindenki, már a kisgyermekként, a beszédtanulás óta ismer / majd az írás megtanulása után bármely szövegben felismer.
2. hazugság: A héber (sémi) gyökök 3 mássalhangzósak – a nem-sémi nyelvekben ilyenek nincsenek, tehát gyökök, gyökszavak, szóbokrok sem lehetnek. Ezzel a dumával lehetett letagadni, hogy a ragozó nyelvek is gyökszerkezetűek volnának. Válasz: a sémi nyelvek 1-2-3 – és gyökismétlődéskor (iker-szerkezet) még 4 mássalhangzósak lehetnek. A ragozó nyelvek őse akkor vált külön az őssémitől, amikor még csak az 1 és 2 mássalhangzós vázak alakultak ki. Az elválás természetesen nem lehetett pillanatszerű, ezért a ragazókban, az összes 1 és 2 mássalhangzós gyökön kívül találunk (kevés) 3 és 4 mássalhangzóst is.
3. hazugság: A nyelvek folyton változnak, tehát többezer év mulva már semmi nem marad bennük az eredeti szókészletből. Válasz: a természetesen kialakult nyelvek szókincse a gyökvázakon alapul, amik a külvilág hanghatásainak örökletes (velünkszülető) információ-hordozói. Ezek évezredek alatt sem - egyáltalán nem változnak. A kulcsszó itt: a “természetes” nyelvek. Viszont a mesterségesen összehuzigált szókincsű és még át is szerkesztett nyelvek (ilyen a LATIN), abból a kreol nyelvek: az újlatinok, s az angol, továbbá a 100%-os műnyelvek, pl. az eszperantó, nem rendelkeznek gyökszerkezettel. Na, ezek – tényleg folyton változnak. Rendben van, az ÖTGy nem is vonatkozik rájuk. Akkor viszont ne erőszakoljátok rá a természetes nyelvekre a megbukott kutatási módszertanotokat.
Mik azok a torokhangok? Hivatalos történeti nyelvészet (TNy) – kontra – Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet (ÖTGy)
Az ÖTGy definiciója szerint: a mélyről (gégéből) induló, ajakkerekítés nélküli magánhangzók torokhangok. (Mássalhangzó, pl. a K nem az? Nem. Csak akkor, ha önmagában ejted ki… amit folyamatos beszédben úgyse teszel.) A torokhangok elsősorban a sémi nyelvekre jellemzőek, ahol párhuzamosan használjuk őket a már lelágyult magánhangzókkal. A torokmagánhangzók létezését – és minden oka meg is van rá – a TNy egyszerűen letagadja. Mert ha elfogadná, akkor kutatnia kellene a magánhangzók lelágyulásának folyamatát is. Ez viszont sokkal messzebbre vezet, mint nyelvek kialakulásának általuk “forgalmazott” 6000 éves időkorlátja. Dehát ez ostobaság! Az emberi beszéd egészen biztos, hogy 600.000 évnél is idősebb. Persze, de ők nem képesek ennél régebbre visszalátni a nyelvek kutatásánál (2000 évre se...). Szóval a torokmagánhangzók sok helyen felbukkannak – de tömegesen, az írásban is megjelölve, jelentést elkülönitő-meghatározó funkcóval, csak a sémi nyelvekben használatosak. Még az oroszban, az egyetlen betűvel jelzett „jerü”: ы. A magyarban soha? De, a beszédben felhangzik néha. Ne vitatkozz, itt egy példa: (mérges vagyok), azt mondd neki: „Ki kell már irtani azt a sok gazt a kertben!” ® az a és az i torokhang. TNy: nem, ezek nem torokmagánhangzók, a torokhang csak mássalhangzó lehet. Csak előttük gégezár van: „lemegyünk” és egy pillanatnyi szünetet tartunk. ÖTGy: Hát persze, hogy lemegyünk a gégébe, és akkor ez a magánhangzó ajakkerekítés nélkül fog bénáskodni. De ettől már mássalhangzóvá is válik az a és az i? Hm, hm...
A mai (az általunk ismert) magánhangzók – lágyak. Attól lágyak, hogy valamikor lelágyultak. És mindből, bármilyen elő-hátul hang-környezetben lágy magánhangzókká váltak? Nem feltétlenül, némelyik mássalhangzó is belőlük lett: a pergő R, az N és a W biztosan, a J és az L – valószínűleg. Hát ezt meg miből gondolom? Abból, hogy a torokmagánhangzó (a héberben) más értelmet ad a szónak, mint a lágy párja, pl. oved = dolgozik / oved = elvész– ani = szegény / ani = én. (Hofi után szabadon: hát azért lehet valami kapcsolat köztük...)
Ez következik:A P/F páros magyar gyökvázai, gyök- és bővített szavai Rokonszavaikat ezúttal a FINN és a HÉBER nyelvben is keressük.
A magyarban az ősi P is, és a viszonylag késői F is lehet szó- vagyis gyökkezdő.
A héberben mindkettő megvan, de szókezdő csak P lehet – az F a szavak belsejében fordul elő. Ugyanez vonatkozik a B/V párosra: szókezdő csak a B lehet. Mivel a héberben ki tudják ejteni az F-et is, a nemzetközi vándorszavakban legtöbbször akkor is helyesen ejtik, ha a szó elején van: pl. fizika.
A finnben csak P-vel kezdődhetnek szavak, mert az F hang hiányzik. A D megvan ugyan, de szó- vagyis gyökkezdő már nem vált belőle. Ez arra utal, hogy a D csak a gyökképződések befejeződése után került a finn nyelvbe. Mivel pedig az F (és a B, G, Z hang) a finn szavak belsejében sem fordul elő, a nemzetközi vándorszavakban is általában csak az ősi hangot tudják kiejteni helyettük: F és B helyett P-t, G helyett K-t, Z helyett Sz-et. És a V? A finnek V-je valójában kettősmagánhangzókból egyszerűsödött W-re – amit sajnos mi sem különböztetnek meg a V-től. Pedig a tájnyelvekben a magyarban is sok helyen fennmaradt a diftongusok használata, amiből, feltehetően, ki lehet majd deriteni (én mindenesetre felállitottam már hipotézist arra, hogy ez mely gyökszavaknál várható), melyikben van (lehetne) W betűt használni. És ez, ha a helyesirást nem is változtatjuk meg, a magyar nyelv kutatásában nagyon sokat segithetne.
Először arra a kérdésre válaszolok, hogy én mi célból szedek össze ezrével rokonszavakat, ha nem is akarok (akár szerintem jobban összeszerkesztett) nyelvcsaládokkal foglalkozni? A válasz a természetesen kialakult gyöknyelvek kutatásában rejlik. Az ÖTGy nem alkalmazható a „kreol”, a más nyelvekből összehuzigált és művileg átszerkesztett nyelvekre: pl. az összes újlatinra + az angolra. Azért nem, mert ezekből hiányzik a gyöknyelvi szerkezet: az 1-2-3 mássalhangzós gyökvázak / ezek különböző magánhangzókkal feltöltött gyökszavai / és e gyökszavak egyenkénti, saját szóbokrai. Melyek a gyöknyelvek: a kínai típusú éneklő / a sémi / és a ragozó nyelvek. Az ÖTGy nem is az elmúlt párezer év, a már megfejtett(-nek elfogadott) írásbeliség kutatásán alapul. „Leleteink” nem a régmúlt idők írásai – hanem maga a gyökszerkezet. És ennek hol az adattára, honnan vesszük elő? Az ÖTGy adatbázisa a gyöknyelvek minimum több tízezer szavas (annyi szükséges, amennyi nagyjából lefedi az élőbeszédet) - mai szótárai.
Az Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészettel (ÖTGy) az ezer oldalas, szótárszerű rokonítás-gyűjteményemből aligha lehet megismerkedni. Mintahogy az sem világos belőle, hogy miben különbözik a megelőző hasonlítgatásoktól. Már kimondtam a „varázsszót”: MÓDSZERTAN. Hogy én nem hasonlítom össze „csak úgy” a magyar szavakat egy bármilyen más nyelv (latin betűs, vagy esetleg IPA jelekkel) leírt szavaival. Még akkor se, ha úgy látszik, ott is ugyanazt jelentik! Miért nem? Mert nincs kontroll. 1. Még a latinbetűs írások kiejtése is durván eltér (francia, angol, német, magyar, stb.) a leírt szóalakoktól. 2. Mindenféle más írástípusok is vannak, amiknek helyes kiejtését, nyelvtudás nélkül, kizárt dolog hogy rekonstruálni tudjad. A jelenkori írásformák, csak a legismertebbek: görög, orosz, arab, héber, kínai. 3. A nyelvek HANGkészlete az elmúlt 3-4000 évben jó sokat változott, általában bővült: a hangváltozások. Ezekkel pedig (még ha nem is tud róla), úgy játszadozik bárki – a hivatalos nyelvtudományt is beleértve – ahogy épp megfelel neki.
Az amatőr „szavacskázást” a tudományos vizsgálódástól a módszertan (helyes módszertan) alkalmazása különbözteti meg. És az én módszertanom az, ami biztosan helyes? Már elkezdtem szakaszonként bemutatni, itt van. Te pedig bátran megkritzálhatod!
A biztos hangváltozásokat, a rokonszavak felkutatásában, természetesen a gyöknyelvészet is figyelembe veszi – de nyelvcsaládok felállításával nem foglakozom. Pedig annak is volna létjogosultsága? Igen, csak nem az indoeurópai történeti nyelvészet tudománytalan módszerével.
Az ÖTGy módszertanáról. A gyökszavak rokonításának két alapvető követelménye van: 1. Alaki azonosság / vagy a hangváltozások keretén belül maradó hasonlóság. 2. Értelmi rokonság.
Melyik kritérium szigorúbb? Az alaki hasonlóság. Pl: a héber dofek = kopog. Ez a pontos fordítás. Még hasonlítanak is – mégsem a rokonszavunk. Miért nem? Mert az alaki követelmény csak részben teljesül: P/F és H/G hangváltozás bármely nyelv-párosnál elfogadott – de a K-ból nem lesz D. Ezért a kopog rokonszava nem az azonos értelemű héber dofek, hanem a kofeh = üt, ver. A finn kopina (bár nem gyökszó, hanem ragozott) = kopogás – ez pedig mindkettőé. Melyik (e 3 szó közül!) a legősibb? A finn. Második itt a héber, legfiatalabb (de csak a kopog értelemre, a későn megjelenő G miatt!): a magyar szó. Más szavaknál azonban más és más lesz a sorrend!
Áttekintettük a hangváltozások valódi eredetét, amik a Homo Sapiens (a mai ember) beszéd-képességénének fejlődésével párhuzamosan, kronológikus sorrendben jelentek meg. Ha e fórum feletti „Hangváltozások, hűha” című cikket is átolvastad, azt is láthatod, miért nem fogadhatók el (és nemcsak énáltalam) a hivatalos történeti nyelvészet „munkaeszközei”: ahangtörvények. Ez az oka annak, hogy az Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet (ÖTGy) nem alkalmazza őket. Pedig hangváltozások valóban léteznek! Csakhogy nem oda-vissza érvényesek, hanem egyirányúak!
Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy az újabb hangok nem cserélődnek visszafelé. Az őshangoknak (például a P-nek az F-re, vagy a G-nek a K-ra) csak olyan nyelvben találhatsz rokonértelmű szavakat (pörög-forog / kering-görög) – vagy nyelvpárosban (pl. finn-magyar), amikben már mindkét hang megvan. Hogy pl. a finnben, ahol még ma sincs Z hang (amit az újkori jövevényszavaikban sem tudnak kiejteni: a zebrát szeprának mondják), nem bizonyíthatja a FN „nyelvcsalád” összetartozását a magyarral az a tény, hogy a kota = ház (ami a finnben nem is házat, hanem kunyhót, és a lappban sátrat jelent – de ezt most hagyjuk) – hogy a kota T hangja a magyarban, „Z-re változott”. Addig nem lehetett Z egyetlen magyar szóban sem, amíg a délről érkező Z hang meg nem honosodott a magyarban. Ennek viszont semmi köze a finnhez, ahol a Z mindmáig nem része az anyanyelv hangállományának. Más pléda: a finn pää (kiejtés: pee) = fő / fej. Ez annyit jelent, hogy csak azóta lehetnek a magyar szavak, amióta F hangunk is van – mert a finnben az sincs. A héberben P és F is van: a pe = száj. Ez már lehet a finn rokonszava? Alakilag ugyanaz, s bár a jelentése csak közeli, valóban a rokonszava. És a magyar fő-nek is? Annak is.
Mik azok a hangváltozások? Az őshangoknak, a beszédszervek fejlődését követő, fokozatos kibővülése. Ha az embert a beszéd emelte ki az állatvilágból (igen, az), akkor nagy árat fizetett érte. 1. A Pannon-tengert, abból a Pannon-tavat létrehozó tenger-beáramlás, 9 millió és 600.000 év között a heidelbergi- és a neander-előembert „teremtette meg”. Majd ebből a mindössze pár év-tízezred óta „eltűnt”, de valójában csak az emberi faj Afrikából (vissza?:-) érkező alfajába beolvadt: Neander-Sapienst). 2. Az Északafrikai-árok mentén (3.2 millió éve) történt tenger-beáramlás ugyanezt okozta – csak sokkal későbbJ – a kiálló csúcsokon életben maradottak számára. Az emberré válást.
(Wikipedia: https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADzimajom-elm%C3%A9let – ez a „vízimajom” elmélet.) A megmaradottak ugyanis, a beszűkült élőhelyeiken úszásra és persze halfogásra (más nemigen maradt) kényszerültek. Ez tette képessé az előembert arra, hogy szabályozni is tudja a légzését – az úszástól alakult ki a mélyreszállt gégéje. S ez lett a mai értelemben vett beszédképesség kulcsa.
Megjelentek a sziszegő, majd zöngés hangok is. Ugorjunk a mába: a mássalhangzók (általam is) elfogadott hangváltozási sorai 1. T ® S/Sz ® D ® Zs/Z 2. K ® H ® G 3. P® F 4. B ® V, de a 3. és 4. kereszt-hangváltozásai is léteznek: P/B – F/V 5. N ® M 6. O/U (vagy más kettősmagánhangzó) ® W... stb. (egészen újak).
A HANGVÁLTOZÁSOK - HŰHA! Az ÖTGy módszertana, folytatás: A HANGVÁLTOZÁSOK.
1. Mik az őshangok? A természetben hallható hangok jelentőségét már az állatok is felismerik, sőt még a megfelelő viselkedésük is genetikusan kódolt. Nyilvánvaló, hogy az ember is, még manapság is, így születik. Az őshangok az elsőként kiejteni képes beszédhangok voltak, amikkel a számára fontos környezeti hangzatokat, kommunikációs céllal, már utánozni igyekezett. Az előember, majd az ősember beszédszervei azonban még nem voltak olyan fejlettek, mint manapság. Nem volt még lapos az arca (a fog és ajakhangok kiejtéséhez), nem volt mélyreszállt a gégéje (ami a zöngés hangok kiejtéséhez szükséges), és a beszédizmaink mozgatásásáért felelős agyterület (Broca terület) sem volt olyan „ügyes”, mint a modern emberé. Időközben a környezete is megváltozott. A Sapiens már megfelelő búvóhelyeken „lakott”, egyre kifinomultabb eszközhasználattal szerzett élelmet, stb. Eleinte csak a természeti hangokat utánozva hívta fel a társai figyelmét a veszélyre, víz és élelemforrásokra – majd egymást, és a környezetében történő jelenségeket is kezdte megnevezni. Ősi beszédhangjai a J, T, K, P, N-szerű ümmögés és torokból jövő, ajakkerekítés nélküli magánhangzó-féle kiáltozások lehettek. A kommunikációhoz azonban egyre több fogalom megalkotása lett volna szükséges...
A módszertant csak a fő szabályok mentén, általánosságban lehet eltanulni tőlem, hiszen azt minden összehasonlítandó nyelv-párosnál újra be kell szabályozni. (És ahol nincs szótár, nálam magyarral-páros szótár az összehasonlítandó nyelvre? Azok a nyelvek nem kutathatók.) A gyöknyelveket első közelítésben NEM a gyökszavaik jellemzik, hanem a gyökök: a mássalhangzó vázak. Példa: a szal- (magyar gyökszó nincs, csak bővített, pl. szalad), szál (szálacska), szel, szél, szél(e), szil(fa: magasra emelkedik), szól, sző(l: összegubancol), még a szül is (eltávolít, szétválaszt) GYÖKE: SzL. Közös értelem: sssz... amire a szél képes. És a továbbképzett szavaik is ebbe a fogalomkörbe tartoznak? Azokkal már óvatosan bánunk: a száll (valójában szál-al) – szelel, szeles, széli (a szélekre sodor) – eddig jó. De a szalag, szelet, szelep, szilárd, szólam, születik? Ez utóbbiak értelme már nem kapcsolódik a szél „képességeihez”. Tehát hiába tartoznak az SZL gyökhöz, a szóbokrok az egyes gyökszavak jelentését hordozzák. Pl. a szel szóbokrából a szelep, szeletel, szelvény – szól: szólam, szólás, szólal – szül: szülés, születés, (vele)született – már újabb és újabb fogalomköröket. Melyik „szinten” szabad összehasonlítani egy gyöknyelv szavait egy másikéval? Sorban, a gyökváztól kezdve, figyelmes kritikával. A gyökváz csak a legősibb (ált. a külvilág hanghatásait értelmező, majd az emberős által utánozni is képes) jelentéseket kódolja. A gyökszó, az ő valamiféle magánhangzójával (mert még ma is többféle van: az ősi torokmagánhangzók ® diftongusok ® lágy magánhangzók) a Sapiens életkörülményeinek kronológikus tükre. Az ELSŐként képzett szavak (a kétszótagúak) pedig már a kultúrember fogalmai. S még mindig (ezelőtt 10 - 7000 éve) nem RAGOZTUNK. A sémi nyelvek és az éneklő (kínai típusú, s még talán a sumér) azóta sem (vagy alig). Ezek nem fejlődtek tovább? Hát dehogynem – csak másképp.
Kikapcsolódás: Az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészet MÓDSZERTANÁRÓL
Az első, kétkötetes 2o11-es, kisérleti kiadásomat (1080 oldal) nagyon gyorsan, már részben átírva és javítgatva, még 2o12-ben újranyomattam. (Ezeket csak 3o-4o példányban - hiszen ilyesmit nem is érdemes a boltoknak felajánlani...) Meg persze magamtól is éreztem, hogy még csak az elején tartok.... Csak ezután kezdtem kifejleszteni a gyöknyelvészet módszertanát. Hogy egyes szavakat, az alaki hasonlóság mellett, semmilyen ötleteskedés alapján nem szabad rokonszavaknak tekinteni. Csak akkor, ha szóbokrok, vagyis értelmileg összefüggő nagyobb „csomagok” is visszaköszönnek egymásnak a két nyelvben. Szóval én nem „SZAVACSKÁZOK”. Így kezdődött a tudományosan megalapozott történeti gyöknyelvészet. (Ma már nagyon sok szabálya van.)
További követelmény, hogy aki semennyire nem ismer egy nyelvet, és aki még sose rágta át magát egy teljes, több tízezer szavas szótáron, az nem kompetens. Nem kutató. Az sem, aki nem képes rutinosan, kiejtés-hűen kiolvasni a szótári anyagot, és a legelemibb nyelvtani ismeretekkel sincs tisztában. Ezért nem foglakozom én olyan nyelvekkel, amikhez gőzöm sincs. Mihez van? Kisgyerek koromtól kezdtem tanulni németül, s egy kicsit már egy angol-óvodában isJ – majd az ált. iskolától kezdve oroszul. Csak 1-1 évet franciául és latinul, gimnáziumi különórákon. Finnül még kevesebbet, csak mostanában - magamtól. De a kiejtést a finnél is komolyan vettem, videókat is lehallgatva, mert a kiejtés a gyöknyelvészet alapja.
11.Tótfalusi etimológiaGömb hangfestő szócsalád tagja: lásd gömbölyű, gomb, gombolyag, guba, göb. Mértani jelentésben nyelvújítás kori. Gumó hangfestő eredetű lehet a gomb, gubó, guba rokonságából, a gümő mély hangrendű párja. Gomba: horvát guba, szlovén goba, szlovák huba (gomba, szivacs). A 10. század előtti átvétel, amikor a szláv nyelvekben megvoltak még az orrhangú magánhangzók. Az átvett alak *gumba lehetett. Meg-gémberedik: hangfestő, a gebe, gebed – távolabbról a göb családjából. Gombóc: hangfestő eredetű gomb, gombolyag szócsalád tövéből -óc, -óca kicsinyítő képzővel – a gömböc mély hangrendű alakváltozata. Gombolyag: a gömbölyű családjába tartozó mély hangrendű változat. A hangfestő gomb, guba, gubancos, gubó szavakkal is összefügg. Gomolyog: hangfestő szócsalád a gombolyag, távolabbról a göngyölít rokonságából. A gomoly nyelvújításkori elvonás. Gomolya: horvát, szlovén gomolja sira (gömbformájú sajt). A szláv szó tkp. ‘gömb formájú csomó’. Gümő: tbc által előidézett góc a tüdőben: gümőkór. Hangfestő eredetű lehet, a gumó magas hangrendű párja.Gumi: nemzetközi szó a latin commi, gummi (mézga, gyanta) nyomán, a görög kommi átvétele. Végső forrás az egyiptomi kemai szó.
TE: Gém madár, kútgém – ismeretlen eredetű. Gém-kapocs: az angol GEM paper clips (G. papírkapocs) feliratból lett, amely a harmincas években forgalmazott iratkapcsok dobozán állt. Első eleme márkanév, betű szerint. Gím: szarvas vagy dámvad nősténye. Ismeretlen eredetű. Gomb a gömb mély hangrendű változata. Alighanem hangfestő a gombolyag, guba, gubacs, gubó – távolabbról a bog családjából. (?Krizsa: a gyökfordításnak nincs alapja.)
9. GyN: gyanu-gyanít – H: dijún = megtárgyalás gyón – daján = bíró gyanta – janu = sanyargatott (pl. fa, amikor gyantázik) gyanánt – H: nincs rokonszó gyün jön – H: jonek = új hajtás, felszívja, szopik, januká = kisgyerek, szopós (ezek „jönnek”) gyenge – ’olyasmi’ a gnihá = nyögés gyöngy – H: pnína = gyöngy (pnimi = belső) – itt sincs rokonszó. GyNy: gyönyör, gyönyörű – a héber óneg = élvezet, gonim = színárnyalatok – de nem rokonszavak.
TE: Gyanu: Ismeretlen eredetű. Gyón-ik: Alighanem ótörök. Egy feltételezett nyelvjárási *jogan (önmagát vádolja) magyar folytatása lehet. A feltevés gyengéje, hogy nem találták a törökségben – csak a vádol szótő származékait. Gyanta: a kpkori latin gentarum (borostyánkő) származéka. Nyelvünkben a 17. századig gyantár volt (borostyánkő). A balti nyelvekből ered (litván gentaraš, lett dzintars), és az oroszon (jantarj) keresztül más nyelvekbe eljutott. Mai jelentése a magyarban fejlődött ki. Az r kiesése valszeg toldalékos alakokban (gyantárt, gyantárból stb.) következett be. Gyanánt: Valszeg a gyanú származéka, a régi gyanó alakjából, birt. személyjeles gyanóján (gyanújával) formán keresztül. Ez gyanánra vonódott össze, majd nyomatékosító t ragot kapott (mint iránt, szerint). Jelentése így fejlődött: mást gyanítva, más helyett. Gyün-jönaz ugor korból: vogul juv, osztják joda (jön). A FN előzményeknek a jöv- tő felel meg, a régi jő (jőnek, jőve) ennek egy másik változata. Jőnek ® jönnek ® jön-nek fejlődéssel alakult ki. (Krizsa: szerintem nincs jöv- tő, mert az jow- -- kb. jouel (jövel). Vagyis a w eredetileg kettős-magánhangzó volt. Ő meg nem volt még, legtöbb nyelvben ma sincs.) Gyenge: ismeretlen eredetű. Gyöngy: Ótörök: türk, ujgur jincsü, kipcsak dzsindzs, oszmán-török inci. Végső forrásuk a kínai csen-csu (igazi gyöngy). A magyarba egy *dzsindzsü alak kerülhetett. Gyönyörű: bizonytalan eredetű. Egy ingatag feltevés szerint a gyöngy származéka. Ám a bizonyítani hivatott gyöngyörű alig kétszáz éves – a gyöngynek viszont soha nem volt kimutatható gyön- töve. A gyönyör nyelvújítási elvonás.
8. TE:GöncLehet elvonás egy tájnyelvi göncöl (gyömöszöl, gyűr) igéből. Göndör a kondor szó alakváltozata ® szerb-horvát kudar (göndör), szlovén konder, szlovák kader (göndör fürt). 10. század előtti átvétel, amikor a legtöbb szláv nyelvben megvoltak még az orrhangú magánhangzók. Egy délszláv *kond(a)r alak kerülhetett át nyelvünkbe. Göngyölhangfestő, valszeg a gömb, gömbölyű családjából. Az mb / ngy hangváltozás azonos lehet azzal, ami a rombol / rongy szópárban. (Krizsa: az N őshang, sokkal korábbi, mint azM). Gúnár német gunner, ganner – s az irodalmi német Ganser (gúnár) változatai.
TE: Genny: bizonytalan eredetű. A legkorábban adatolt genyett (hitvány, alávaló), majd genny talán szláv igékkel – horvát gnjiti, szlovén gniti, szlovák hniť (korhad, poshad) van kapcsolatban (amelyek ganéj szláv rokonai). A nyelvújításkor a genyettet így értették: gennyedt. Elvonták a gennyed igét, majd a genny főnevet. Gúny: Bizonytalan eredetű, hangfestő is lehet, bár az alaki rokonokkal (gunnyaszt, gubbaszt, guggol) nehéz a mai jelentést megmagyarázni. Gúnya: szláv: bolgár, orosz gunja (szűr, ujjas), horvát, szlovén gunj (daróc felsőruha). Gunyhó-kunyhó: Lehet, hogy a konyha alakváltozata, ami sok helyen külön melléképületben van. Az is lehet, hogy a jelentésváltozás a szerb-horvátban zajlott le – a kuhinja már kunyhó-ként jutott tovább, ahol hangátvetéssel lett a kuhnyó ® kunyhó.
7. Tótfalusi (TE): Gyolcs: valszeg a kpfelnémet golisch (Köln-i kelme) a szóvég affrikálódásával (itt: S hangból Cs=TS-sé válás). Gyullad helyett TE: gyújt. A szócsalád eredetéről semmit sem tudunk. Gyűlöl: ismeretlen eredetű.Gyűlikhelyett TE: gyűjt: valszeg ótörök: türk jig, oszmán-török yig (összegyűjt), ezekből magyarázható a gyű- tő, amely műveltető -t képzővel alakult ki, míg a gyűl(ik)-ben a tőhöz visszaható -l képző járult. Lehet, hogy a magyar alapszó a gyűl(ik), mégpedig az ujgur, tatár jigil, oszmán-török yigil nyomán.
GN: gáncs – H: ginuj = megrovás, lignáj = hátrányára (a li- = -ra, ami itt előrag) gané(j) – gnáj = szégyenletes gond– gonen = véd, óv gonosz– gnuszjá = (úgy) született gönc – gnut = szégyen göndör – gunder = felcicomázott göngyöl – gonen = véd, golel = göngyöl gúnár(hím lúd) – talán rokonértelmű a megane = megró (dühösen csíp) – a me- igei előrag, a meg- igekötő elődje.
TE: Gáncs Alighanem hangfestő a gacsos, kacs, kancsal családjából, a n hang másodlagos lehet. Eredeti jelentése ‘mozgást akadályozó görbe, horgas tárgy’ lehetett. Ganéj délszláv: horvát, szlovén gnoj (trágya), a torlódás járulékhanggal oldódott: gonoj – nyíltabbá válva ganaj lett. Gond Kiterjedt családjából sejthető, hogy igen régi szó, de eredetéről semmit sem tudunk. Gonosz horvát, szlovén gnus (mocsok, undokság), szlovák hnus (förtelem). A torlódást ejtéskönnyítő oldotta, s a magánhangzók nyíltabbá váltak.
Ennél nehezebb problémánk, mint a G és Gy kezdetű szavaink követése (eredet-kutatása) nem is lesz. Természetesen nemsokára egyesíteni fogom ezeket a „folytatásokat” – de nem egy, hanem két külön fejezetben: 1. G-vel és 2. Gy-vel kezdődő magyar gyökszavak és bővítményeik. Mert ez bizony két külön világ. Aminek az az oka, hogy a latinos abc-re való áttéréskor a magyar Gy betű megválasztása (és csak az) nagyon ügyetlen dolog volt. Hiszen a Gy legtöbbször összetett hang, ami a DJ torlódásákor keletkezik. Vagy (és ezt más nyelvekkel való összehasonlítás tudja igazolni), mégis a G a forrása. A harmadik eset pedig az, amikor az i/J őshangot – félmássalhangzót – ejtjük ma már Gy-vel. Végül – kb. 7000 magyar szó „átvilágításával” – elsősorban a finn (ahol egyáltalán megvan az a hangjuk) és a héber gyöknyelv segítségével (amiből, a magyarhoz képest csak a Zs mássalhangzó hiányzik) – az összes magyar beszédHANG sorrakerül. Megjegyzés: a törökös nyelvek MIND évezredekkel fiatalabbak a jó öreg finnél, magyarnál, hébernél... természetesen az ősnyelveiknél - az utolsó jégkorszak idején.
A GN, GNy, GyN, GyNy gyök- és bővített szavak következnek. (Az Ny is összetett hang: N-i/J).
6.GyL: gyalu – gali = hullámos (a forgácsa) gyalog – H: jảd = kéz, mellső láb. A FN jal = láb megfelelője a héber jail = hatékony, de az emberi láb = regel ®ba-regel = gyalog (láb-val) gyaláz – geál (א) = bemocskol gyilkos – talán távoli rokon a gilúah = leborotválás gyolcs – glilá = tekercs gyullad – daluk = meggyújtott gyűlik– gál = halom gyűlöl– giul = megutálás.
TE: Gyalu:vitatott, talán ótörök, egy feltehető csuvas *jilig, jilag szabályos származéka. Ennek csak közvetett bizonyítéka, hogy más török nyelvekben (baskír, tatár, kirgiz) létezik a hangtanilag megfelelő jisi- vagy zsisi- (dörzsöl, gyalul) igető. Mások szerint ugorkori: vogul jarga (gyalul), feltehető későbbi r / l hangváltozással– de egyik magyarázat sem meggyőző. (Krizsa: a semleges L jóval korábbi igeképző, mint a ’rossz’ R, és az sem valószínű, hogy visszafelé változzon) Gyalog: gyal- töve finnugor eredetű: cseremisz jal, finn jalka, észt jalg, lapp juolge (láb, lábszár). A szóeleji j / gy a finnugor (Krizsa: nemcsak a finnugor) eredetű szavaknál szabályos, lásd gyakran, gyógyul, gyökér. A g denominális névszóképző. Gyaláz: vitatott eredetű. Talán denominális (itt: névszóból igét) -z képzővel alakult egy ótörök, de írott forrásainkból ki nem mutatott *gyala (rágalom) szóból: kun, tatár, mongol jala (rágalom, bűn), kirgiz zsala (rágalom). Mások szerint a gyalog-ban rejlő FN *jal (láb) a forrás,’lábbal tipor’ jelentésen keresztül. Egyik elgondolás sem bizonyítható. Gyilkos: ismeretlen eredetű. A gyilkol és gyilok nyelvújításkori elvonás a gyilkos vélt tövéből.
5. folytatás Ez lemaradt: gelencsér / gölöncsér (fazekas) – a héber kad = korsó / kảdár = agyagedény készítő (nem ugyanaz a mesterség, mint a magyarban).
A Tótfalusi etimológia szerint (TE): Golyó: bizonytalan eredetű, talán az olasz coglion (here) nyelvjárási coio alakjából. A k/g hangmegfelelésre példa a kunyhó–gunyhó. Golyva délszláv: horvát gljiva (golyva). Gólya: madár / elsőéves egy. hallgató. Bizonytalan eredetű, lehet, hogy összekapcsolható a hangutánzó tájnyelvi gagó, gagólya, gógó, góga (gólya) szavakkal. A második jelentés alapja, hogy a költözés során hazatérő gólyák is javarészt “újoncok”, új fészket kell építeniük. (Krizsa: ?) Gálya: vagy az olasz galea, vagy a középkori latin gallea, galea magyar származéka – vagy mindkettő hatása érvényesült. A l palatalizálódása (jé-sedése) annak is betudható, hogy kezdetben galia formájú volt, tehát gálja ejtéssel számolhatunk. Gulya: bizonytalan eredetű. Talán egy kaukázusi nyelv (dargin) gula (hízásra fogott marha) szavából ered, de szótörténeti okokból ez inkább véletlennek tetszik. Gally: vékony faág. Talán szlovén: gol, többes goli (levágott gallyak) – más szláv nyelvekben: fehérorosz galle, orosz golj. Galiba: ismeretlen eredetű. Galacsin: szintén ismeretlen. Gléda: a régi katonai nyelv szava a német Glied (tag, rend). Galád: A középkori latin goliardus, gallardus (vándor klerikus, vásári énekes) származéka. A szó legkorábban adatolt jelentése csavargó, kóbor diák. A csavargás és gonoszság összekapcsolódására: a latin szó lehet a bibliai Góliát változata is, aki Isten népének ellensége volt. Galagonya déli szláv: horvát, szlovén gloginja. Gallér: középfelnémet goller, koller, irodalmi német Goller (páncél, majd ruha nyakrésze). A német szó forrása a latin. Gáláns: A francia galant (udvarias, szerelmes) német közvetítéssel. Eredete az ófrancia galer (vigad, szórakozik). Galand: keskeny szalag Régies szó a francia galon (paszomány, szegélydísz), német közvetítéssel. A magyarban csak a galandféreg használatos. Galamb déli szláv: horvát golub, szlovén golob – ám a 10. század előtti átvétel, amikor még megvoltak a nazális magánhangzók, s így egy *golomb-féle alak került nyelvünkbe. Galuska: lengyel eredetű, a gałuszka kiejtés szerinti átvétele. Giliszta: horvát, szlovén glista. Gelencsér: szerb-horvát grnčar. Ez, és szláv rokonai egy ószláv grncs (kis fazék) származékai.
4. folytatás GyK a Tótfalusi etimológia szerint (TE): Gyík: Ismeretlen eredetű szó. Gyökér: az ugor korból: vogul jeker (gyökerestől kidőlt fa), jukar (kidőlt fa gyökérzete földestől). A szóeleji j / gy szabályos a finnugor (Krizsa:nemcsak!) eredetű szavaknál: pl. gyalog, gyakran, gyógyul. A gyökvonás eredménye, illetve ‘szótő’ jelentésében a gyök nyelvújítási elvonás a gyökérből – bár tájnyelvekben is létrejött, az alapszó jelentésével. Gyakran: a korábbi gyakor (sűrű, gyakori) melléknevünk, módhatározóként. Ennek gyak- töve FN lehet: zürjén, votják juk, finn joukko (rakás). Az eredetileg ‘halom, rakás’ értelmű magyar gyak- szótő a denominális (névszóból lett) r képzővel ‘sűrű, gyakori’. Gyakorol: A régi és népnyelvi gyakor (számos, gyakori, sűrű) származéka a denominális (névszóból) l igeképzővel. Gyékény: Ótörök: kipcsak jegen, tatár jikan (gyékénysás). Magyarba *dzseken, dzsiken alak kerülhetett, a magánhangzók nyúlását a hangsúly, és az első szótaghoz való hasonulás okozhatta.
4. folytatás TE: (Tótfalusi etimológiai szótár): Gége: hangutánzó szó a gágog, gőgicsél rokonságából. Gőgös: kevély, rátarti, dölyfös. A gége alakváltozatainak egyikével kapcsolatos, eredeti jelentése: kiálló gégéjű (gégés). Mai jelentése azon alapul, hogy a kiálló gége a kevélyen fölvetett fej képzetéhez társul. Guggol: hangfestő lehet a kuksol, kucorog családjából. Gyógyul gyógy- töve a jó melléknév régi jóg középfokú alakjából lett. A szóeleji j / gy alakulására pl. a jer-gyere, jön-gyün (a magyarázat?) A gyógul g-je a szókezdő hatására palatalizálódott (szájpadlás-odottJ: gyé-sedett). - Ismét a gyöknyelvészet: GH: nincs magyar szó. GJ sincs – a GLy-os szavainknak a GL gyökük van!
GyJ: gyújt – H rokonszó nincs, gahelet = parázs gyűjt – gój (régies szó) = nép, gijusz = toborzás. TE: Gyújt: ismeretlen eredetű. Gyűjt: valszeg ótörök: türk jig, oszmán-török yig (összegyűjt), ezekből magyarázható a gyű- tő, amely műveltető -t képzővel alakult ki. A gyűl(ik)-ben a tőhöz visszaható -l képző járult. A gyűl-ik is lehet alapszó: ujgur, tatár jigil, oszmán-török yigil nyomán.
GK: gyík – H: djah (דאיה) = siklórepülés (úgy fut a falon...) GyK: gyí, gyíja! – a héber gyjó! ® ló bíztatása gyökér rokonszava a héber dajéka! = elég! (sok) gyök (nyelvi) – dijuk = pontosság, dajéka = (ennyi) elég – gyakori /gyakorol – medajek = pontosan úgy / pont úgy csinál (a me- csak igei előrag) gyékény, a magyarban jövevényszó – H: rokonszó sincs.
3. folytatás G-P/Fgép – gaf = szárny, kar, guf = test, testület, lényeg Gy-P/F: (a Gy nem DJ eredetű) gyep, gyepü – gapá = folyópart, sövény gyapálpüföl – gapáim (kettősszámú) = a két kar gyapjú, gyapot – gapá = sövény, (P/F) gufijá = trikó gyopár – H: talán-rokonszó a jif'á = tündöklés, livdanit = gyopár (többrétegű).
TE: Gép: nyelvújítási elvonás a gépely (emelőgép bányában, járgány) a német eredetű szóból. Gyapjú: Oszmán-török yapak, baskír japaga (birkagyapjú). A magyarba egy *dzsapagi alak kerülhetett. Gyep, gyepü, gyapot: ismeretlen eredet. Gipsz: Nemzetközi szó a latin gypsum, ez a görög güpszosz átvétele, végső forrás egy sémi gábis (kristály) szó. (Krizsa: A héberben gavis). Magyarba a német Gips került. Gyopár ótörök: türk, ujgur jipar (pézsma), oszmán-török népies ipar (gyopár). A magyarba *dzsipar alak kerülhetett.
2. folytatás GT: gát, gátol, gettó (kettő, idegen szó) – H: get = elválás gőte tarajos – geut (א) = méltóság gitár – H: katrosz = gitár, de ez ott is jövevényszó göthös-gödhös (K/G) – kahus = sovány, gadis = sírhantgutaütés – geut = (vér) áradás GTy: (lobogó, bő) gatya – talán-rokonszó a héber: geut = dagály.
GyT: gyut (jut) – dijut = átszivárgás gyatra – dijet = szivárog, jarud = gyatra (’lement’) gyötör – a héber jeter = felesleg, fokozódás, jiter = hiába csinálta gyutacs (gyúts!) – H: nincs rokonszó.
Tótfalusi etimológia (TE): Gát: szerb, horvát, szlovén, régi szlovák gat (gát, töltés, akadály). Gatya szerb-horvát: gaće (parasztgatya, alsónadrág). A szótő mássalhangzóját ty helyettesíti. Göthös betegesen köhögő, gyenge – valszeg a köhécselés hangját utánozza. Gyötör: talán ótörök: türk, ujgur jitür, oszmán-török jitir (elveszít) A magyarba *dzsitür alak kerülhetett – a törökségi szavak és a magyar szó között nem könnyű a jelentésbeli eltérést áthidalni.
TE: Gida: Állathívogató szó lehet, bizonyára kapcs. a gödölyével. Kevésbé hihető, hogy a Gedeon becéző Gida alakjáról van szó: a bibliai Gideon vezér kecskét főzött az Úr angyalának. Gödör ismeretlen eredetű. Gádor német, a Gatter (rács, rácskapu) nyelvjárási formájából (pl. bajor-osztrák goder). A magyar jelentések talán „rácsos ajtó mögötti helyiség”.
Folytatás. Összehasonlításul, a Tótfalusi etimológiai diákszótár szerint (TE):Gyáva: ismeretlen eredetű. Gubacs, gubbaszt, gubanc (guba, gubó, göb): hangfestő szavak. (Krizsa: hát így könnyű...) Gabona: déli szláv: szerb-horvát gobino (tönköly), keleti délszláv gobino (bőség, termés), e szavak a gót gabeins, azaz gazdagság származékai. Guberál: Valószínűleg a német szleng kuberieren (fizet) szavából alakult latinos szóvéggel, a k zöngésülésével. Német eredete a jiddishez (Krizsa: jiddis, az német+héber) visz, de több különféle szó is elképzelhető, mint forrás. A magyarban a fizetéssel kapcsolatosban arra a mozzanatra alapul, hogy a fizetésre kötelezett kelletlenül kotorászik a zsebében… Guvad: dudorodik, kidagad: kiguvad a szeme. Bizonytalan eredetű, talán a nyelvjárásokban élő, hasonló jelentésű duvad alakváltozata.
Ismét a gyöknyelvészet, a G-C/Cs. A G új párjai, a C=TSz és a Cs=TS valójában összetett hangok – összetevőik torlódásakor keletkeznek. Pl. a héber tsukả = vágy, szenvedély (Ady: Kis női csukák). A héberben nem is alakult ki gyök – C-vel csak egy szavuk van: guc. GC: góc – a héber guc = alacsony GCs: gácsér (hím kacsa) – H: hasonló a katsán (ts=cs: kacsán) = verekedős göcsörtös – (K/G, Cs=TS) katus = zúzott, törött.
Tótfalusi szótár (TE): Göcsörtös: csomós, bütykös, dudoros: ág, bot, láb. A görcs göcs változatának származéka – a göcsört (dudor, rög) már későbbi elvonás.
A finnben G hang sincs – G betűt csak a legújabbkori vándorszavaikban találunk, de a kiejtésük azokban is K. Most a G hang sorsát fogjuk követni a magyarban. Az idegen szavak elemzésétől eltekintek. Az összehasonlító nyelv megint csak a héber, mert a finn kiesik, más finnugornak tekintett nyelvhez meg nincs magyarral-páros szótáram. Észt lehetne még, de ahhoz valamelyes nyelvtudásra volna szükségem – a nyelv helyes kiejtést pedig mindenképp ismerni kell. Fent, az utolsó, kék fájlom: „Az egy és két mássalhangzós magyar gyökszavak bővítményei. A 38-42. oldalon található a két-mássalhangzós GY és GyY sorozat, annak magyar gyökszavai és bővítményei. Figyelem! A Gy-vel kezdődő szavak csak egy része G eredetű, a többi a DJ együtthangzása.
GV: guvatmadár, ki-guvad a szeme – A héber (H): gabá, gavin = szemöldök. Ehhez magyarázat kell: a guvatfélék szemgolyója ált. élénkvörös fehér kerettel – mindenképp feltűnő. Ezen kívül, a szem vonalában, még fehéres sáv is átvonul a fejen.
GB: göb – héber (B/V hangváltással): gew = a belseje gubó – goves = kitölti gebe – gowe = kimúlik guba(felsőruha, mákos guba, szlengben pénz) – gảv = a hát, külső rész, gove = pénzbeszedő guberál, tövisszúrógébics madár – gibev = összehordta gabalyodik – talán rokonszó a giv’ól = növényszár (az ó torokmagánhangzó) gubbaszt, gubacs, gubanc – gibún = púpos gabona – gavnuni = púpozott göböly (hízásba fogott marha) – gobel = dagaszt. GyV: gyáva – Távoli értelmű, talán-rokonszó a héber gvavả = rőzse (gyenge).
Tisztelt látogatók! Mától a fórum fölött levő A két-mássalhangzós gyökök: K/H/G csoport című fájlomat ajánlom átnézni, tanulmányozni.
Nemrégen még a G hangot véltem a legújabb eurázsiai beszédhangnak, ma a Z/Zs párost tartom annak. Ettől még a G is „fiatal” marad: párezer éves lehet. Ha az akkádban és a sumérban valóban volt G (valóban G-nek ejtették, és nemcsak K, Ch, vagy H-nak), akkor több, mint ötezer éves.
Honnan lehet tudni? Mit? Pl. azt, hogy mikortól használták a zöngés G-t a Kárpát-medencébenJ. A gyöknyelvész, kiolvasható írásleletek nélkül csak a természetesen kifejlődőtt gyöknyelvek összehasonlítása révén tapogatózhat. Az „utolsó jégkorszaknak” a Drias III-at nevezem – ekkor az északi populáció (ismét és utoljára) leszorult a jéghatár alá: 10-11000 év. A jéghatár a KM. A legészakibb „finnes” nyelvekből még ma is hiányzik, egyebek között a zöngés B, G, Z. (A gyökképződések időszakában a D is hiányzott, de azóta már nem). Ezért tételezem fel, hogy ez a 4 hang az „utolsó jégkorszaki” menedék idején és helyén sem lehettek még. Tíz és ötezer év (vagy csak 3 ezer?) között mikor és hol jelenhetett meg a zöngés G? Hogy hol – az érdekel, hogy a KM-ben. Mikor? Nem tudom, de a KM ősnyelveként feltételezett, ma magyarnak nevezett nyelvben mindenesetre nagyon alulreprezentáltak a G gyökszavai. Csak a GR gyök- és bővitett szavai „lódulnak” meg (vannak többen) – ez viszont az R hang (a J/L/R közül az utolsó igeképző) megjelenéséhez köti az időpontot. Eddig tartott a bevezetés. a G-vel kezdődő magyar szavak vizsgálata következik (pár nap mulva).
Ez egy video és a mi témánkhoz képest KITÉRŐ. Másfél óra. Ha unod, ha nem érted, abbahagyod. Ha nem unod, de túl hosszú, akkor is. Ha mindezt eddig is tudtad... hát mindent valószinűleg nem. Szóval visszatérhetünk az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészethez: A TERMÉSZETESEN KIFEJLŐDÖTT NYELVEK gyökeinek és szóbokrainak cakk-pakkja IS genetikusan kódolt rendszer. Öröklődik.
Ha nem nyilik a video linkje, próbáld ezzel: https://www.youtube.com/watch?v=_0TX-pHKRIc Másold ki, ott van felül a három pont, azzal. Mert az én honlapom nem húzza alá a linkeket. Az előadás: Dr. Kutor Lászó - "Párhuzamos keresés genetikus algoritmusokkal". Az ember túlélését mindenesetre a minél jobb és gyorsabb környezet-felismerés biztositotta (s ez ma is érvényes) - Igy az emberi beszéd kialakulása elsősorban a környezeti hanghatások és azok (képies) jelentősége alapján alakult ki. (Madarak?) Azt nem értem, hogy lehetett ezt másképp is elképzelni:-)
Feltételezés: a magyar nyelv a kezdetektől a Kárpát-medence terméke. Továbbra is a Z hangról... Honnan lehet tudni – pl. azt, hogy a Z/Zs páros valóban utolsóként került be a KM-be? Most tettük fel e fórum fölé az új fájlomat: Az egy és két mássalhangzós magyar gyökszavak bővítményei. Ennek 79-81. oldalán találhatók a két-mássalhangzós ZY sorozat magyar gyökszavai és bővítményeik. A korábbiakból következik, hogy ahova a délről felfelé terjedő Z egyáltalán feljutott (mert a legészakibb: finn, észt, lapp nyelvekbe azóta sem) – a Z már minden korábbi mássalhangzóval alkothatott gyököket és gyökszavakat. Tehát a gyökképződés szakasza mégsem zárult le már nagyon régen? Pedig a Z alkotott is... csak feltűnően szegényes az eredmény, nagyon kevés szavunk képződött vele (eddig?). Az ellentmondást az oldja fel, hogy a zöngések nem őshangok, hanem csak későbbi „hangváltozások” – elődeik zöngétlenek voltak. Lásd az idevonatkozó T ® S/Sz ® Zs/Z hangváltozási sort. Amíg a Z/Zs páros nem jelent meg, addig az Sz/S párossal fejeztük ki azokat az értelmeket, amiket később a Z/Zs-vel: ss / ssz ® zzs / zz: a szélvihar, villámlás, zivatar – majd bármilyen más fenyegettség hangjait. A magyar ZY sorozat gyök- és bővített szavait (mivel a finnben nincs Z) héber megfelelőikhez hasonlítom.
Honnan lehet tudni? 1. A Z hang és betű – Z-vel kezdődő gyökök
A zöngés Z elődje a zöngétlen Sz volt / a zöngés Zs elődje pedig a zöngétlen S.
Minden általam ismert nyelvhez vannak 25.000-től 50.000 címszót tartalmazó, magyarral-páros kéziszótáraim. A természetes módon kifejődött FINN nyelvben, és a környező nyelvekből az i.sz. táján összehuzigált, majd művileg szerkesztett LATIN-ban – nincs Z. (Csak újkori nemzetközi vándorszavaik kezdődnek vele.)
Az OROSZ-ban van, de a sokfunkciós za- előljáróval ellátott rengeteg szót leszámítva, már kevés kezdődik Z-vel. Ami a NÉMET-ben Z-vel kezdődik, azt mind C-vel ejtjük (pl. Zimmer: szoba) – ezzel szemben az S betű kiejtése háromféle lehet: S (pl. Sch kombináció esetén) / vagy Sz (pl. wasser: víz) / vagy, na itt van, Z is lehet (sieben: 7). Az összes, ú.n. újlatin nyelv (pl. a FRANCIA, azt is tanultam), meg az ANGOL, amiben a mai szókincs 50%-a (bizonyítottan) latin szó – egyik sem természetes nyelv. Ezek a max. 1000, de inkább csak 7-900 éve létező fiatal, „kreol” nyelvek, amiknek a gyökszerkezete széthullott – értelemszerűen – nem is képezhetik gyöknyelvészeti kutatások tárgyát.
Természetes módon fejlődött ki az anyanyelvem, a MAGYAR, meg az általam 4o éve beszélt HÉBER.is. Mindkettőben kifejezetten alulreprezentált (minden mássalhangzónál sokkal kevesebb) a Z hanggal kezdődő szó. (Zs a héberben nem is létezik).
Következtetés: a Z/Zs Európának biztosan, de valószínűleg egész Eurázsiának is a legfiatabb beszédhangjai.
1. Ezekre a kérdésekre fogok hamarosan egyszerű példákat adni itt a fórumon: hogyan lehetséges a beszédhangok kronológiai és geográfiai megjelenését kutatni a különböző nyelvekben.
2. Hamarosan felkerül a magyar egy- és két-mássalhangzós gyökszavak kb. 8o oldalas táblázatos (levegős, jól áttekinthető) gyűjteménye, ami a legismertebb bővítményeiket is felsorolja. Ez a magyar szóbokrok kutatásához nyújt (bárkinek) segítséget – vagyis kiindulási alapot fog adni.
Hogy melyek lehettek a legősibb beszédhangok, amiket már az ősember is ki tudott ejteni? Melyek azok, amiket csak később, de azért sokezer éve – és melyeket használunk mindössze 2-3 ezer éve? A különböző nyelveknek még a mai hangkészletük sem azonos! Például a finn / észt nyelvben nincs B, C, F, G, Z – s a kínaiból (tudtommal) az R hiányzik. A héber mássalhangzók közül a KIEJTÉSBEN - a magyarral összevetve - csak a Zs hiányzik.
Honnan lehet tudni, hogy egy bizonyos nyelvben mely mássalhangzók / mássalhangzó párosok voltak gyökképzők, és melyek nem? A gyökképződés nyelvtörténeti időszaka ugyanis már nagyon régen lezárult – s az általunk ismert nyelveknél más-más hangállomány birtokában zárult le.
Például a finnben ahol (a pár évtizedes vándorszavakat kivéve, de azokban sem tudják KIEJTENI) nincs B, C, F, G, Z hang. Így ezek a mássalhangzók nem is képeztek finn gyökszavakat – és ez azóta sem változik. Sőt, mivel valódi finn szó D-vel sem kezdődhet, ez arra utal, hogy a gyökképződés időszakában még a D is hiányzott nekik (ma már nem). A héberben ugyan létezik V és az F, de szókezdők nem lehetnek – tehát V-vel és F-fel kezdődő gyökszavuk - azóta sincs.
Az egyszótagú gyökszavak (pl. a magyar tár, dob, él, csíp) idővel képzőket vettek fel (pl. tár-ol, dob-og, él-et, csip-ke). Vajon a (természetes) nyelvek bármilyen új mássalhangzót felkapcsolhattak a második szótag megalkotásához? Szó sincs róla! Csak olyat vehettek fel, ami – akkoriban – MÁR MEGVOLT abban a nyelvben.
Mindezekre a vizsgált nyelv teljes szótáranyagát feldolgozó hangstatisztika és az összes gyökszavuk felkapcsolódási statisztikája ad választ.
Hogy? Miféle ELŐNY, mitől? A hangutánzó szavak és azok szóbokrainak “készenléti állapotától”, vagyis az értelmi láncolatoktól – az agyunkban.
Na, figyelj! Így ülök a lakásban, a számítógép előtt. ZZZ, zúg valami. A WC tartály? Nem is húztam le mostanában. De nemrég cseréltettem, mi van, ha az új tartály se jó? Ugyan... A hűtőgép is “belendül” néha, s akkor jobban zúg… de annak zihálósabb a hangja. Ja, hogy megint esik odakint. De akkor az öreg kacsám, már alig tud járni, szétázik – hadd éljen még! Be kell raknom a fedett kuckójába. Hol a kabátom? Á, nem kell kabát, szaladok. De a házicipőm azonnal beázik, a zoknival együtt… Ha megint esik, akkor ma se mehetek sehova dolgozni (kertészkedni). Habár pár csepp nem számít… Szóval felborul a reggeli tervem, hogy mi mindent akarok ma elvégezni? – mehetek dolgozni, vagy mégse?
Namost, amíg ezt összeszedtem és leírtam, volt vagy tíz perc. De a “program” (a fejemben), hogy mi mindent jelent számomra ma, most, a gép előtt ülve a hirtelen ZÚGÁS, mérhetetlenül rövididő alatt futott le. Magyar szavak (Z-G/H/K hangváltozásokkal): zúg, zihál, zuhé, zuhog, zuhan, zuhatag, zökken, zakatol. De én két-gyöknyelvű vagyok – a héber zig-zag = cikk-cakk, zik = szélvihar, zoek = kiabál, segítségért kiált, zulȧh = meglocsolt, zihá = felismerte, zocher = emlékszik, zakén = öreg, zakuk = szüksége van (valamire).
Ellenvélemény: "Mindez a mesterséges és a művileg összeszerkesztett nyelvek birtokában is mind eszünkbe juthat." Azonnal, egy csomóban? Aligha. Szerintem a gyöknyelvűek gondolkodása összetettebb és ami a legfontosabb: azonnali – ettől okosabbak. Mert nekik a hangutánzó gyökök, gyökszavak és szóbokraik készen, és tucatnyi értelemmel eleve összekapcsolva vannak.
Én teszem hozzá, hogy nemcsak a 4 éves korban megtanult irás-olvasás. Hanem az is, hogy a ragozók közül a magyarnak van a legjobban megtartott ősi gyökszerkezete / a héber pedig azóta is gyöknyelvként fejlődött tovább (nagyon keveset, alig ragoz). Igen, hiába tagadják, a magyar vagy héber anyanyelv önmagában is jelentős ELŐNY.
Tudjuk, hogy a legkorábbi megfejtett(-nek vélt) sumér írásleletek i.e. 3200 körüliek, tehát 5000 évesek). Az önmaga által felállított kutatási időkorlátot a hivatalos Történeti Nyelvészet “csillagos”, értsd sehonnan nem adatolt, csak kikövetkeztetett szavakkal igyekszik kitolni. Az emberi nyelv azonban, még a fellelt (meg nem fejtett) írásleletek alapján is minimum 40.000 éves (valójában sokkal több). Hivatalosék: “Ez nem számít, mert a nyelvek folyton változnak, párezer év elmúltával úgysem marad bennük semmi eredeti.”
Ez nem igaz! Csak a nem-természetes módon kialakult nyelvek “változnak folyton”. Ezek pl: 1. A környező népek (görög, etruszk, héber-arám, ősszláv) szókincséből összehuzigált, a szavakat és a nyelvtani szabályokat is önkényesen, művileg kialakított LATIN – pidzsin nyelv.
2. A római gyarmatbirodalom adminisztratív latinjából kialakult újlatin nyelvek (nem nevezik újlatinnak, de az angol is ilyen) – egy-másfél ezer évesnél is fiatalabb kreol nyelvek.
Mik a kreol nyelvek? https://hu.wikipedia.org/wiki/Kreol_nyelv A pidzsinből már anyanyelvvé is váló, de a természetes nyelvfejlődés sokezer (valójában sok tízezer) éves korszakát nélkülözők a kreol nyelvek. 3. A 100%-os műnyelvek, mint pl. az eszperantó, szintén nem természetes nyelvek.
Ezzel szemben a gyöknyelvek az egyfajú (Sapiens) emberiség néhány nagy makro-nyelvcsaládjának leszármazottai, a környezeti hanghatások utánzásából keletkeztek. A természetes módon kifejlődött nyelvek (de csak azok!) mind gyöknyelvek. S mivel a sémi gyökvázak évezredek alatt sem változnak, semmi okunk nincs feltételezni, hogy a gyökszerkezetek bármikor is eltűnnének. Hogy ez valóban így van, az Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet igazolja. A gyöknyelvészet az, ami a 6000 évnél sokkal messzebbre lát.
Nagyon boldog ünnepeket, meleg szobát és meleg szeretet kivánok minden kedves látogatómnak - Krizsa Kati és (a Gy.nyelvészet másik szerzője, az egyik lányom): Karvaly Kati.
Krizsa: Kivették belőle a kb. 4o darab fele-Afrika, és a Közel-Kelet sémi nyelveit – s a nyugat-ázsiaiakat még névről sem említik. Miért vették ki? Hogy az ú.n. eurázsiai makro-nyelvcsalád megszabadulhasson a gyöknyelvektől. Dehát az összes ragozó is gyökszerkezetű! Ezt viszont keményen tagadják. Legkínosabb számukra a magyar nyelv esete. Mert az – helyben, a Kárpát-medencében születvén és ott is fejlődve mindvégig – kivételesen stabil és gazdag lett.
Ha a makro-nyelvcsaládban benne maradtak volna a sémi gyöknyelvek, akkor nem lehetne „szeleskedni” a hivatalos nyelvészet által elfogadott hangtörvényekkel. A sémi nyelvek ugyanis egyetlen értelmen (mássalhangzó vázon) belül is folyton csereberélik a magánhangzókat. Ha bennmaradtak volna, akkor: 1. a hivatalosék hangtörvényeinek, a magánhangzók szempontjából (hiszen a gyöknyelvek folyton csereberélik őket) semmi értelmük nincs. Magyar példa: nyal, nyál, nyel, nyél, nyíl, nyíl(ik), nyől, nyúl-nyúl(-ó testű állat). Az NyL gyökszavainak közös értelme egy ősi jelenet: felemelkedik, utánanyúl, szájat kinyit, nyel(v)ét kinyújtja, nyállal lenyeli) – és a gyök a nyelés hangját is felidézi.
Héber, a D-B/V-R váz: dvóra = méh (zümmög), dabur = darázs (dong) / dover = beszél, davár = szó, mond, dolog, valamicske, dibur = beszéd, diber = beszélt, dubár = szó van róla, dabrán = beszédes. Magyar példa: dübörög. A finnben nincs példa, mert sem B hangjuk nincs, sem a D – a legújabbkori vándorszavakat kivéve – nem lehet szókezdő.
Ha bennmaradtak volna az eurázsiai makro-nyelvcsaládban a sémi (és az éneklő) nyelvek: 2. akkor hivatalosék hangtörvényei a mássalhangzók szempontjából sincsenek rendben. A mássalhangzók megjelenésének időbeli sorrendje ugyanis a sémi nyelvekből kimutatható / a legészakibb finnes nyelvekből pedig még ma is hiányzik belőlükegy maroknyi (B, C, F, G, Z) – s ezekre a jelenségekre semmiféle magyarázatuk nincs.
Elhallgatott tények a Magyar nyelvi Őstörténeti kutatásról
Idézek a cikkből: Hadd hozzam fel az UNESCO által 1963-ban kiadott „History of Mankind” kiadvány, I. kötetében, Sir Leonard Woolley „The Beginnings of Civilization”, című tanulmányát... Woolley, a világszerte ismerte keletkutató, Úr város (Krizsa: azúr jelentése fény) feltárója... így ír: „A szumér mint agglutináló (K:agglutinálni épp csak elkezdő) nyelv egyedülálló volt a régi Közel-keleten, ugyanahhoz a csoporthoz tartozott, mint a kínai és a türkmén, valamint a későbbi (K:nem későbbi, hanem korábbi), ezekkel rokon finn és magyar nyelvek.” Ez tehát jelenleg (1963-ban) a külföldi nyelvtudomány hivatalosnak mondható felfogása a szumér-magyar kérdésben. Woolley ezután elmondja, hogy a szumér alapszavak többségükben egytagúak, egy vagy két mássalhangzóval...” – Eddig az idézet. Krizsa: Mi volt tehát a nemzetközi nyelvtudomány (nem a magyaré) 1963-as álláspontja? https://hu.wikipedia.org/wiki/Nosztratikus_nyelvcsal%C3%A1d
Az, hogy Eurázsia nyelvei egy makro-, az ú.n. nosztratikus nyelvcsaládot alkotnak. Most ebből idézek: „A nosztratikus nyelvcsalád elméletét ugyanakkor a nyelvészek többsége nem fogadja el, vitatva, hogy ilyen távoli múltban gyökerező rokonságot nyelvészeti eszközökkel ki lehetne mutatni. Joseph Greenberg legutóbb megpróbálta elfogadhatóbbá tenni az elméletet azzal, hogy a rokonított nyelvcsaládok köréből több erősen vitatottat kivont (például sémi-hámi) és a rokoni csoportot az indoeurópai, uráli, altaji, koreai-japán-ainu, giljak, csukcs és eszkimó-aleut nyelvcsaládokra szűkítette le. Az ő változata az euroázsiai nyelvcsalád elméleteként ismert. A kritikák ellenére a makrocsaládok hipotézisének létjogosultságát statisztikai módszerekkel is sikerült alátámasztani.” – (Eddig az idézet – a kiemelések tőlem).
A nosztratikus makro-nyelvcsalád ötlete a Bibliából: Az Úr, az “égig fog érni” célzatú Bábel torony épitésekor zavarta össze az “emberiség” nyelvét. Micsoda primitiv ötlet! 1. Hogy érhetne egy torony az égig? (Mit jelent az, hogy “az égig”?) 2. Hogy lehetett volna egyetlen nyelve az emberiségnek: Afrikától Szibériáig? Azoknak is, akiknek kétszáz nemzedéke sem látta egymást soha? Válasz: 1. Az Ószövetséget NEM (csak) vallásos akárkik, hanem 2-3 ezer évvel ezelőtti filozófusok irták. Ezért annak jó része, valós történelmi események keretébe ágyazott (vagy anélküli): PÉLDABESZÉD. Tehát “égig érő torony” az, amit azok akartak épiteni, akik úgymond, az Úrral egyenlő tudásúnak vélték magukat. Na és, miért ne? A bibliai Teremtéstörténet, első rész (K.K.: Terorrcivilizáció, 15.oldal): “Megteremtette az Úr az embert – saját képére, istenképre teremtette”. Akkor miért baj ez?
2. Az ókori filozófus-iró úgy tudta, hogy az emberiségnek kezdetben egyetlen nyelve volt – és az lett összezavarva. Ilyen szamárságot hogy tudott elképzelni, hiszen még napjaink (hivatalos) nyelvészetének sincs egy fia ötlete sem, hogyan volna ez lehetséges? Hát az ókoriak is nyilván megfigyelték a kül. madárfajok, emlősök stb. “beszédét”: minden faj úgy születik, hogy a hangkiadásuk örökletes. Akkor az embereké is – gondolta ókori filozófusunk. Jó, de honnan kerülhetett volna bele a hangkiadás képessége is a génjeinkbe?
Krizsa: a környezet filmkockáit (kép és hanghatásait) már az állatok is örökletesen tudják kiértékelni: ott van viz, ahol csobog / ott van veszély, ahol a vihar tör-zúz, az oroszlán bőg / kaja az, ami ugrál a sziklán és mekeg / szex, ahol a him táncol és dürrög, stb. Persze jó volna mindezt a többieknek is elmondani, mert ha csak ÉN tudom, akkor egyedül maradhatok – és vége. Filmvetités még nem volt, maradt a külső hangok utánzása. Az összes hangkibocsátó állatfajnak más és más jelent veszélyt, kaját, egymásuk hivóhangja is eltérő… szóval mindaz, ami őnekik fontos. Egészen mások a hangképző szerveik is. Eddig még az is lehetséges, hogy a (ma már) egyfajú emberiségnek közös ősnyelve lehetett? Nem – vagyis csak részben. A természeti környezet Grönlandtól Ausztráliáig nyilván nem azonos, tehát a számukra életfontosságú külső hanghatások sem. Akkor mégsem lehetett egyetlen közös ősnyelvünk? Az nem – de azért voltak (és maradtak) hasonlóságok. A nosztratikus nyelvcsalád modernkori elvetése következik…
A nosztratikus makro-nyelvcsalád sorsa az lett, hogy a nyelvészek nem fogadták el. Kidobták belőle a legnagyobb egységet: a fél Afrika, a Közel-Kelet kb. 4o darab, és Nyugat-Ázsia nem tudom hány sémi-hámi nyelvét. Pedig ezeknek (szerintem) mind, a finn-eseknek és a sumérnak is a KM volt a szülőföldje - a jégkorszak(ok) idejében. Ezt a témát folytatjuk...
Minden rendben van. Az utolsó kéthavi munkám az, ami elveszett - de még jól emlékszem rá, ez most csak kb. 2 hét lesz... Persze addig is lesznek itt érdekességek: mára egy detektiv történetbe illő videot ajánlok, a magyar internetről: A Biblia titkai Ep06 A Jóás tábla.
Sok valódi izraeli tájképet stb. is láthatsz rajta.
Ujj: a kéz és láb öt mozgékony nyúlványa. A Tótfalusi etimológiai szótár szerint az uráli korból származik: vogul tul, osztják tui, szamojéd taje(da) = ujj, karikagyűrű. A fenti alakokból bonyolult, de biztos levezetéssel jutunk el ősibb uj szavunkig, amely magánhangzó-közi helyzetben lett ujj: ujam → ujjam → ujj.
Gyöknyelvészet: A finn uus (kiejtés: úsz) = új / sormi = ujj, sorkka = köröm. A héber ecbả (ע,א) = ujj – de ez egyik sem a rokonszavunk. Más úton próbálkozom (de ez még csak feltevés), és a J-T-S/Sz-D hangváltozási sort hívom segítségül. A finn ajaa (ajá) = hajt, űz → héberájit = saskeselyű, aminek 4 kifejezetten ujj-alakú karma van → a héber ut = lecsap rá → a finn uus = új, friss → a héberad = zsákmány. Mi hiányzik? Az, hogy mit is csinál egy ragadozó? Az ujjaival zsákmányol. Magyarul ma így mondanánk: új-al. Az l igeképző őse azonban a j volt (pl. fáj, tejetfej) – tehát a héber-finn-magyar közös ősnyelv korában ez újaj lehetett. Mikor és hol? Az utolsó jégkorszaki menedékben (kb.10.000 éve), a Kárpát-medencében.
És azt honnan lehet tudni, hogy melyek az őshangok? Például a kisgyermekek beszédéből.
Édes: méz és cukor íze / kedves, szeretett / vér szerinti szülő, gyermek / édes a víz, ha nem sós, a paprika, ha nem csípős. Származékok: édesség, édesítő, édesget, édeskés. A Tótfalusi etimológiai szótárból: Az édes magyar származék az ízes – régi ézes formájából (lásd: ézes mézűl, azaz édes mézként, Ó. Mária-siralom), de annak jelentés szerint is elkülönült változata. Kézenfekvő a kapcsolat az ízes, jóízű és az édes jelentés között, ebből érthetők az szeretett és vér szerinti árnyalatok is. A z → d váltakozásra mai nyelvjárásokban is van példa: vizes - vides, Jézus – Jédus. Lásd még büdös-bűz.
Gyöknyelvészet: (Nyelvjárásokban? Maradhatott persze ott is, de az eredet a GYERMEKSZÁJ! A beszélni kezdő kisgyerek legkésőbb a z/zs-t képes kiejteni (Gyugyi: Zsuzsi) – de fejlődésének korábbi fázisaiban a b helyett p-t mondhat: pemetyek (bemegyek) / f helyett p-t: páj a peje / c helyett ty-t vagy sz-et (tyitya, szisza: cica) / gy és r helyett: djejekek (gyerekek) / sőt van, amikor az l hangot sem képes: Jatyika mintik pejeked (Lacika mindig verekszik). Szóval az ős-mássalhangzókon kívül a többit már mind tanulnunk, vagyis utánoznunk kell. Miért?Mert az újabb beszédhangjaink kiejtése nem genetikus – nem velünkszülető képesség.
Aha, most már kétszer annyi látogatóm van naponta (még az se sok:-). Mondjuk, ha feltennék 1-2 érdekes részletet a Terrorcivlizációból? De honnan tudjam én, hogy mi érdekes másoknak? A jó hosszú tartalomjegyzékemet megtalálod a linknél (külön ki kell nyitni az egérrel). Kérjed... vagy oldalt itt van az elérhetőségem, emailben is lehet.
Hm... 1. A TOXIC PARENTS (mérgező szülők) – napjaink slágere! A pszichológus tanácsa: véglegesen el kell távolodni tőlük, s ha már évek óta nem is láttuk őket, akkor intenziv hazudozással ma már ki lehet bulizni (talán a biróság előtt is), hogy még nagy szükségükben se kelljen fizetni a kötelező szülőtartást. Ez a trükk még 20 évvel ezelőtt sem volt kitalálva!
2. De az én fiatal koromban még hiperaktiv-figyelemhiányos „szindróma” sem létezett. Ez volt az én szerencsém. Manapság az ilyeneket kisgyerek koruktól bedrogozzák (oppardon begyógyszerezik) legalább egy évtizedre. Mert a bedrogozott (közülük - nem mind! - de nagyon sok, igazán tehetségesnek született) gyereknek már annyi! Persze énnálam az apám is résen volt, engem még „fegyelmezni” sem volt szabad senkinek – ezt is megírtam a Terrorcilvilizációban. Ja, mert pont ő tanított meg 4 éves koromban irni-olvasni (5, majd 6 éves koromban meg német és angol nyelvórákra is küldöttJ). Persze, hogy bekiabáltam az első osztályos tanitónéninek, hogy most milyen betű következik, mit irjon a táblára! Persze, hogy borzasztóan untam az általános iskolai (főleg az alsó tagozatos) órákat, hiszen már 7 éves koromtól újságot és könyveket olvastam. Már kigyűjtöttem az idegen szavakat is a kis füzetembe, amit még aznap megkérdeztem aputól, hogy mit jelentenek?
Az antikvárium nagyon részletesen hirdeti a „Terrorcivilizáció – Az ember még nincs megteremtve” cimű, 2008-ban megjelent könyvemet. Miről szól? MindenrőlJ. A tartalomjegyzékemet is felsorolják – és néhány rövid idézetet, szövegrészt is.
Ódon régi, régmúlt hangulatát idéző: pl. ódon várfalak. TE: Nyelvújítási képzés az ó melléknévből, a -don képzővel (mint újdon(?), tulajdon). Gy: A finn vanha = öreg, idős, régi, ókori, elavult. A héber jasen = alszik, jasán = régi, ócska, elavult / D ←T: atik = ősi → (na, itt egy szép átmenet a héber torokmagánhangzóból a w-re: watik = régi, kipróbált, idős ember.
Az XW első bővítményei még őrzik (magyarban csak tájnyelvi kiejtésben: eües, iuảs, iües, óuảs) az ősi torokmagánhangzóból lett kettőshangzókat → azokból a W-t (ha sajnos, már írásban sem jelöljük). Közös értelem: behajolva rávetődő (milyen?): íves, evős, ivós, ívós, óvós. Amikor az -xs toldalék – kezdetben melléknévképző – végleg feltapadt a szóra, főnévképző vált belőle: (mi?) evés, ivás, ívás, óvás – a magánhangzó harmóniát megőrzve. Milyen képzőt (szótagot) kaptak végül az XW gyökszavai? Az -xs főnévképzőt.
A Tótfalusi etimológiai szótárban az evő-ivó és az evés-ivás szavaknak címszavuk sincs. Gy: Lévén az ét / edd (edj! → egyél) / esz(ik) / eués (az ué diftongusból lett a w: ewés) igazán ősi fogalom, a magyar nyelv az ősi T később érkező hangváltozásait: a D, (DJ=Gy), S, Sz hangokat is sorban igénybe vette a fogalom újra meg újra megalkotásában. Az ivás is nagyon ősi: ital / idd (idj! → igyál) / isz(ik) / iuás (iwás) – itt is ugyanaz történt. Azon finnugor származtatások magyarázata, amelyeknél i helyett j-vel kezdődik egy szó, az, hogy e kettő valójában csak egy, az I/J változó hang. Alternáló kiejtése minden nyelvben megfigyelhető. Gy: Az ételhez és (a pohár nélküli) ivásnál a vízre, mindenki ív-esen, vagyis lehajolva jutott hozzá.
Az esz(ik) A TE szerinti puszta e tövét a vogul ti, votják sziini, finn sydödä (szüdöde) = eszik szavakból származtatják. (A héber szöudả = étkezés.) De én már azzal sem értek egyet, hogy az evés szócsaládja a puszta e- tőből alakult volna ki. Szerintem ezt csak amiatt gondolják, hogy az evés fogalmára az ősi T egész hangváltozási sorát T → D, T→ S/Sz felhasználtuk. Nem tudtak választani, hogy ezek közül melyik mássalhangzó is lehet az „igazi” – holott mindegyik az. Ehhez még hozzájárul az ewés w-je. Ami a héber O/U/W triász „végállapota” – habár más nyelvekben másféle kettős-magánhangzó is megelőzhette a W-t. A még korábbi előzmény mindig egy ősi torokmagánhangzó volt. Az evés héber rokonszavai: ut, at = lecsap rá, rávetette magát, ad = zsákmány, loesz = rágja, eszev = fűféle. S még mindig nincs vége: az éh és az éhes? Finn rokonszó az ahne = falánk, ami a héberben: achlán = falánk, achilá = evés, óchel = étel, ikul = emésztés.
Azt jelentené mindez, hogy az egyfajú emberiségnek csak egyetlen ősnyelve lehetett? Azt azért nem. 1. Azért nem, mert a természeti hanghatások sem voltak (csak részben voltak) ugyanolyanok a föld különböző tájain. 2. Azért sem, mert a különböző előemberi alfajoknál sem a beszédszervek agyi irányása, mozgatása – sem a maguk a beszédszervek (a gégeszerkezet, az arc lapossága, a száj izomzata) nem fejlődtek egyforma ütemben. Összegezek: az emberi ősnyelv a föld legkülönbözőbb tájain csak hasonló volt – és maradt.
A gyökvázak jelentősége az Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészetben (ÖTGy) olyan, mintha több tízezer éves, ma is érthető írásleletek tömegét találtunk volna. Ezt tüntette el szem elől hivatalos történeti nyelvészet (TNy), amikor ránkerőszakolta a „nyelvcsaládosdit”. Megköveteli, hogy elhigyjük (tudományos indok, bizonyíték természetesen nem létezik), hogy a világ nyelvei egymástól teljesen függetlenül, különböző „alapnyelvekből” jöttek létre. Sőt, szerintük mindössze néhány ezer év alatt külön-külön! – holott már az egymillió éves előemberi koponyákon is megfigyelhető az agyi beszédközpont (Broca area) lenyomata.
Így sikerült a „sémi nyelvcsalád” dobozába zárniuk a betonszilárd gyökrendszert, és kihajítani, még a gyökfogalmat is, az összes többi nyelv kutatásából.
Vegyük észre, hogy a hivatalos Történeti Nyelvészet (TNy), amibe a finnugor-uráli nyelvészet is beletartozik – és az általam megalapozott Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet (ÖTGy) között semmiféle kapcsolat nincs. A TNy a nyelvek kutatásának időhatárát, annak még az elvi lehetőségét is, max. 6000 évben állapítja meg. A gyakorlati lehetőséget pedig, úgymond, csakis megfejtett írásleletekre alapozza. (Jó is volna, ha ehhez tarthatná magát: hogy ott, ahol sose volt írás, és ma már élő beszélők sincsenek, volna mire alapoznia.) Tudjuk, hogy a legkorábbi megfejtett(-nek vélt) sumér írásleletek is csak i.e. 3200 körüliek, tehát 5000 évesek). Az önmaga által felállított kutatási időkorlátot a TNy a “csillagos” – sehonnan nem adatolt, csak kikövetkeztetett szavakkal igyekszik kitolni. Az emberi nyelv azonban, még a barlangrajzok megfejtetlen feljegyzései alapján is min. 40 ezer éves... Hivatalosék szerint mindez nem számit, mert a nyelvek folyton változnak, tehát párezer év elmúltával úgysem maradhatott már bennük semmi eredeti. Hát, a műnyelvekből (és a műlatin alapú újlatin nyelvekből) nem is maradhat több, mint amennyit a természetes nyelvek gyökvázaiból – belekevertek.
Ezzel szemben a valóság az, hogy egyfajú emberiség nyelve a környezeti hanghatások utánzásából keletkezett. A természetes módon kifejlődött nyelvek (de csak azok!) mind gyöknyelvek. S mivel a sémi gyökvázak jelentős része (az akkádtól a mai héberig) évezredek alatt sem változott, semmi okunk nincs (és semmilyen tapasztalat nem támogatja) azt a feltételezést, hogy bármikor is eltűnnének. Nézd végig, számold össze milyen sok hangutánzó-nak, hangfestő eredetűnek meg agyermeknyelvi-nek titulált szavaikat, amelyeket, úgymond, nem is kell etimológizálni, hiszen nagyon sok nyelvben eleve hasonlóak. Persze, hogy azok – csakhogy a többi is az! S hogy ez valóban így van, azt a természetes módon kifejlődött nyelvek gyökszerkezete igazolja. A gyöknyelvészet az, ami a 6000 évnél sokkal messzebbre lát.
Szán(kó): havas, jeges talajon, talpakon csúszó (lóvontatta) jármű / csúszó gépalkatrész. Nagy területen, finnugor, törökös és szláv nyelvek körében elterjedt vándorszó: finn saani = szán, vogul szun, baskír szana, orosz szanyi = szán. Sem a végső forrást nem tudjuk, sem azt, hogy mi honnan vettük át. Gy: A finn reki = lovas szán / kelkka = szánkó. A héber mizhelet, zohel = csúszik), silgit = szánkó, seleg = hó – szanszán = pálmaág (hosszú keskeny levelei úgy merednek körbe, mint nyitott tenyér ujjai) A földre terített pálmalevél elég erős, hatamas szárát fogva húzni lehet, mint a szánkót): szanảf = hozzácsatolta.
Széna lekaszált és megszárított fű. TE: Szerb-horvát, szlovén, szlovák seno = széna. A magyar szóvég nyíltabbá vált, az első szótag magánhangzója a hangsúlyos helyzetben nyúlt meg. Gy: A finn heinä = széna. A héber sáhat = széna, szálastakarmány, sahut = levágott: ilyen a széna – de ez nem rokonszó.
Szana-szét, szanaszéjjel: mindenfelé, összevissza. TE: A széjjel, szét határozószóból alakult összetétel, de szana- előtagja ismeretlen eredetű. Gy: A finn hajalla = szanaszét / sikin, sokin = összevissza / vinksin, vonksin = összevissza, szanaszét. A héber pizer = szét-, elszórta, elpazarolta, feloszlatta, pazur = szétszórt – P/F: mefazer = szanaszét dob, mefuzár = szanaszét hever / szanuk = ledobott, elterül (ahogy a széna) – valószínűleg ez a szana-(szét) eredete.
Nyúl hosszú fülű, rövid farkú, ugráló rágcsáló állat. TE: Az uráli korból: zürjén njimal, mordvin numal, lapp njoammel, szamojéd noma = nyúl. A finnugor *njomal alapforma m-je a magyarban kiesett.→ Gy: És mi az oka, hogy kiesett? – okokat is kellene keresni! A finn jänis = nyúl / kaniini = házinyúl, rusakko = mezei nyúl. A héber ảrnáv (א) = nyúl. Másfajú, csak hasonló az izraeli safán = sziklanyúl (a sziklapatkány egy fajtája).
A héber nimlảt = elmenekül → m’litá = menekülés, neelảm = eltűnik, n’ale = felemelkedik (körülnéz, figyel). Afinneseknél megvannak, a magyarban többnyire hiányoznak – hiányolják – a felragadt előragokat: „kiesett”. Pedig az előragozás az archaikus nyelvtani kezdeteket jelentette. UTÓDJA a magyar igekötő rendszer, aminek előfutárai a me(g)-, el-, le- igekötők voltak.
NXV (álgyök): név – naív → mert a naív nem magyar szó. Hát nem is: a naív szó műlatin pancsolás eredménye.
NXV: név naív → mégse álgyök – a magyar + nem-magyar szó közös értelme: eredeti, ahogy született.
Dehát az indoeurópai, perzsa, finnugor(mínusz magyar) nyelvekben a név szó váza mindenhol NXM. Nem baj, a finnugor okoskodás megoldja, idézem: „A magyar szóvégi m-v fejlődés szabályos”. Krizsa: ugyanmár, mitől volna szabályos? A héber neviá = eredet, fakadás → a családja → a neve. És az NXM nem jó? Dehogynem: az meg a neme! A finn sini-silmäinen: kékszemű, hiszékeny, naív. Persze, ha a felmenői között, jó messzire és mindkét oldalról, voltak kékszeműek, akkor az is a „család” → északi a neme.
Kasza: fű, gabona levágására való. A Tótfalusi etimológiai szótár szerint: A szerb-horvát, szlovén, szlovák kosa = kasza. Az átadó nyelv a szlovák lehetett."
Gyöknyelvészet: A finn viikate = kasza, niittää = lekaszál, arat / dicsőséget is - nem rokonszavak. A héber kaszúảh = lenyesett, levágott.
A hivatalos nyelvészetnek az a szabálya, hogy a szavak származtatásához átadó nyelveket keres – tudománytalan. Miért? Mert ezzel feltételezett (kitalált) vándorlási útvonalakat kever bele a nyelvészetbe – és ezen útvonalak mentén a beszélő populációk elképzelt szomszédságait. Ezzel szemben a gyöknyelvészet a nyelvek (mindenesetre az eurázsiai nyelvek) közös ősnyelvből való kialakulását igyekszik bizonyítani. Ezt az ősnyelvet pedig legkevesebb 10 000 évvel tartjuk idősebbnek a hivatalos nyelvészet által kitalált nyelvcsaládok – „alapnyelveinél”.
Fontos dolog: A latin nyelv szavait már 2000 éve -- de azt kevesen tudják, hogy mind a mai napig – folyamatosan „termelik”. A latin már a római korban sem volt természetes nyelv – sem itáliai, sem egyik odavándorló népnek nem volt az anyanyelve. Szavait vagy a környező nyelvekből (etruszkból, az ógörög nyelvváltozatokból, ős-szlávból, héber, arám, még az arab szavak közül is) vették át / vették át önkényesen módosítva / vagy kifejezetten műszavakként alkották meg. Ezért a gyöknyelvészetben, a magyar szavak származtatásánál nem veszünk figyelembe latin „előzményeket”. Pedig vannak? Igen, de akkor az eredeti nyelvet próbáljuk felkutatni.
Eddig idéztem a cikkből. Ezek tehát már régen nem az előemberek, hanem az afrikai kontinensről kb. 200 000 éve felvándorolt Homo Sapiens. A tudomány mai állása szerint (a Broca terület lenyomata a leletek agykoponyáján) valamilyen szinten már a 2 millió éves előember is tudott beszélni. S akkor az eszközkészítő, sátoralakú kötözött-tapasztott lakóházakban élő ősember – már nyilvánvalóan beszélt. A jégtakarók legnagyobb kiterjedése, mint láttuk, 18 000 éve volt, amit egy újabb eljegesedés, a Dryas szakított meg. S a Dryas után kezdődött a máig tartó, viszonylag stabil klímánk. Kb. 6 000 éven át melegedett tehát Európában a klíma. Ezalatt a „középtájra” (főleg a KM-be) leszorult populáció ismét felbátorodva, északra és északkeletre vonult a nagyvadak után. Már sokmindent tudtak, képesek voltak hozzászokni a hideg éghajlathoz, megtanultak ott is megélni. Nem is akartak már – ugyan a messzi keletre eltávolodottak a Dryas szigorában sem juthattak vissza Európa enyhébb tájaira...
Szerintem így alakult ki a legészakibb „finnes” alapnyelv, amiből még ma is hiányzik a B, C, F, G, Z hang – de akkoriban még D-jük sem volt. 12 000 évvel ezelőtt ismét eljegesedés, a Dryas következett. A KM belső, Pannon-tó eredetű mocsárvilága is felszáradóban, újabb népesség kezdte betölteni: ezek már az “ős-európaiak”. Majd innen is tovább és mindig délebbre, egészen a Közel-Keletig, sőt Észak-Afrikába is lejutottak. Kb. 10 000 éve kezdett kialakulni az európai ősnyelv, azon belül egy központi, valószínűleg a legnagyobb nyelvi centrumban a korai kárpátnyelv. Az európai ősnyelvben (ami egyben a sémi nyelvek őse is) semmiféle nyelvtan nem létezett még (tehát ragozás sem), csak a már meglevő mássalhangzók vázain a jobbára egyszótagú beszéd-elemek. A későbbi beszédhangok: az N és később az M // az L és sokkal később az R (a kínai nyelvben, tudtommal, még most sincs) // és a W – már az emberi beszéd lelágyulásának termékei. Az újabb beszédhangok közül a B (régen), a G, Z (ezek a legújabbak) úgy vélem, a délvidéken jelent meg először. És az F? valószínűleg az égei körzetben – mindenesetre az is fiatalabb. Az újabb beszédhangok az újkori (4-2000 éves) népvándorlások és kereskedelmi útvonalak mentén mind „feljebb” jutottak – kivéve a legészakibb régiókat.
Konkrétan a most következő fejezettel, a P/F csoporttal kapcsolatos kérdés:
Vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy nemcsak a finnugor(mínusz magyar) nyelvekben, hanem a héberben sem lehet szókezdő az F hang – csak a P. Igaz, hogy a finnek nincs is F hangja, de a hébernek megvan – mégse lehet szókezdő! Megpróbálom megfogalmazni a választ (egyelőre csak általánosságban) arra, hogyan lehet ennyire szoros kapcsolat az általam kutatott finn / magyar / és a 3 000 éves íráskultúrájú héber nyelv között?
Az európai ősnyelv, amely feltehetően a természetes módon kifejlődött eurázsiai, plusz jónéhány észak-afrikai nyelv „alapköve” volt, szerintem a Würm-glaciális terméke. Leszármazottai a mai gyöknyelvek: az összes ragozó és a sémi nyelveken kívül (feltételezem, hogy) az éneklő, kínai típusúak is, s ez utóbbiak elődje / vagy a rokonságában lehetett a sumér is. Közös jellemzőjük az 1 és 2 mássalhangzós gyökrendszer, amit egy északi (nevezzük őskeltának) populáció vihetett le Észak-Afrikába, és a Közel-Keletre, ahol a ma ismert sémi nyelveket beszélik. De eközben, főleg a jéges periódusokban, Európa jéghatár alatti részeit, a Kárpát-medencét is – több bevándorlási hullámban lakták be. (Az állandó jég határa, mint tudjuk, a KM felső hegykoszorúja volt.) Wikipedia: Würm-glaciális: https://hu.wikipedia.org/wiki/W%C3%BCrm-glaci%C3%A1lis
„Nagyjából 110 000 évvel ezelőtt kezdődött a pleisztocénkor vége felé, és körülbelül 10 000 évvel ezelőtt kezdett enyhülni a holocén kor kezdetekor. A glaciális maximum (a sarki és kontinentális jégtakarók legnagyobb kiterjedése) 18 000 éve volt. A jég kiterjedésének maximumától mintegy 6000 éves lassú melegedés kezdődött, amely egy rövid, de annál erősebb lehűlési fázissal zárult, a driász glaciálissal(Dryas). A driász után kezdődött a máig tartó, viszonylag stabil éghajlatú interglaciális időszak. A Würm-glaciálisban már megjelentek az első őskori emberek Európában.”
Eddig idéztem a cikkből. Ezek tehát már régen nem az előember
Igen nagy file következik: a két-mássalhangzós T/D plusz a Gy=Di/J csoport. Olyan tanulságokkal, amikhez a gyöknyelvészet nélkül soha nem lehetett volna eljutni.
1. Eredete valamely ősi torokmagánhangzó, amik a héber írásban – az ismert (lágy) magánhangzókkal párhuzamosan – ma is mind használatban vannak. Pl: ảv = felhő, vastag – ảv = atya, ősapa / ec = fa – oc = siet – ad = zsákmány / ed = gőz, pára / céfa = vipera – cofe = néz, előrelát, látnok / rakía = égbolt – rek = üres, rak = csak.
2. Az ősi torokmagánhangzók lelágyulásának első szakasza azok diftongusokká (kettős-magánhangzókká) válása / más esetben magánhangzó + az orrhangú N együtthangzása volt. (S az N, később kieshetett.) Európaszerte, a finnben különösen sok kettős-magánhangzó van. Sőt, az egyes magyar (pl. Vas-Zala megyei) tájszólásokban is fennmaradtak. A héberben ez az O/U/W triász két magánhangzója – s a triászt közös betűvel jelölik. A neve: wảw.
3. A KM-től északra és a KM-en belül 2 ős-nyelvi centrum működött, amikben a torokmagánhangzók lelágyulásának egyik végállomása → a W mássalhangzó lett. Néhány példa: a mai héberben megőrzött ős-európai: ad = zsákmány → a magyarban wad / ed = tanu, nép, gyülekezet → wéd / on = bűn → won / as = moly → wás / órek = ér, erezet → wér. A lelágyulás másik végállomása (vagyis a fő iránya) az általunk ismert lágy magánhangzók kialakulásához vezetett.
Wevő, wivő (a magyarban sajnos nincs W betű). A FN nyelvészet szerint a vesz ige a visz szóhasadással elkülönült alakpárja. A finn viedä = visz, vesi (kiejtés: veszi) = víz (visz) – vävy (vevü) = vő (veje). A héber meví = viszi (a me- csak igei előrag) – is rokonszó.
„Szóhasadás” – valójában a gyöknyelvek magánhangzóinak értelem differenciáló flektálásáról (wesz, wész, wisz) van szó. Miért nem így nevezik? Mert a hivatalos történeti nyelvészet kinyilvánította, hogy a ragozó nyelvek márpedig nem gyöknyelvek. Pedig úgy az eredetüket, mint a mai szerkezetüket tekintve minden ragozó – gyöknyelv is egyben. Igaz, hogy nem mindegyik jól megőrzött, mert természetesen fejlődött, (mint a magyar, és a finn). Vannak közöttük leromlott, művileg átalakított, idegen szavakkal teletömöttek is – vannak elmaradott nyelvek, amiknek még „tegnap” sem volt írásuk, stb. – de még ezek is gyökszerkezetűek.
Sem a finnugor nyelvekben, sem a magyarban nem használják a W betűt. Az „eldugott” W hangjelenlétét csak a történeti gyöknyelvészet képes kimutatni és az esetek többségében bizonyítani is. A W hangtörténete / szerepe a szóképzésben / jelentősége az etimológiák felállításában egy egészen más világ, mint a B/V váltóhangé. A magyar (és az északi finnugor nyelvek) gyökszavainak kezdő mássalhangzója általában a W. A ragozott, képzett szavak belsejében is előfordul, de jelenlétét csak a héberben (ahol a szavak belsejében megvan a kétféle betű) lehet azonnal észrevenni. Ezen kívül még a magyar YX típusú, egy-mássalhangzós gyökszavainkhoz is W (és nem V) csatlakozik. (Pl. wewő, tewő, fáwal, füwes, híwó, híwe, köwek, nöwő, ríwó, rowás, sawó, szíwás, szawas, szöwet).
Az egy-mássalhangzós gyökök (1MGy) fejezetéből már tudjuk, hogy az összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet (TGy) a magyar gyökszavak eredetét keresi. 1. először számbavesszük a finnugor nyelvészet által megadott rokonszavakat és megítélésüket a szavak származtatására. Ezzel vagy egyetértünk, vagy nem. 2. A kutatást azért folytatjuk a héber rokonszavak keresésével, mert a világ legjobban adatolt, bőséges írásbeliséggel rendelkező gyöknyelve a 3000 éves héber. 3. Rendszerint az oroszból is (amit a középkorú és idősebb magyarok ismernek) kikeressük a rokonszavakat, és helyenként a mai törökből néhányat. A TGy nem folytat kutatást olyan nyelvekből, amiknek nincsenek szótáraik – vagyis az adatokat nem tudjuk ellenőrizni. 4. Nem foglalkozunk ragozott és összetett szavakkal sem – de az egy-mássalhangzós ragok és igekötők (csak azok!) eredetét is igyekszünk felkutatni. 5. A mondattan nem tartozik a gyöknyelvészet tárgykörébe.
Mondjak bizonyos testekről, melyek nyirkossága vagyis nedves leves részei elpárologván, öszvefonnyadtak, öszvezsugorodtak, szárazakká lettek, különösen növényekre és gyümölcsökre alkalmazva. Aszú fii, fa, ág. Az aszú fa melleit a nyers is megég. Km. Asszú szilva, szólő.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
https://www.youtube.com/watch?v=n-IsfHrBwZY
:-).