Óvatóskodó Kata azért nem szokta önálló szavaknak tekinteni az indulatszavakat: áá! (csodálkozás), íí! (fáj), óó! (sajnálom) - mert a magyaron kívül semmilyen más nyelvben nem tudja mindet "követni" (ált. nincsenek benne a szótárban). A magyar E a tájnyelvi "ez", az Ü a tájnyelvi "ő" - ebben igazad van.
A megoldás? Ott kell kezdeni, ami MINDEN magyarnak egyéni és közös életfeltétele, érdeke, egymás megértésének kulcsa: a magyar nyelv. Annak oktatása az általános iskolában. Ma nem tanítanak magyar nyelvet, nyelvtant, szórendet, szókincs ismereteket. Helyette kevert nemzetközi nyelvészeti zagyot, amit sem a tanuló, sem a tanár, sem az egyetemi tanár nem tud kezelni. A tanárok álljanak ki és NE tanítsák ezeket? Kirúgnák őket és kész. Helyükbe állnának más munkanélküli (diplomás, ha kell, abból is van elég munkanélküli) akárkik.
Azért sokmindent lehet csinálni. Sajnos, abban a percben, hogy "valaki" (a résztvevők azt se tudják, hogy ki) anyagilag támogat egy magánszerveződést, fel kell tételezni, hogy abba már "bele fognak nyúlni". Elirányítják másfelé... Itt tanultam meg, hogy a tüntetéseket és a sztrájkokat is mindig pénzeli "valaki". Ha mást nem, az odavivő autóbuszokat bocsátja rendelkezésre, de a kieső munkabérért "napidíjakat" is adnak a fő hangoskodóinak. Meg az "erőszakos" (a csendes tüntetés is erőszak, mert pl. zavarja a forgalmat) fellélpések ellen a hatalom megtorló intézkedéseket léptethet életbe. Ilyesmit nem javaslok.
De minden magyar ember képes magyarul tanítani a leszármazottait. Még külföldön is, nemhogy Magyarországon. Megyek az unokáimhoz (itt 5 kicsike van belőlük) és én csak magyarul beszélek. Gesztikulálok is. MEGÉRTIK, de főleg héberül válaszolnak. Majd az anyjukhoz fordulnak: adide? Ten li, válaszolja a lányom. Itt a tenli adide, mondja az unokám és odaadja, amit kértem...
Nem érdekes, hogy milyen "színvonalon" tanítsd az összes leszármazottadnak a magyart. Amid van. Akármilyen van, az biztosan igazi magyar, de amit az általánosban tanul, az biztosan nem az. Ezt a szemléletet (hogy amit az iskolában tanulnak, az nem valóban magyar) kedvesen bele lehet csorgatni a kommunikációba is (újságírás, TV, internet). Egy kis viccelődés, egy feltűnő kijavítás, egy fínoman gúnyos mosoly az erőltetetten idegen szóra és kimondod magyarul... Mennyi idő mulva fogja ez felőrölni az "akadémia" gőgjét? Nem tudom. De a magyar protonyelve már legkevesebb 5OOO éves és Eurázsia ősnyelve. Túl fogja élni a 2O14-es akadémiai felfogást is...
Ne haragudj meg rám, kedves Botond, de ha egy "nyelvtudománynak" kikiáltott kóklerség ma már nemcsak a magyar, hanem az egész világ elfogadott áltudománya, hogyan lehet elképzelni is, hogy a TISZTESSÉGEN múljon, hogy ezt beismerje? Intézményesen zárják be önmagukat, hogy 15O éve a mindenkori hatalmi érdekeket szolgáljuk? Vagy minden nyelvész mondjon le a fiztéséről, mert ha megnyikkan, azonnal kirúgják? NINCS pénzért dolgozó, egész életében eltartott tisztességes "állami" varázsló. Akkor se, ha ő maga is meg van győződve arról, hogy valódi a tudása, amit ő is mesterektől tanult. Aki FÜGGŐ viszonyban van, tartja el a családját, az csak a magánéletében lehet - esetleg - tisztességes. Alkalmazottként, bérmunkásként nem lehet önálló véleménye.
Először folytatom, ami lemaradt, aztán válaszolok Botondnak.A T-D-S/Sz-Z hangváltozási sorozat bármely két nyelv között halmozottan is előfordul. A finnben és az északi kisnyelvekben ugyan nincs is Z, tehát...? Jó azért nézzük:
Méz, finn = mesi, héber maze = csepegő, mesi = selymes. Kéz, finn käSi (kesi) = kéz, käDen- = kéz-, käTTely = kézfogás, héber k’oSZe = ami csinál.
Víz finn veSi = víz, veDen- = víz-, veTen = vízbe, héber me-ví = visz, vivő (a me- csak igei előrag).
Milyen széllelbélelt nyelvtörvény alapján csípi ki az ind. nyelvész a finn kéz és a víz háromféle alakjából, amit S-sel, D-vel és T-vel is írnak azt, hogy pont az egyik alakot kell hasonlítani a magyar vízzel? Mikor Z-jük, az összes északi kisnyelveknek, egyiknek sincs? Akkor miért pont a Z-vel?
Fazék, és pata (nyitott) – a finn pata = fazék, héber patúah = nyitott, pozer = szétoszlat. A magyar pata tehát nyitott, s a finn fazék ugyancsak. A héber pozer pedig főz (pazar!).
Hogy az...be képes valaki rokonszónak tekinteni a finn patát a magyar fazékkal, akármilyen nyelvtörvényről fantáziál, amikor a magyarban pata is van és világos, hogy az is "nyitott"? Hogyan képes a magyar ház és víz szavakat pont a finnből rokonítani, amikor mindkettőnek a fél világ nyelveiben van rokonszava a magyarral?
A finnugor nyelvészet cáfolata dióhéjban Az „indoeu” (és benne a finnugor) nyelvészet szerint egy nyelvcsaládba tartoznak azok a nyelvek, amelyekben az azonos vagy hasonló értelmű szavak szabályos hangváltozásokon esnek át. A nyelvrokonságnak ez az egyetlen biztos alapja – állítják – amely a világ minden nyelvére alkalmazható.A finnugor nyelvészet szerint a finnben K hanggal kezdődő szavak egy része a magyarban H-ra változik – ez az egyik bizonyítéka annak, hogy a magyar is finnugor nyelv. A K/H csere azonban semmire nem bizonyíték. Mert a finn K kezdőhang ugyanazoknál a szavaknál a héberben is K vagy H – vagy MINDKETTŐ is lehet. De a magyarban mindig H. Ha így van, akkor vagy a héber is finnugor nyelv, vagy a K/H „szabályos hangváltozás” bármely két nyelvre is jellemző lehet. Kizárólag a finnugor nyelvészetből veszek néhány példát (saját példám nagyon sok van):(Meg)hal, finn kuola = (meg)hal, héber halal = holttest. Had, finn kunta = közösség, település, héber hoder = behatol, kunász = egybegyűjtött.
Halad, finn kulkea = megy, héber holech = megy, kalech = menj! A magyar szóban D van, finnben-héberben K-Ch, s a héberben, ragozás közben, még változik is a K hang H-ra. Ház, finn kota=kunyhó, sátor, kóta=összerak, héber kat=csoport, haszá=oltalmat talált. Hályog, finn kalvo=vékony bőr, héber hilazón=hályog, csiga. Hámlik, finn kamara = vastag bőr, héber hemír = felcserél.
Here, finn koiras = hím, héber hore = nemző – hore, hora (hím-, nő) = szülő. Homlok, finn kumara = hajlott, héber kamur = ívelt.
A P/F hangváltozás bármely két nyelv között, ahol mindkét hang megvan, halmozottan is előfordul. A finnben és az északi kisnyelvekben ugyan nincs is F, tehát...? Jó azért nézzük:
Fakad, finn pakkú = fakad, héber pikuj = fakadás. Fő / fej, finn pee = fej, héber pe = szájFa és fia finn pú = fa, héber efi = faág, leszármazási ág.
Fagy(fadj) finn pakkanen = fagy, héber pag = megdermed. Az nem baj, hogy a Gy-ből (ami itt DJ) nem lesz K?
Várnai: MN gyökszavak. A finn moni = sok, több, számos – héber mone = -szor, megszámlál, villanyóra – angol many (meni) = sok, számos. Ennek az értelemnek a magyarban csak bővített szavak felelnek meg nekik: a „mind” és a „mennyi”. Ha nem volnának a héberben / magyarban az MN váznak gyökszavai is, akkor ezek a magyarban csak jövevényszavak volnának. De vannak: a magyar men-menő, és a régi mony (tojás). A héberben több gyökszó is van: a m’nía = mozgat, indít, hajt, maná = számol, hányados, adag, és a min- (előrag) = -ból, -ből, -tól, -től.
Kiértékelés: mivel a megszámolás már „kultúrfogalom”, megállapítjuk, hogy a magyar menő és mony ősibb. A héber MN gyökszavak értelme már elágazik, de a magyar értelem is megvan köztük. A finn és az angol már csak a számlálásról szól. Az angol csak párszáz éves, nem érdekes, de a finn... ? Mégsem az volna a legrégibb nyelv a térségben? Jé, a finnben meno = menés, és muna = tojás is van. Akkor döntetlen: az MN gyök szempontjából a finn, a magyar és a héber egyaránt lehetne a legősibb nyelv. Ha (közel) egyforma volna a hangkészletük, akkor a nyelv korát csak a TELJES szótáranyag átvizsgálása dönthetné el. Csakhogy ezt már eldöntötte a hangkészlet: a finnből, a többi nyelvhez képest, 6 mássalhangzó hiányzik. Ezért a finn kell legyen a legősibb.
PT gyökszavak: finn pata = fazék – héber patúah = nyitott – angol pot = edény, fazék, serleg, virágcserép és befőzés. A magyar (ló)pata nem edény, de „nyitott”. Mivel a PT gyök nem a főzésről szól, hanem nyitottságról (az angol befőzés értelem már nyilvánvalóan újkori), a finn pata NEM felel meg a magyar a fazék szónak, de a pata: nyitott értelemnek, megfelel. A magyar főző-fazéknak a héber pozer=szétoszlat felel meg.
TT gyökszavak: finn tüttö=lány, nő, szerető, tuttu=ismeri (Biblia: a szeretője), teüté=megtölt tútua=alszik (gyerek), tatti=vargánya (lenti). Héber tat=alatta levő, tit=sár, tut=eper (lenti). A magyarban (ki)tát, tetü, totyog. A német Tochter=lány, tüchtig=rátermett, ügyes, Tuch=kendő, szövet (vászoncseléd:-) nem TT, hanem TCh szavak. Lehet ugyan távoli kapcsolat a finn és a német „lány” között, de ezt a gyöknyelvészet nem igazolja vissza.
Nem tudom miért van, de a felhozott finn példákról angol megfelelők jutottak eszembe: finn: MONI = angol: MANY (talán megfelelőjük a magyar: MENNYI); finn: PATA = angol: POT. Lehet, hogy megint finn-germán rokonságról van szó a finn-magyar helyett, mint a finn: TYTTÖ (kiejtése: TÜTTÖ; jelentése: LÁNY) és német: TOCHTER esetében?
Az általam feldolgozott finnugor eredetűnek tartott magyar szavak száma: 261.
Azoknak a magyar szavaknak a száma, amiket héberrel és finnel egyaránt rokoníthatunk 108. Azoknak a magyar szavaknak a száma, amiket csak a héberrel tudtam rokonítani: 109.
A finn nyelvből 6 olyan mássalhangzó hiányzik, ami a magyarban és a héberben egyaránt megvan: a B, C, F, G, Sz és Z. A magyar és a héber között azonban (nem a betűkészlet, hanem a kiejtés szempontjából!) csak egy-egy: a magyarból a Ch, a héberből a Zs hang hiányzik. Mindebből már természetesen következik, hogy a rokonítások sikere a magyar-héber javára dől el – és ezen az ősi rokonhangok behelyettesítése (a finnbe) sem sokat javít.
Kevert esetek: 1. A magyar szó értelme a finnben és a héberben hasonló ugyan, de ez eltérő gyökvázakon valósul meg - kb. 30 esetben. Ez a FH-HM. Kissé megvilágítom, hogy miről van itt szó. Pl. a finn moni=sok a héber mone=számol-hoz hasonló, a magyar „sok” viszont a héber sokek=nyüzsög és a suk=piac szavakhoz. A moni /mone MN gyökváza tehát nem azonos a sok /sokek /suk SK vázával. Így a magyar „sok” – e két nyelv közül – csak a héberben talál rokonszót.
2. A másik lehetőség az, hogy a magyar szó gyökváza a finnel és héberrel (a hangváltozások lehetőségének figyelembe vételével) közösnek tekinthető, de az értelem nagyon eltér egymástól. Ez az FM-HM: kb. 20 esete. (Ezek már nem mindig biztosan meghatározhatók). Legyen példa a finn pata=fazék. A FN nyelvészet szerint, amely egyetlen tőszóban két hangváltozást, P/F és T/Z-t is automatikusan, kritika nélkül megenged, ez a magyar fazék rokonszava. Nem az. A finn pata rokonszava a héber patúah=nyitott (edény). A magyar fazéké viszont a héber pozer=feloszlat (a főzés). A távoli értelmi kapcsolat, hogy a fazékban főznek, nyelvészetileg nem teszi rokonná a finn pata szót a magyar fazékkal, mert abba főzés nélkül is bele szoktak tenni bármilyen ételt. Prímán visszaigazol minket pont a magyar (ló)pata, ami „nyitott”. Az pedig, hogy az ősi P-nek a később megjelenő F, az ősi T-nek a nagyon későn megjelenő Z is hangváltozása, önmagában nem elég a rokonításhoz. (Hasonló az ezerszer megcáfolt finn kota=kunyhó / sátor és a magyar ház, német Haus, angol house, holland huis, svéd hus, stb. esete. A finn kota (KT) egyszerűen köt-özött alkotmány, a „ház” pedig (hó-z) befedő, betakaró létesítmény.
Azt az életbe! EN, UN, UNO, ONE (Várnai negyedik bekezdése, úgy tökéletes, ahogy van.) Én meg csak tegnapelőtt találtam ki, hogy ezek a magyar VAN szó rokonai. A VAN eredeti értelme: egy darab, vagy inkább egy személy.
A tudományosság egyik bizonyítéka az, ha helyes paradigmából (=alapelv) kiindulva olyan dolgokat is tömegesen be tudunk jósolni, amiket mi még nem ellenőriztünk. Hiszen én csak a héber-magyarból (sokkal kevésbé a most készülő orosz-héber-magyarból) következtetek... és megint bejött. Pedig a héberben nincs is szókezdő W! Túl későn kapták meg, csak kb. 6 db. jövevényszavuk van vele. A helyes paradigma az, hogy az 1 és 2 mássalhangzós magyar gyökvázak és az értelmük nagyon gyakran megtalálhatók a világ összes nyelvében. Én már csak ránézek egy újonnan felvetett kérdésre: Menj rá, a saját könyvedben (azt sem tudom mind kívülről) - ott lesz az. Pedig még elég sok hiba maradt benne - de akkor is ott van.
De igen! A magyar nyelv előnyelve a világ (ez nem biztos) - de Eurázsia ősnyelve.
Az EGY szó kapcsán figyelemre méltó észrevétel Timaru-Kast Sándor kelta nyelvekről szóló könyvéból: négyféle változat van az európai nyelvek gyakorlatilag mindegyikében (és az ázsiaiak közül is sokban), csak össze-vissza keveredésben. Ez a négyféle, (az alábbi példákat nem abból a könyvből kerestem ki, de a többség ott is szerepel):
EG, EK - pl. finn: YKsi, mari: JIK, manysi: AK, szanszkrit: ÉKA, feltételezhető régebbi magyar alak: EGY (lágy G hanggal)
ED, ET - svéd: ETT, etruszk: THU?, komi: ÖTJI, jelenlegi magyar: EDY (lágy D hanggal)
EN, UN - pl. latin: UNus, UNA, UNum, angol: ONE, német: EIN, svéd: EN, óír: ÓEN, walesi: UN, modern görög: ÉNA, (mandzsu: EMU, talán a koreai: hAN)
(az előbbi 2 ötvözete a szláv: jEDEN, ADJIN, stb.)
BIR, FIR - török: BIR, angol: FIRst = első, német: _ERste = első (lekopott szóeleji hanggal)
Ha mindehhez hozzávesszük az ELSŐ és az ÉN szavak megfelelőit, gyakorlatilag kialakul egy olyan táblázat, ahol szinte hiánytalanul besorolható minden Európában valaha is jelenvolt nyelv megfelelő szókincse.
Persze, hogy a számnevek mind késői, műveltségi szavak. Az egy, agyin a „latin-utód” nyelvekben O/U magánhangzóval kezdődik és N-et tartalmaz. Világos, hogy az O/U helyébe az abból később kifejlődött W-t kell odaképzelni. Pl. az angol one kiejtése is inkább ’wan’. Ez a magyar ’van’ szó lesz, az meg az ’én’ rokona. A héber ani = én. S hogyan alakult ki a magyar "-ni" főnévi igenév képző?
A héberben van egy régies ragozási típus, amit ma már csak néhány igénél használnak. A –ni utóragról van szó, ami az 1. szám 1. személy ragja. Pl.: jachol-ni = képes-én (képes vagyok), domá-ni = hasonló-én (úgy gondolom), tová-ni = elmerül-én. Ezzel visszaigazoltam, hogy a magyar én tényleg a héber ani rokona, és egyúttal azt is, hogy a magyar főnévei igenév elődje egy olyan archaikus szerkezet, amely a héberben ma is továbbél. A magyar a kárpátnyelvből fejlődött ki... s a héber protonyelve honnan van? Ugyanonnan.
A magyar V-vel kezdődő egyszótagak (vas, vás, vés, vet, ver, stb.) valójában W-t tartalmaznak. De csak ezek. A szavak belsejében már mindig a „valódi” V van - a B párja. Nagy probléma volt ezeket héber szavakkal rokonítani - mert ott csak néhány jövevényszó kezdődik W-vel. Vagyis nem volt mihez hasonlítani. Arra hamar rájöttem, hogy ha leveszem a magyar szóról a W-t, akkor már találok többé-kevésbé megfelelő héber rokonszót – habár a párosítások nem voltak eléggé meggyőzőek. A héberben valójában nem fejlődött ki a W-t, O/U alakban viszont bőven használja. Méghozzá azonos betűvel is jelöli az U-t és az O-t, sőt az W-vel kezdődő 5-6 jövevényszavát is. Tiszta sor, kifogástalan a bizonyíték. A héber azelőtt vált le az eu. szubsztrátnyelvről, mielőtt a W használatba került volna. A „latinos” nyelvek ’egy’ szava tehát nem lehet azonos eredetű a héberrel. Nem is az, mert a héber egy = ehad, ehat (hn, nn). Azon kívül, hogy 1-et, mit jelent még? Az ahid = egységes és az eged = egyesülés. A magyar egy-re az orosz agyin hasonlít jobban. De a H/K/G egymást felváltó hangok, ahol a G a legfiatalabb. Tehát a héber-magyar-orosz számnév – mégis rokonok. És a finn? Számnévként üksi, de az egy- (részből álló valami) = ühde-, ühte- (ez nem hn és nn, hanem csak egy nyelven belüli hangváltozás). Hát az ühde- bizony a héberhez - ehad, ehat - hasonlít legjobban.
Csak egy megjegyzés A finnugor nyelvek cáfolatához, mert ennyire van most időm: említődik benne a 7, mint szám. A számnevekről úgy tudom és eléggé valószínű is, hogy a műveltségi szavak közé tartoznak. Az 1 és 2 kivételével (ami a nyelvek nagy többségében a közelre és távolra mutatás szavaival rokon, ahogy az ÉN és TE névmások is). Ezért meglepő, hogy az angol-német SEVEN / SIEBEN rokonszóval bír a héberben, ráadásul olyannal, ami a holddal van kapcsolatban. A hét, mint időegység ugyancsak a holddal kapcsolatos. Ilyen véletlenek pedig nincsenek. Vagy nagyon-nagyon ritkák. Egyben erősíteni látszanak a SEVEN / SIEBEN, mint szám műveltségi szó voltát.
"Tiszteletet Magyarországnak":-). Jól éreztem magam, visszajöttem. Ma elkészül a Finnugor nyelvészet bírálatá-nak alaposan átdolgozott kiadása, ami - ígérem - sokkal érthetőbb már. Ezzel igen nagy fába vágtam a fejszémet... sokat kellett dolgoznom rajta.
Várnai: A „nem vagyok nyelvész” kitételhez: Nyelvészeten belül a „magyar” probléma a történeti (IND) nyelvészet, konkrétan annak „leányvállalata”, a FN nyelvészet. Mivel ezek színvonala semmilyen tudományos mércének nem felel meg, a történeti nyelvészet valójában nem létezik. Ki lehet akkor „nyelvész”? Elvileg a diplomás, de kiugrott nyelvész lehetne az, aki hátat fordít a szakmája követelményeinek és új útra talál rá. (Az persze már nem élhet meg a szakmájából.) Ilyen csak irodalmi ritkaságként fordul elő. Kevés ember képes belátni a teljes csődöt, azt, hogy hiába tanult öt évet, stb. – plusz még azt is vállalni, hogy ezentúl más foglalkozásból kell megélnie. A kiugrott nyelvész tehát általában beletanul egy másik szakmába, és „elvész”.
A másik lehetőség az, aki nem is volt „nyelvész”, de meggyőződésévé válik, hogy a kb. 150 éves, gyerekes spekulációkon alapuló történeti nyelvészet nem alkalmas semmire. Az ilyennek általában más motivációja is van: pl. ha magyar az illető, felháborítja az anyanyelvének az utóbbi évtizedekben bekövetkező sárbatiprása, az immár nyílt, szándékos elmagyartalanítás.
Ennél az a probléma, hogy ő mégsem nyelvész. Mert ahhoz, hogy tudományosan megcáfolhassa az egész paradigmát, azt belülről kellene ismernie. Tegyük fel, hogy évek óta tanulmányozza, és már eléggé ismeri. Akkor meg nincs mire építenie. Egy teljesen új nyelvészetet kell megalapoznia, ami felváltsa a régit. Az új irány dirib-darabja ugyan már léteznek, de azt tapasztalja, hogy még senki nem foglalta őket egységbe. Tehát vannak is elődei, meg nincsenek is. Aki arra vállalkozik, hogy egy új tudományágat hozzon létre, legalább más tudományban gyakorlott kutató kell (kellett, hogy korábban) legyen. S mivel nyelvészetről van szó, az is fontos, hogy minél több nyelvet ismerjen. Legyen „szabad ideje” is. A megélhetése és a többlet költségei – egészen más forrásokból – biztosítva legyenek. Annak az esélye, hogy egy magánember egyedül „áttörje a falat” a nullával egyenlő. Tehát az eredményeit meg kell ismertetnie a külvilággal, segítőket, hozzáértő követőket, a munkájának kritikusait, javítgatóit és folytatóit kellene biztosítania. Itt tartok:-).
Nem tudnék pontos megfogalmazást adni arra, hogy mit tekintek rokon szónak, nem lévén nyelvész és nem is gondolkodtam még el ezen igazán.
Alap kiindulásként azt tudom mondani, hogy ahol egyértelműen látszik két szón, hogy hangalakjában és jelentésében is látszik rajtuk, hogy összefüggenek, ott rokonságot feltételezek. A rokonság ilyen értelemben nem jelent feltétlenül közös leszármazást, hanem keletkezhetett átvétellel is. Nálam a nemzetközi szavak is rokonok ilyen értelemben, pl. a - magyar írásmód szerint írt - narancs, arancsa, oranzs és egyéb hangalakú szavak is, amelyek ugyanazt jelentik, csak minden nyelv a saját szokásai szerint torzította. Vagy nálam rokon az angol ENTER és a francia ENTRÉE (kiejtve: antré - orrhangú N és "raccsoló" R hanggal), mert bár az egyetlen közös T-n kívül minden hang más bennük, mégis tudható, hogy egyetlen szóból származnak.
Ilyen formán nálam rokon a német hund és a hindi kuTTa, mert tudom, hogy a németeknél gyakori és sok példával igazolható jelenség az N hang betoldása. Ez a példa viszont felveti, hogy ez a szó (és a többi hasonló) eredete megelőzi pl. jelen esetben a német nyelv eredetét, vagy a németek valamiért eltorzították a szókincsük egy részét.
A finn kunta szónál felmerült bennem, hogy talán a kota hasonló alakja miatti erős megkülönböztetés miatt toldottak be egy N hangot. A had szót viszont akkor ilyen szempontból eredetibbnek tekinthetjük. Mivel a magyarban gyököket keresünk (szerintem mindketten) és azokat próbáljuk összevetni más nyelvek szavaival (azok feltételezhető gyökeivel), természetesnek tartom, hogy bizonyos szabályokat fel kell állítani, de azt is meg kell mellé mondani, ha egy szó nem fér a szabott keretek közé, de első megérzésre mégis az adott csoportba tartozik, akkor legalább megemlítsük, hogy összefüggés feltételezhető, de nem biztos. Vagy más esetben, világos az összefüggés, de a két szó nem lehet a nyelvek spontán szétválása miatt olyan alakú, jelentésű, amilyen, hanem gyaníthatóan átvétel egyik nyelvből a másikba, vagy egy harmadikból mindkettőbe.
Egy példát hoznék fel, talán rossz, talán nem: pogácsa és bogácsa. Előbbi állítólag átvétel az olasz nyelvből, utóbbi ennek a magyar nyelv szabályaihoz igazított változata (pog- gyökkel nem tudok hirtelenjében mondani eredeti magyar szót, a bog- rokonsága viszont eléggé kiterjedt). Tudtommal az egész országban mindenfelé használják a pogácsa vagy bogácsa közül egyiket vagy másikat, de nem területfüggő, hanem minden egyes ember saját maga dönti el, hogy melyiket használja. Itt ilyenformán a két szó biztosan rokon, de a fent említett dolgok miatt átvételnek látszik egy idegen nyelvből, de olyan formán, amire Varga Csaba azt mondta: madárlátta szó, mert a gyöke (vagy azzal szorosan rokonítható alak) a magyar nyelvben is létezik.
Kiegészítek-bővítek: A gyöknyelvészet szigorúsága maximum a második mássalhangzóig tart. Még az első 1 vagy 2 mássalhangzónál is megengedi azonban a legbiztosabb, az IND és a gyöknyelvészetben egyaránt igazolt hangváltozásokat: T-S/Sz-Sz/Z vagy T-D, P/F, B/V, K/G, O/U-W. De a H/K hangváltozásnál, mivel ma is háromféle eurázsiai H és kétféle K van, amelyek több kora-nyelvtani változásnak is főszereplői, már nem megengedő. A H/K változás nem egyirányú, hanem a fordított, K/H is lehet. Tehát kronológiailag nem rögzíthető, hogy mikor történt, mert többször is megtörtént. A finnugor nyelvészetnek pont a K/H a "slágere". A gyöknyelvészet azonban ezt, a szavak rokonításának eldöntésénél, legtöbbször nem fogadja el.
Különítsük el PRAKTIKUS OKBÓL, hogy mit tekintünk rokonszónak?
ÉN azt, ha a kiejtés alapján (amit a fonetikus nyelvek nagyon jól, a többi csak valamennyire közelít meg), tehát csak a kiejtés számít,
az egyik nyelv szava HASONLÍT a másikhoz és az értelmük is hasonlít. Ehhez a gyöknyelvész szigorú feltételeket köt: hogy meddig mehet el a kiejtés és meddig a jelentés különbözősége. A szabályainkat az egyszótagúak szintjén nagyon megszorítjuk, mert azokat genetikusan vezérelt, vagyis velünkszületett értelmű GYÖK-nek tartjuk,
de a hosszabb (képzett-ragozott) szavakra már sokkal megengedőbben állapítjuk meg.
Te mit nevezel ROKONSZÓNAK? Ezt akármilyen hosszasan is meghatározhatod.
Amennyiben így közelíted meg a dolgokat, számos valódi rokon szót nem rokonnak kell nyilvánítanod. Hogy a rokon szavak miért rokonok, az más kérdés. Lehet közös származáson kívül átvétel miatt is rokon két szó, vagy a nyelvek egymásra hatása miatt is. Vagy ki tudja hogyan. (A magyar MOZI szó tükörfordításával keletkezett pl. az angol MOVIE.)
Nem tudhatjuk, hogy minden egyes szóban "szabályos hangváltozás" következett-e be, ahol látszólag rokon a két szó, de nem egyforma, mert nem az írott nyelv alakítja a beszélt nyelvet, hanem fordítva. És ha a germán nyelvek előszeretettel toldanak N hangot a szavaikba, akkor nem mondhatjuk, hogy ők senkivel és semmivel nem rokonok. Vagy mit kezdjünk az olyan esetekkel, amikor az izlandiak előszeretettel ragasztják rendeteg szó végére az -UR hangokat, és pl. hundur, fiskur, munnur, sandur, svartur = svédben: hund (kutya), fisk (hal), mun (száj), sand (homok), svart (fekete). Akkor a két nyelv nem is rokon? Vagy a mun = munnur nem lehetséges rokonság még azért sem, mert az izlandiak az N hangot is kettőzik? Ha feltételezhető, hogy a magyar HAD szó rokonságába tartoznak HAT- kezdetű szavak is, akkor a finn KUNTA nem lehet rokon? Vagy olyan esetekben, ahol ugyanazon gyök másik alakváltozatából indul egyik nyelvben egy szó, a másikban egy másik, akkor azok nem is lehetnek rokonok, mert mondjuk az egyikben HAD, másikban KAT a kiindulási alap? Vagy más. Szegény Paskai László bíboros érsek annyira raccsol, hogy "könyörögjünk!" helyett "könyöhögjünk!"-öt mond a misén. Ha ezt valaki leírja, valamiért elterjed, pár száz év múlva a világ egy részén így mondják, akkor nem lehet majd rokon szóként nyilvántartani a "könyör-" és a "könyöh-" kezdetűeket?
Varga Csabának igaza van, mert az „európai indo-” nyelvekben szerintem is van kb. 20% közös váz a magyarral. De mivel nem vizsgáltam át 8-10 indo-magyar nyelvpáros teljes szótáranyagát (egyet sem), ez még több is lehet. Mert hiába fiatalok és keveréknyelvek, ITT keveredtek – velünk is.
A had és a finn kunta, meg a többiek. Kezdjük ott, hogy az értelem: behatolés egybegyűjtött között is van távoli értelmi kapcsolat. De ahhoz, hogy rokonszó legyen valami, az alaki kapcsolat az első. Értelmi kapcsolat kutya és az eb között, a vihar és az ostrom között is van, mégsem rokonszavak. 1. A H/K váltakozhat. Baj, hogy a többféle H és K miatt az sem megköthető, hogy milyen irányban.
2. Az ősi T is változhat (a zöngés hang mindig a későbbi) D-re, de ez csak egyirányban. A magánhanzókról is volna mit mondanom (A/U), de azok cserélődése nyelvtani eredetű, hagyjuk. Ha már két mássalhangzó változik egyetlen gyökvázban, mégha „ismert hangváltozásokon” belül is, túl sok a jóból. A gyöknyelvészet csak ritkán fogad el ilyen rokonítást. S itt van még a betolakodó N is. Ezt már végképp nem fogadja el – mert az N gyökképző is lehet. Ha az N az első két mássalhangzó egyike, akkor nnincs „indokolatlan” kiesés. („Indokolatlan” a távolabbi N esetében sincs, de ott már csak ragról / képzőről van szó és a különböző nyelvek már eltérő módon ragoznak.)
Ez a válaszom: A had és a finn kunta a kétarcú K/H és az N miatt egyaránt, nem rokonszavak. A ház és a finn kota a kétirányban is lehetséges K/H –H/K változás miatt nem rokonszavak.Göb és gömb az M miatt – a hb. gev=a belseje – GÖB, a gomer=befejez – GOM-ba, GOMB, GÖMB. A sabat (egy B) és szombat az M miatt, mert a savat=szünetelt, a szám b’- =teszi be (a hét napjai közé) és a szamé = húzd ki! (a munkanapok közül). Ezért, bár úgy tudjuk, mégsem igazi rokonszavak. A kéz és a német Hand (hend) a kétarcú K/H és az N miatt, s a kutya és a német Hund ugyanezért – nem rokonszavak. Mert a héber heníd = elmozdít (kéz) és a hunád= eltávolít (kutya).
De a gyerek és gyermek, mivel az M már nem a gyökváz (GyR=DJR) része – rokonszavak. Mert a héber gur = fióka, kölyök, gár = fészek-, lakó és ugyanezt jelenti a dajár = lakó is. A „fiókát” védeni kell, az még otthonlakó. A gyer-ek képzője eredetileg rag volt s még nem a többesszám jele. Folyamatosságot jelent: „folyton lakó”. A betoldott M-mel: gyer-em hasonló az ér-em (olyan, hogy ér vmit), föd-ém (olyan, hogy befed), hár-om (mint a húr, héberben a hegy=hár, vagyis lentről-fel-le).
A gyöknyelvészet „szoros” tudomány. Azért ilyen, hogy a kül. nyelvek közötti rokonságokat feltárhassa.
Varga Csaba szerint pedig pont az angolban van a legtöbb megmaradt gyök, így ezt a nyelvet tekintette a magyar legközelebbi rokonának.
Más. "A FU nyelvészet cáfolata III." egyik mondata: "A had és kunta nem rokonszavak de külön-külön rokonszavai a hébernek." Első nekifutásra így van, ezért másodjára is megnéztem, mert valójában mégis rokonszavak. Létezik ugyanis egy olyan nyelvi jelenség, hogy értelem szempontjából teljesen felesleges N vagy M hang toldódik be a szóba. Ilyen a magyarban is van: gyer(m)ek, gö(m)b, nincs(en), mind(en), szo(m)bat (lásd: sabbat), stb. De leginkább a germán nyelvekben terjedt el: magyar és = latin et = angol and = német und. Magyar kéz = akkád kâtu = német és angol Hand. Magyar víz = német Wasser = skandináv nyelvekben: vatn, vant, vann. Magyar kutya = udmurt kutja (az egyetlen FU nyelv, ahol ezzel a szóval találkoztam; oroszból nem vehették, mert ott kutya = szabáka vagy pjosz) = kud-da (valamely ékjeles nyelven, emlékeim szerint elámiul, de a Kutha nevű sumér városban meg gyógyászati célra kutyákat neveltek, ezek nyálát sebfertőtlenítésre használták fel.) = indiai kuTTa ("retroflex T" hang) = délszláv kuća, kuće, stb. (cs és ty közötti hang) = német Hund, angol hound (= vadászkutya). Hogy a finn kunta szóba esetleg német / svéd hatásra, vagy máshogyan került az N hang, azt nem tudom, de azt hiszem érthető a levezetésemből, miért gondolom rokonnak a magyar megfelelőjével.
T-S/Sz Amikor hozzákezdtem a Gy.-hez, még sok mindent nem is tudtam, ami a nyelvészethez kell, de amit tudtam, azzal se törődtem. Vagy igazolja az "anyag" és akkor úgy van, vagy nem, és az nem az én dolgom. A T olyan tömegesen válik S/Sz-szé, akár egy nyelvben, akár nyelvek között, hogy azon nincs mit vitatkozni. De azt, hogy miért, még ma sem tudom igazán (a hangképzési magyarázatok, a fonológia nem ok, hanem csak a dolog technikája a szájban). Az S/Sz-ből előbb az S jelent meg, ez is bizonyított - de az Sz lett a tömegesebb, mert "kifejezőbb" hang.
T-D Ezt a hangváltozást is ezerszámra igazolják a rokonszavak, ahol a szó csak egyetlen hangot változtat és egészen hasonló a jelentés. A magyarázat is egyszerű: a D-nél résztvesz a gége: zöngés.
A TH, úgy látom, hogy mindkét átmenetet "megcsinálja". De az angolra, ami annyira keveréknyelv, gyöknyelvészeti szempontból mégcsak "rá se néztem". Lassacskán kellene. Persze az angol attól se lesz gyöknyelv, csak én lennék okosabb.
T és Th kérdésében: nem tudom ki mennyire vette észre, de még a magyar nyelvben is van olyan, hogy amit én T-vel mondok, azt mások jóval lágyabb, a Th felé hajló T-vel. Jellemzően a Nagyalföldről, vidéki emberektől hallottam sokszor T helyett Th-szerű hangot. D helyett Dh hanggal is ugyanilyen tapasztalható. Pár éve egy új boltoslány köszönt rám így: "JÓ NAPOTH!" Valódi görög theta hanggal a végén. Először meglepődtem, utána láttam rajta, hogy komolyan gondolja. Vagy: egy bizonyos államtitkár nem tudja kimondani az ADÓ szót, helyette mindig ATHÓ- / ADHÓ-szerűséget mond.
Kezdetben vala a T. Angolban mai is sok a Th, na de hogyan ejtsük? Lehet Sz-féle hang is, meg valami Dz - szerű, de lágyan, alig.
Eleinte azt gondoltam, hogy a T-nek két különböző helyen és időben lettek az utódhangjai - egyrészt az S/Sz - másrészt a D. Ma már nem vagyok biztos benne, hogy ez különböző helyeken és időben történt. Ami biztos, hogy az S/Sz kezdetben nem vált szét S-re és Sz-re, hanem a különböző népeknél változó időszakokban lett két külön hang. Ahol egyáltalán az lett. Mert pl. a finneknél máig is csak egyféle: "inkább S" van. A héberben a betűírás is őrzi a nyomát, hogy eleinte csak egyféle hang volt (szintén S). Később ugyanazt a egy betűt eltérő pontozással megjelölve került az S és Sz is használatba.
Mi történt ezügyben magyar földön? "Szlávosék" (a torlasztó előnyelv) D-re vették a "vizet" - a nyílt szótagosok pedig, "magyarosék" Sz-re. Ezt is tekinthetjük az egyik bizonyítéknak arra, hogy a szláv és a magyar protonyelve közös volt. A zöngétlen Sz-ból természetes módon lett a zöngés Z. Példák: kör-ösz / kör-öz, vonsz(ol) / vonz, visz / víz.
Itt is gratulálok a finnugor nyelvészet cáfolatához, erőt, egészséget kívánok a folytatáshoz!
Számomra már rég egyértelmű, hogy a ház sokkal közelebb áll a haus-hoz mint a kota-hoz, (és a példákat sorolhatnám sokáig,) ezt a véleményemet ezúttal is igazolva látom.
Külön öröm számomra, hogy akad végre egy elfogulatlannak tűnő, részrehajlás-mentes elv, ami szerint meghatározható, hogy mi volt hamarabb.
Mert az addig rendben van, hogy a magyar - szerintünk - sokkal jobban őrzi az ősnyelvet mint a többi európai nyelv, de hogyan lehet ezt elfogadtatni mondjuk egy "szlávval", vagy egy "germánnal"? Eddigi tapasztalataink szerint sehogysem. (Főleg úgy, hogy a saját nyelvészeink meg ennek az ellenkezőjét állítják.)
A gyöknyelvészettel viszont fordul a kocka, és nem véletlen, hogy hivatalosaink hallani sem akarnak róla.
Ugyanakkor itt most pofáraesésnek tűnik a víz szó összehasonlítása a többivel, mivelhogy itt épp a mi szavunk tűnik a legfiatalabbnak. De a korrekt eredményektől nem kell megijedni, az ősi rokonság ettől még egyértelmű, és biztosan megtaláljuk majd annak a magyarázatát is, hogy ebben az esetben a d/t miért pont a mi nyelvünkben változott át z-re!?
Ugyanezt mondom én is. De én csak 2008 óta tudom, és 2011 óta terjesztem. Mert akkor jelent meg a könyvem első változata, a "Hun gár ha hungár? - Hol lakott a táborlakó?" Én azonban azt is hozzátettem, hogy egész Eurázsia nyelveibe a Földközi-tenger afrikai partvidékéről került az F és a B. A Közel-Kelet sémi nyelveibe is onnan. A magyarba is onnan. De a sumérba még nem került bele, pedig az csak 5000 év! És a finnes-északiakba még AZÓTA SEM.
Ha jól értelmeztem, Buji Ferenc szerint nem lehet levezetni a p- > f- és p > b hangváltozásokat a finnugor - magyar viszonylatban. Csak annak feltételezésével, hogy a magyar ÁTADÓ nyelv volt, nem pedig e nyelvekkel közösen alakult ki a finnugor - magyar közös szókincs azon része, amely szókezdő F-et vagy bármilyen helyzetű B hangot tartalmaz. A többi nyelvre kitérve azt állapítja meg, hogy a hagyományosan vizsgáltak közül szintén nem kerülhetett volna ezen szóanyag ezekből a nyelvekből a magyarba.
Azon nincs vita, hogy a meglátások jók. Két kérdésem van ahhoz, aki nálam jobban érti a gondolatmenetet (mert nekem mindjárt vendégeim jönnek).
1. Buji szerint mégiscsak volt közünk a finnekhez... ha igen, hol, mikor? 2. Ha ilyen sok nyelvből igazoltan hiányzott az F (a sumérból is), az a feltételezés, hogy a magyarban "mindigis" megvolt? A B is? A finnből persze még négy mássalhangzó hiányzik: C, G, Sz, Z. És a D-jük meg nem lehet szókezdő - vagyis gyökkezdő.
A héberben viszont az F és a B változó hangja, a "rendes" V nem lehet soha szókezdő. A másik, a W, a finnben is megvan, csak nem W-vel jelölik. (A magyarban mind a kétféle V megvan, de nem különböztetjük meg.) A héber a kétféle V-t is megkülönbözteti...
A hangváltozások oka az emberi beszédképesség időbeli fejlődése volt. Az eurázsia és az afrikai alfaj gége-fejlődése azonban eltért. Az afrikai alfaj mélyebbre szállt gégéje és laposabb arcberendezése folytán előbb volt képes a zöngés hangok (a magánhangzók és a zöngés mássalhangzók) mai szinten való megformálására: az ARTIKULÁLT beszédre. Állítás: minden, ami artikuláció: az északi alfajnak az afrikaival való „jó-gége” és laposabb arcberendezést átörökítő keveredésből származik. A bizonyítás a Sapiens leletek eltérő gégeszerkezetének vizsgálatán túl (ez már megtörtént), a mai nyelvek nyelvtérképeivel, a zöngés hangok délről-északra csökkenő gyakoriságával elérhető el. Ez a vizsgálat a hivatalos nyelvészet által nem történt meg (a szükségessége sem merült fel) – de a gyöknyelvészet már elindult ezen az úton.
Részbizonyítás: a finnes-északi nyelvek a mai napig (néhány évtizeddel ezelőttig) egyáltalán nem ismerték-használták a zöngés (B, G, D, Z) mássalhangzókat, valamint a zöngétlen fog-ajakhagot, az F-et.
A „nyelvrokonság” fogalmát a hivatalos nyelvészet nem a távoli múltba, hanem maximum 6000 éven belülire definiálta. A hangváltozások nyelvrokonságot bizonyító ereje tehát csak olyan nyelvekben jöhet szóba, amelyekben e 6000 éven belül a hangváltozások minden partnere (I/J, T-S/Sz-Z, T/D, P/F, H/K/G, B/V, O/U/W) megjelent már. Azt a tényt, hogy az eurázsia nyelvekben a mássalhangzók értelem hordozó szerepe dominál, már a hivatalos nyelvészet is elismeri. A magánhangzók szerepe tehát alárendelt. Legfontosabb szerepük az artikuláció általánossá válása utáni, korai nyelvfejlődés egyszótagúinak értelem-finomító flektálásában volt. Mert eredetileg minden nyelv flektált.
A magánhangzók Eurázsia nyelveiben a következő kronológiai sorrendben jelentek meg: a kemény torokhangok megelőzték a lágy magánhangzókat. A legkorábbi magánhangzók az A-Á, E-É és I változatai. A magánhangzók mai szét-különülése a lelágyulással párhuzamos folyamat volt. Megjelent az O/U, amiből csak jóval később vált el határozottan az U. Az Ö az O-nak, az Ü az U-nak leszármazottai – egyben a (különállóan) legkésőbb megjelenő magánhangzók. A bizonyítás ismét a hangok statisztikus előfordulásásának vizsgálatával történik (egyelőre csak a gyöknyelvészetben).
A zöngétlen C=TSz, Cs=TS és a zöngés DZ és DZs összetett hangok. A beszédben való megjelenésük csak a komponenseik használatától (vagy hiányától) függött. Külön betűvel való jelölésük azonban már csak megállapodás kérdése volt a különböző írásrendszerekben. Az Ny=Ni/j, Ty=Ti/j ősi hangzatok. A Gy is összetett, de kifejezetten újkori: legtöbbször Di/j, ritkábban Gi/j komponensekből áll.
Az IND-finnugor nyelvcsaládok falszifikálása (érvénytelenítése) úgy történik, hogy az általuk kidolgozott kritériumokat az ELTÉRŐként definiált nyelvcsaládokra is alkalmazni kell. Ekkor kiderül az, amit a gyöknyelvészet már bebizonyított, hogy ezeknek a kritériumoknak bármely eurázsiai, sémi és afro-sémi nyelvcsalád egyaránt megfelel.
A gyöknyelvészetben másfélét, nem latin abc-t használunk!
A latin abc „szétszereli” a nyelvek szóbokrait, tehát láthatatlanná teszi a gyöknyelvi szerkezetet. Mivel a szavak értelmét szinte kizárólag a mássalhangzók hordozzák, s a köztük levő magánhangzók csak fínomítják az értelmet, a gyöknyelvek abc-je is más kell, hogy legyen. A gyöknyelvi abc az összes magánhangzókkal kezdődik. Néhány puszta, egyetlen magánhangzóból álló szó is létezik, ezek a legősibb indulatszavak, vagy utódaik: a! á! e! í ó! ő, ú! A legegyszerűbb „valódi” szavak már tartalmaztak – egyetlen – mássalhangzót és fennmaradtak a mai napig. Valószínű ugyan, hogy az emberi beszéd kezdeteinél a magánhangzók előtt volt egy alig hallható, lágy H hang, amit még sok nyelvben meg is lehet találni, de ettől most eltekintünk. Az mindenesetre biztos, hogy a létező legrövidebb szavak voltak meg legelőször.
A gyöknyelvész abc tehát a magánhangzókkal kezdődik. Kialakulásuk (haszálatba vételük) sorrendje ilyen volt: az a-á, e-é, í a legősibbek. Nagyon sokáig nem volt még o és u sem. Mindezt a szótári statisztikákból: a hangok gyakoriságából, s a nyelvtani funkciókban való részvételükből (amikben az o, majd az u megjelenik) lehet tudni. Az ö és ü a legújabb beszédhangok közé tartoznak – az o és u leszármazottai.
És most nézzük a teljes gyöknyelvész abc-t.
A/Á E/É I/Í O/Ó-Ö/Ő U/Ú–Ü/Ű
O/U/W triász: először O/U diftongus volt, később lett (de nem mindenhol) W.
B/V változó hang: nemcsak különböző, hanem azonos nyelvben is válthatják egymást
C=TSz / Cs=TS, tehát C/Cs
a D és T is változó hang. Most nem részletezett praktikus okból, külön kezeljük
P/F változó hang, amik bármely azonos nyelvben is felváltják egymást
G és Gy=Di/j, vagy (ritkábban) Gi/j, tehát G/Gy
lágy H és normál H
I/J a legősibb melléknév / igeképző (eredetileg egy szófaj voltak, héberben ma is)
K és K/Ch – két különböző helyen és korszakban megjelenő hangok. A K az régebbi.
Nahát, pont erről van szó, János. Mi úgy tudjuk (én is úgy tudtam még nemrégen), hogy a sémi nyelvek, az valami közel-keleti és főleg arab. De nem, mert az Észak-AFRIKA jé, de érdekes, fehérbőrű népei, plö. berberek, meg ilyesmi. Azoknak vannak echte héber (magyar) szavaik is. Szal ne mondd meg senkinek, hát azok is jöhettek... ugyanonnan. A leges- legrövidebb indulatszavak és már valódi szavak egész Eurázsia közös szókincse.
Azt írod benne hogy, a vastag kék betűs szavakat nem tartják ősi magyar szónak. Átnéztem az első 11 oldalt, hogy lássam mik ezek, a döntő többségükről (legalább 2/3-ukról) tudom, hogy tényleg "nem magyar", hanem ősi (kőkori? vagy még régebbi?) óvilági szó, azaz Eurázsia és Észak-Afrika nyelveinek nagy részében egyik vagy másik megtalálható, némelyik szó akár fél kontinensnyi területen elterjedve, közös szókincsként.
Felújítottam a TESZ kritikája tanulmányomat. Mivel ezt én még sose írtam meg - egy kicsit botladoztam - de a mai változatom már végleges. A magyar nyelv a KM-ben keletkezett és azóta is "ott lakik". Sokan mások is voltak ott, de a többi már elment:-))))))).
A természeti hanghatások többnyire fenyegető (mert az a legfontosabb), máskor előnyös (ott jön a kaja!), vagy kellemes (színes, meg nyugi van) értelme már a kígyóknak is be van kódolva az agyába. Gazd meg, földrengés előtt még a kígyók is kikunkorodnak a sziklák közül a szabad mezőre, pedig ott a ragadozó madarak felkapkodhatják őket, de mégis. Miért? Hogy ne legyenek szétlapítva a lyukban. De a meteorológusaknak annyi eszük sincs, hogy ilyenkor riasztanák a lakosságot, hadd maradjon életben néhány ezer.
A hivatalos nyelvészet (IND-FN) még sose hallott Darwinról. Pedig az emberi faj agyába is be vannak kódolva az ősi mássalhangzó vázak (kb. a fele ma is használatos). Krrr, mrrr, ga-gá, kukuri, tsss, zzz, b’b’b’, ffff, t't't', nnny! ijjj! megsatöbbi. Nahát, jé, ezekből lettek a szavak. Így aztán nemcsak a magyar és a héber nyelv hasonlít, hanem az összes emberi agy is. Mé kő ennyire hülyének lenni a "nyelvtudósoknak" 150 éve?
Azzal könnyebb dolgom lesz. Csak a magyar te szó rokonságára figyelve az alábbiakat tudom írni:
te - magyar, komi (zürjén), azték (Mexikó)
tu, thu, t'u, to, du, dhu valamelyike - germán és latin nyelvek többsége, ír, skót, kurd, perzsa, indiai árja ("indoeurópai") nyelvek többsége, örmény, purepecsa (taraszkó indián, Mexikó)
ti, ты, thi, dii - szláv nyelvek, walesi ("kelta"), albán, etruszk, oszét ("indoeurópai", Kaukázus), crow (holló indián, É-Amerika)
Én úgy látom, minél régebbi egy nyelv, annál több gyökszót és magyarral közös szót találunk benne.
Véltelenül épp a magyar én = héber ani szavakat láttam meg a táblázatodban, ezt kiegészíteném néhány más nyelv azonos jelentésű szavával, hogy lássuk, mennyire ősi ez a szó.
Kb. 1380 magyar gyökszót tartalmaz az utolsó, 39 oldalas tanulmányom. A rejtett gyökszavakkal együtt (480) ez megint csak 1800 - és csak kéziszótárakat használtunk.
Nagyon könnyed kis táblázatcskákból áll ez a 39 oldal. Nézegessed 3-5 percig bárhova futtatva az egeret. Aztán válaszolj a kérdésre:
Hogyan lehet, hogy a magyar gyökszavak NYOLCVAN SZÁZALÉKA hasonlít a 4000 évvel ezelőtti, és légvonalban 3000 kilométerre élő héberek nyelvéhez? Elképzelhető, hogy a kettő közül valamelyik nép átmásolta a legrégibb, legegyszerűbb szavakat a másiktól?
A "TESZ kritikája" pár nap mulva ÁTLÁTHATÓBB fálj lesz. Nem hibás így sem, de így nehezbben érthető. A sokféle színezés és betű-változtatás helyett könnyebben áttekithető módon fogom felújítani a "TESZ kriitikája" című tanulmányomat.
Addig is - van remény. A magyar nyelv valóban ősi nyelv - a KM-ben és Eurázsiában . S ennek a bizonyítása azon múlik, hogy a magyar is gyöknyelv. Biztosan az.
S talán a legősibb nyelv is a világon? NEM. De Eurázsia nyelvei között - valószínűleg a legősibb.
FIGYELJ, TANULJ, KÉRDEZZ, CSATLAKOZZ! Elkéstetk már - 150 évet késtetek már - MAGYAROK!
Arról lesz szó benne, hogy amit a TESZ 23 különböző forrásból - nyelvből - "bizonytalan" helyekről eredeztet a magyar szavakra nézve: gyereknyelv, iráni, cigány satöbbiből - ótörök, mem ó-, de török, német, középnémet, ófrancia, latinból...
...azt a héber gyöknyelvvel való összehasonlítás egymagában 80%-osan igazolja vissza. A hasonló alakú és értelmű szavak özönével. Miért? Mert az egyszótagúakat és a nagyon rövid szavakat még a magyar nyelv is flektálta: rak, rák, rek(ed), rik(at), rok(ka), ruk(kol) és a héber is gyöknyelv.
Annyira közeli "szomszédságban" voltunk a héberekkel? Mesebeszéd, a jövevényszavak: a "nagy indoeurópai" mese. 4000 éve egész biztosan nem voltunk szomszédságban a héberekkel. Akkor hogy lehet ez? Úgy, hogy a héber is egy gyöknyelv. És a gyöknyelvek sokezer éven át szinte semmit nem változtak.
Felszabadult nevetést kérek! Egy nagy táblázatba szedtem össze az említett linkben összegyűjtött finnugor, külön az ugor, az uráli, a „vitatott”, hogy melyik és hogy egyáltalán - az ótörök, szláv, meg még 10-15 féle nálunk jött-ment (ha igaz) nyelvből az ú.n. jövevényszavakat is, különböző színekkel. Így szépen össze is állt a hajlítgatott magyar gyökszavak táblázata.
2014. január 19.-e van. S ma volt az 1000. látogatás is a honlapomon.
A kiértékeléshez, hogy nem jöttünk mi sehonnan és a kedves kis szavacskáink sem – csak hajlítgattuk a magánhangzókat – még kell nekem egy-két nap. Mert ez rengeteg anyag.
Micsoda szerencsétlenkedés! Szinte hihetetlen, hogy többszáz – „szakember” – 150 év alatt nem volt képes megcsinálni azt, amit egy ember, 4 év alatt megtehetett volna.
Ajánlom mindenkinek Angela Marcantonio: Az Uráli nyelvcsalád c. könyvét, amiben a szerző - aki egyébként finnugrász tanszéket vezet- tudományos alapossággal, tételesen megcáfolja a finnugrisztika minden tételét. Pár éve az interneten is elérhető volt a könyv (kb. 450-500 oldal), azóta valahogy eltüntetődött ... (Merthogy senki sem tüntette el szándékosan, mint tudjuk.)
Nagyon jó ez a blokk, pontosan erre van szükségünk ahhoz, hogy tisztábban láthassunk ezen a téren! De nem is csak a nyelv terén, hanem a történelemben is, mert lépten nyomon tapasztalom, hogy aki nem képes megszabadulni ezektől a hamis kategóriáktól, (indoeurópai, finnugor, török) az nem képes a valós történelem rekonstruálására sem.
Teljesen nonszensz például a szkíta hunokat törököknek tartani, amikor a török kategória az ő idejükben még nem is létezett. Fordítva lehet a rokonságban valami, hiszen a szkíták és a hunok rajtunk kívül nagyon sok más népbe is beolvadtak, de akkor szkíta-hun kategóriáról és nyelvről kell beszélni! Azt is tudjuk, hogy egyik-másik Ural környékén élő finnugornak kinevezett nép ősei a saját mondáik szerint a Duna mellől, illetve a Fekete-tenger mellől költöztek mai hazájukba, a finnugor őshaza elmélete tehát még ezek szerint sem állja meg a helyét. Viszont az, hogy a nyelvükben vannak rokon elemek, így már egészen érthető.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Óvatóskodó Kata azért nem szokta önálló szavaknak tekinteni az indulatszavakat: áá! (csodálkozás), íí! (fáj), óó! (sajnálom) - mert a magyaron kívül semmilyen más nyelvben nem tudja mindet "követni" (ált. nincsenek benne a szótárban). A magyar E a tájnyelvi "ez", az Ü a tájnyelvi "ő" - ebben igazad van.