[473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
3-4. A gyöknyelvészeti kutatás módszertana. A gyöknyelvész ABC és az összehasonlító szótárak 5 oszlopos megjelenítése.
A gyöknyelvészet módszertanát (egyelőre) úgy fejlesztettük ki, hogy a flektáló sémi és a láncragozó gyöknyelvek kutatására egyaránt alkalmas legyen.
Mint már említettem, aZ ÖGY kutatás adatbázisát legkevebb két gyöknyelv teljes szótáranyagának és nyelvtani jellemzőinek egybevetése képezi. A teljes szótáranyagról azért annyit, hogy még én is csak kézi- és nem nagyszótárokat hasonlítottam össze. Mivel a holt gyöknyelvek feltárása még a legjobb esetben is hiányos és problémás, az általam megalapozott ÖGY – ezideig – csak az élő gyöknyelvekkel foglalkozik.
Nem szükséges azonban a kéziszótárak 30-50 ezres szóállományát sem feldolgozni, mert a gyöknyelvészet csak az egy és kétszótagúakat veszi maradéktalanul figyelembe. A többszótagú (ragozatlan) szavak elemzését csak akkor végzi el, ha ezáltal további rokonságokat talál (biztosan, vagy a csak lehetőség szintjén) a két nyelvben. Rövidre fogom: az összehasonlítások alapjául 7300 magyar szót vettem fel az összehasonlító táblázatokba. Ezek túlnyomóan a jelenben is közhasználatú magyar, kis részben tájnyelvi, vagy idegen eredetű, de akkor általánosan ismert, "régi" szavak. A táblázatokba felvett héber szótáranyag, a jobb összehasonlítás céljából, ennél lényegesen bővebb volt.
A magyar-héber gyöknyelvészeti ABC. A legismertebb hangváltozásokat, amelyek egyetlen nyelven belül is felválthatják egymást, kvázi-azonosnak tekintjük. Így a B/V, és a P/F, a lágy és a normál H, s a K/Ch az ősibb K-val közös táblázatokban szerepelnek. Innen ered az a meggyőződésünk, hogy a „hangtörvények” csak az eredetileg azonos. de már az újkorban szétágazó nyelvek rokonságának megállapítására alkalmasak - s a nagyon régen eltávolodott nyelvekről semmit nem mondanak. Pl. a finn-magyarnál nagyságrendekkel bővebb szókincsbeli és nyelvtani hasonlóságok ellenére a magyar és a héber nyelv sem „rokonnyelvek”.
Praktikus okokból (a szavak értelmének komolyabb eltávolodása miatt) külön kezeljük a T/D változó hangot. Az ősibb K-t is megkülönböztetjük a K/Ch-tól – és az eredetileg közös S/Sz-t is külön tárgyaljuk. Helyesebb lett volna a B/V változó hangot is külön kezelni az O/U/W triász W-jétől, de miután a magyar nyelv ma már nem különbözteti meg ezt a kétféle V-t (a héber igen), erre utólag csak jöttem rá.
A héberben – bár a kiejtésben azért fellelhetők – nincsenek a magyar „összetett” (két betűvel írt) hangoknak megfelelő betűjelek. Ezért a C(=TSz) és a Cs(=TS) hangokat szintén együtt kezeljük: C/Cs. A Gy(=Di/j)-t tartalmazó szavakat a héberben többnyire Di/j kompozícióval lehet rokonítani. A magyar Ly(=Li/j), Ny(=Ni/j), Ty(=Ti/j) gyökvázba sorolásakor közösnek vettük az L/Ly, N/Ny, T/Ty-t. Az S és Sz nemcsak a héberben, hanem a héberben is szétvált, ezért vettük külön őket. Részben mégis változó hangok maradtak, amit a szavak rokonításakor, ha kellett, figyelembe vettünk. Z írásban is van, de Zs hang a héberben még a kiejtésben sem halltszik. A Zs-t tartalmazó magyar szavak a héberből általában Z, esetenként S, Sz, hangot tartalmazó szavakkal rokoníthatók.
A gyöknyelvész ABC közös táblázatokban kezeli a magánhangzókat – s mindjárt sort kerítünk arra is, hogy mi módon. Ha a gyökszó magánhangzóval kezdődik, az X jelet kap. Az ilyen gyökszó gyöke mindig csak egy mássalhangzóból áll: XB/V-W, XC/Cs, XD és XT, XP/F, XG/Gy, XH, XJ, XK/Ch, XL/Ly, XM, XN/Ny, XR, XS, XSz, XZ/Zs.) A nem magánhangzóval kezdődő szavak gyökei (váza) két mássalhangzót tartalmaz. A fenti sorozat már megadja a gyöknyelvész ABC mássalhangzóinak sorrendjét is.
A gyöknyelvekre alkalmas gyöknyelvész ABC tehát így alakul: X (általános magánhangzó jel),
B/V-W, C/Cs, D, T, P/F, G/Gy, H, I/J, K-K/Ch, L/Ly, M, N/Ny, R, S, Sz, T/Ty, Z/Zs.
Az öt oszlopos gyöknyelvész táblázatok. A magánhangzók értelem hordozó jelentősége – a gyök- és láncragozó nyelvekben – mindig mélyen alárendelt. Ennek az az oka, hogy a láncragozóvá továbbfejlődött nyelvek is, korábban, flektálók voltak. A Gyöknyelvészet című könyvünkben minden gyökváznak önálló táblázata vannak. A gyökszavak öt oszlopos elrendezésben kerülnek bele a táblázatokba.
Az oszlopokba való besorolásnál csak a szó első magánhangzója számít.
A héber magánhangzók: a-á, e-é, i, o, u. (Most eltekintünk attól, hogy a magánhangzóknak – főleg a „keleti” származásúak nyelvhasználatában – ma is, s az írásban mindenképp, torokhangú és lágy kiejtésű változata van.)
A magyarban van még ö és ü is. Ezek azonban kifejezetten későn (azért több ezer éve) kaptak csak írásjelet és egyérteműen megállapítható, hogy a héberben az o, ú felel meg nekik. S a héber nem is képes kiejteni őket? De igen, főleg az ö, röviden, elkapottan a héberből is kihallatszik – betűjel azonban nincs rájuk. Ezért az ö helye az összehasonlító táblázatokban közös az o-val, s az ü helye az u-vel.
|
1. Mivel foglalkozik az összehasonlító gyöknyelvészet?
Potenciálisan, a jövőben, a ma élő sokezer emberi nyelv közös ősnyelvből való leszármaztatásával. A jelen kutatások célja még csak a gyöknyelvek (finn, magyar, héber-arab, és a dravida-szanszkrit nyelvcsalád), valamint a gyöknyelvi állapothoz még közelálló szláv nyelvek rokonságának – teljes szótáranyagok és nyelvtanok megbízható ismeretében történő – bizonyításával. A szerzőt megelőző gyökkutatások nem tudtak koncepcióvá, önálló nyelvészeti ágazattá kifejlődni. A szerző én vagyok. Én csak két gyöknyelvet ismerek alaposan, a magyart és a hébert. Ezeken kívül a gyöknyelvi állapothoz még közelálló oroszt és két nem-gyöknyelvet (angol, német) is elég jól ismerem. A követelménynek tehát, hogy gyöknyelvészeti kutatás csak a nyelvek teljes szótáranyagának feldolgozásával és nyelvtanaik ismeretében művelhető, én is csak erre a két gyöknyelvre nézve tartom magamat megbízhatóan kompetensnek.
2. A gyök: mássalhangzó váz. Mennyire „hihető” a legkülönbözőbb nyelvek szókincsének ősi természeti hanghatásokra való visszavezetése?
Először is megállapítjuk, hogy Eurázsia nyelveinek elég jól elkülöníthető hangkészlete van. (A modern fonológia ugyan a „képzés helye”, sőt a hangok egymásra hatása szerint többszázra, vagy ők se tudják, hányra cincálja szét a hangokat...)
Az eurázsiai és ős-amerikai nyelvekben a mássalhangzók a jelentés hordozók. S miért nem sorolom ide Afrika és indonézia nyelveit? Mert az afrikai és a belőle, az európai szubsztrátnyelvvel való KEVEREDÉS NÉLKÜL a Csendes-óceán felé szétáramló populációk nyelveinél sokkal fontosabb a magánhangzók jelentés meghatározó szerepe.
Eurázsia ősnyelvében eredetileg az egyszótagú hangzatok voltak a jelentéshordozók. Ezek nagyjából a láncragozó nyelvek mássalhangzó hangkészletét tartalmazzák: B/V, C(=TSz), Cs(=TS), D, Di/j(=Gy), P/F, G, kétféle H, I/J, K, L, M, N, Ny(=Ni/j), P, S, Sz, T, Ty(=Ti/j), Z/Zs. Közülük nem ősi, hanem újabb rokonhangok a B/V, D, G, Gy, F, Ch/K, a pergő-zöngés R, O/U/W, Z/Zs, DZ/DZs. A törtvonal egymást felváltó hangokat jelent. Az ősi magánhangzók a kemény (torokhangú, csak elkapottan kiejtett) A, E, I. Ezeknek az eurázsiai ősnyelvben is lehetett értelemhordozó szerepük, ha önálló felkiáltások (indulatszavak) voltak.
S most válaszolok a 2. kérdésre: A gyöknyelvészet alapfeltevése, hogy minden itt felsorolt hangnak megállapítható valamely közös (kozmopolita) értelme: akár rövid gyökszavakban szerepelnek, akár pedig ragok / képzők formájában vesznek részt a szóalkotásban. A bizonyítást a nyelvek teljes gyöknyelvi feldolgozása tudja megadni. Az ősi szerkezetet megőrzött gyöknyelvekre ez elég egyszerű, mert a szavak gyökváza és az azokból származó gyökszavak biztosan ismerhetők fel. A nem-gyöknyelvekre nézve azonban nem egyszerű – és ennek a módszertana, amely a különböző mértékben pidginizálódott, újkori nyelvekre egyenként is eltérő is lehet, még nincs is kidolgozva.
|
Gyöknyelvészeti alapképzés: tematika.
1. Mivel foglalkozik az összehasonlító gyöknyelvészet?
2. A gyök: mássalhangzó váz. Mennyire hiteles („hihető”) a legkülönbözőbb nyelvek kialakulásának ősi természeti jelenségek hanghatásaira való visszavezetése?
3. A gyöknyelvészeti kutatás módszertana.
4. A gyöknyelvész ABC és az összehasonlító szótárak 5 oszlopos megjelenítése.
5. A nyelvek hangkészletének geográfiája.
6. A második gyök - második szótag - csatlakozásának (vagy elmaradásának) jelentősége a különböző nyelvekben.
|
Összehasonlító gyöknyelvészet (ÖGY) a finnugor nyelvészet (FNY) érveivel szemben.
1. ÖGY: Az emberi beszéd az ősi természeti jelenségek hangjainak utánzásából fejlődött ki, amelyek nemcsak az ember, hanem már az állatok számára is túlélési jelentőségüek voltak. A legkülönbözőbb természeti hanghatások (eső, vihar, vulkáni működés, a vizhangok, stb) – a növényzet jellemző susogása, az ehető prédaállatok, a fenyegető ellenség közeledésének zörejei már a hallás képességével (de beszédképességgel még nem) rendelkező állatvilág számára is velükszületett értelmeket hordoznak.
Az indoeurópai és FNY nyelvészet szerint a nyelvrokonság megállapításánál nem vehetők figyelembe a hangutánzó, vagy a természeti jelenségeket felidéző (hangulatfestő) szavak, mert azok a lekülönbözőbb nyelvekben hasonlók lehetnek.
ÖGY: Ez természetes. A már hang kibocsátásra is egyre inkább képes elő-, ős-, és a mai ember le is utánozta ezeket a hanghatásokat. Néhány példa: mrr, srr, szrr, trr, zzz, szszsz, bbb, phh, fff, c-sz, cs-s, ijj, oúú, k’k’k’, kt-kt-kt, stb. Az indoeurópai (IND), és annak fiók-nyelvészete, az FNY tehát pont azt tagadja ki a nyelvészetből, ami az emberi nyelvek kialakulásának oka és alapja volt.
2. Az alapszókincs. Az FNY szerint az ember „nevükön nevezte” a számára legfontosabb fogalmakat: testrészek, természeti jelenségek, állat, növény, víz, és felszíni formák, a legfontosabb cselekvések, fájdalom, elégedettség – s a SZÁMOK neveit.
ÖGY: Az elő- és részben még az ősember egyáltalán NEM nevezett meg konkrét fogalmakat. Eleinte csak a természeti jelenségek hanghatásaival jellemezte azt, amit közölni akart, amire kényszerült (pl. tiltakozás, fájdalom), segélykérés, stb.
Az IND-FNY tehát konkrét elnevezéseket keres a nyelvekben ahelyett, hogy tág, általános értelmű szavakat keresne. Pl.: a víz elnevezése, a vissza következtethető múltban először a „kivet-feldob” értelem volt (az angol nyelvben ma is az), majd „visz” (finn / német), még később „ví-víz (vezet)” értelmű lett Eurázsia számos (pl. a magyar, héber) nyelvében. Még egy példa: a HÁZ-fogalom először „kötözött szerkezet” volt (kt: finn), majd HÓ tulajdonságú (befedő) alkotmány (magyar, angol, német, stb), és VÁJT búvó-nyugvóhely (báit = ház, héber) lett.
A számnevek keresgélése az IND-FNY-ben végképp nyelvészeti amatőrizmus.
Mert (ÖGY): eleinte még a kis számokat sem SZÁMNÉVVEL nevezte el az ember. Hanem olyan dolgokat említett, amelyek jellemzően „egész egységet” alkotnak (pl. az ég-bolt: egy). A két részből álló, vagy két részre osztott dolgok (köt, vagy szét, ketté) jelképezték a kettőt. A fel-, majd leívelő tulajdonságú dolgokat (hal-om: domb, vagy ficánkol és meg-hal – hár-om: a héber hár = hegy – Hargita, a héber harag = megölte, magyarban a harag). A nagy-négy rokonszava sok nyelvben kinyúlót, „térfogatos” dolgot jelentett és mai is azt jelenti. Az öt szintén sok nyelvben az üt leszármazottja (öt karommal, öt ujjal üti le), stb.
3. A (mássalhangzók) hangváltozásainak megléte ténykérdés, tehát ebben az ÖGY-IND-FNY egyetért. Az IND-FNY azonban soha nem kereste ennek az okát.
ÖGY: Az emberi beszédképesség fokozatosan alakult ki az elő-, ősembertől a mai emberig. Modellizálva a gégéjét, 2008-ban a tudósok megszólaltatták az európai ősembert (a neandervölgyit). Kiderült, hogy a zöngés hangokat (B, D, G, V, Z – s a magánhangzók is mind zöngések) az ősember még alig, elkapottan, vagy egyáltalán nem tudta kiejteni. Az állkapcsa is előrébb ugró volt, tehát ajak-fogzár hangokat (F, V) sem hallatott.
A hangváltozások oka az, hogy az emberi beszéd csak utólag teljesedett ki a magánhagzók szabad, differenciált használatával (artikulált beszédképesség), majd a zöngés rokonhangokkal (mássalhangzókkal) és az F, V hanggal is.
4. A német nyelvészek által megkomponált múlt századi IND (és az ezt szolgai módon lemásoló FNY) hangtörvényeinek általános érvényét az ÖGY tagadja.
Az ÖGY szerint a hangtörvények csak az Európát északtól a Földközi tengerig (az óramutató járásávak egyirányban) többször is körbejárt, s útközben az új rokonhangokat felszedő európai szubsztrátnyelv vitte vissza a saját őseinek a „fejére”. Vagyis egy eredetileg közös ősnyelv már meglevő szókincset újította csak fel – ismételten, területenként és korszakonként változó módon. Ez az oka annak, hogy a kelta-utód és az újlatin nyelvek elég jól követik a hangtörvényeket.
A Kárpát-medence népessége azonban eltérő nyelvi fejlődést mutatott. Északra nem vándoroltak, délfelé azonban igen – habár mindig csak részpopulációik. A KM-ből elszármazó törzsek belakták Anatólia, a Kaukázus, Itália térségét, valószínűleg Egyiptomig is lejutottak, és Észak-Mezopotámia népei között is megjelentek. A Közel-Kelet felől, már afrikai felvándorlókkal keveredve jutottak tovább Ázsiába, egészen a Bering-szorosig – s onnan Amerikába. Számtalan törzsük vissza is vándorolt a KM-be – de ez már csak AZ ÚJKOR, AZ UTÓBBI 2-6000 ÉV TÖRTÉNETE.
Az IND-FNY nyelvészet szerint a ma élő nyelvek párszáz évtől kb. 6000-ig terjedő időszakban alakultak ki. Az IND-FNY nyelvészet nem tudomány, hanem múlt századi, elavult anakronizmus.
|
Addigis a következőt ajánlom: A társhonlapon, a "magyarostortenet G portál" -on van egy jó összefoglaló cikk a finnugor nyelvészet érveiről:. Ezt a legfelső, az okt-nov.-dev modulban találod: Tízezer év - ezer oldalról címmel.
abban a 173-184. oldalon van Kálnási Árpád: (Debrecen) A FINNUGOR ELMÉLET ÉRVRENDSZERE.
A NYELVTUDOMÁNY ÉS A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET. Ez tehát 11 oldal.
De ha nem vagy nyelvész (mert ha az vagy, mindezt úgyis ismered), akkor ne "tanuld be" ezt, csak odafigyelősen fussát át rajta egy negyedóra alatt. Én holnap igyekszem mindössze egy oldalon, s csak a lényegre törekedve megmutatni, hogy ez a finnugor miért nem? - s ezzel ellentétben a Gyöknyelvészet miért valódi tudomány.
|
Azért nem tudomány. De persze igazad van, hamár itt villogok az új honlapommal, itt is össze kell foglalnom, hogy a gyöknyelvész szerint miért nem ér semmit a hivatalos TÖRTÉNETI nyelvtudomány. Lesz egy jó oldal... hamarosan.
|
A magyar nyelv finnugor, ezt a tudomány már régen bebizonyította!
|
Most Mellár Mihály (MM) két írását: A magyar nyelv rendszere és A magyar nyelv gyökrendszerének alapjai -t együttesen áttekintve, azokat a megállapításait emelem ki, amelyek az általam megalapozott Összehasonlító gyöknyelvészettel (ÖGy) közösek.
1. MM és már Czuczor szerint is: Minden olyan gyököt (az ÖGy-ben a gyök a mássalhangzó váz neve, tehát: gyökszó), amely megvan a magyar nyelvben, mindaddig magyarnak kell tekinteni, amíg történeti adatokkal be nem bizonyították, hogy más nyelvből ered.
2. MM és már Czuczor szerint is: Minden olyan szó, amelynek a magyarban ugyanabból a gyök(szó)-ból származó rokonai vannak, eredeti magyar szó.
Itt, az ÖGy nézőpontjából két kérdés merül fel: Mennyi rokonszónak kell lenni ahhoz, hogy biztosan eredeti magyar szónak tekintsünk egy szót? A válasz: sok szóból álló szóbokor tagjának kell lennie. S mióta nevezhetjük „magyarnak” a magyar nyelvet? Amióta erre történeti adataink vannak. Azt tehát, hogy a „világ ősnyelvének” tartsuk a magyart, azért nem jelenthetjük ki, mert a történeti források az előember, az ősember, de még az avarok nyelvét sem nevezték magyarnak.
3. Ha más nyelvekben is találunk a magyar tőszavakhoz alakilag és értelemben egyaránt hasonlókat, azt megállapítani, hogy melyik nyelvből származtak „sikerre nem számítható kutatásnak tartjuk”. Itt azonban, az ÖGy szerint az időrend segíthet. Példa: Mivel biztosan megállapítható, hogy a török nyelvek mind fiatalabbak a hébernél, a héberben megtalálható közös gyökök (gyökszavak) sokasága (a szóbokrok) nem származhat a török nyelvből. Véletlenül, vagy szóátvétellel sem? Néhány szó származhat így, de tömeges rokonság nem.
4. Minél több nyelvben és minél számosabban találunk közös szóbokrokat, annál biztosabb, hogy ezeknek a nyelveknek közös ősük volt.
5. Az újlatin nyelvek nem szóbokrokból épülnek fel. S a többi, indoeurópainak titulált nyelvben is csak a szóbokrok egy része, vagy csak töredékei találhatók meg. Mindezek olyan pidginizálódott (keverék) nyelvek, amelyek története pár száztól maximum 2-3 ezer évre terjed ki. Az ősnyelv kutatásából tehát kiesnek. Mivel ezek ténykérdések, eddig minden eddigi gyökkutatóval is egyetértünk.
ÖGy: Az ősnyelv még az előemberi korban vált szét két: európai és afrikai ágra. Európa, vagyis a korai kárpátnyelv elsőségét csak valószínűsíteni tudjuk. Az európai szubsztrátnyelv (kárpátnyelv) a jégkorszakok populációinak délebbre vándorlása folytán ismételten kétcentrumúvá vált. A KM népessége több hullámban keveredett a Közel-Keletnél feláramló afrikaiakkal, akiktől a jobb (nyíltszótagú) beszédképesség genetikai örökségén kívül az afro-sémi nyelvek előragozási rendszerét és a flektálás képességét vették át.
|
Mellár Mihály tanulmányáról:
A magyar nyelv gyökszerkezetének alapjai.
Ez a cikk az Ősmagyar nyelvek honlapon (legalul) nyitható. A szerző (MM) felfogása, mint később látni fogjuk, igen sok tekintetben azonos az általam megalapozott Összehasonlító gyöknyelvészettel (ÖGy). Most csak a különbségekről fogok írni.
MM: „A magyar nyelv egy Post-féle formális rendszert alkot.” Ezzel a szerző egy jövőbeli internetes világnyelvnek matematikai rendszer analógiájára való megalkotását is várja / jósolja be. Az internetes közlekedőnyelv kialakulása szerintem is várható, s azt is biztosra veszem, hogy az (nem pont a magyar, de) gyöknyelv szerkezetű lesz. A világ sokezer nyelve azonban ettől sem válik majd feleslegessé, hanem (annyi-amennyi, nem minden nyelv) továbbra is fenn fog maradni. A földrajzi és kultúrális különbségeken kívül az emberi elme magasabbrendűsége a gépek felett – fogja fenntartani a regionális / nemzeti (bárhogyan nevezzed) nyelveket.
A legnagyobb különbség az ÖGy és MM felfogása között, hogy szerinte: „A gyököknek nincs valóság tartalmuk, csak lappangó lehetőségeket tartalmaznak.”
A gyököket MM is – bár kiemeli a mássalhangzókat – ugyanúgy, mint a jelenkori magyar gyökértelmezés, SZAVAKnak tekinti. Az általam megalapozott Összehasonlító gyöknyelvészet (ÖGy) ezzel szemben csak a MÁSSALHANGZÓ VÁZakat tekinti értelem hordozóknak, s kifejezetten alárendeltnek tartja a magánhangzók jelentőségét. A természeti jelenségeket kísérő hanghatások már az állatok számára is „érthetőek”, s ez az emberi tudatban is mindmáig megvan. Például: krr-grr, mrr, zz, ss, szsz, csss, t’t’t’, ktt, bb, trr, bhh, phh, nnn, mmm, táá, ijj! – van még sok. Ugye, egyiket sem kell magyaráznom, hogy mit jelentenek?
MM megengedi a mássalhangzók cseréjét akkor, ha felfedezhető az új szó rokonértelműsége az eredetivel. MM példája: KeR, KáV, GöR, GoLy.
Az ÖGy csak akkor enged meg bármilyen cserét, ha az őshangokat:
P, T, K/H, C/Cs(=TS/TSz), I/J, N/M, L s az R-nek egy torokmagánhangzó elődje.
a később megjelenő rokonhangzóikra (tehát az ismert hangváltozások keretén belül) cseréljük. Maradunk MM előző példájánál: a K az ÖGy szerint is felcserélhető G-re, de az R nem cserélhető V-re, és Ly(=Li/j) cseréje is problématikus. Az Ögy tehát az emberi beszéd több tízezer éven át történt kialakulásáról szól.
Az emberi beszéd újabb rokonhangjai:
1. Csak az afro-sémi felvándorlók hozták fel a zöngétlen P-ből zöngésült a B/V-t, és ugyancsak P-ből a zöngétlen F-et. Az F az európai ősember előrébb ugró szájberendezése, a rosszabb ajak-fog zár miatt késett. E négy mássalhangzónak: P/F és B/V, azóta a kereszthangváltozásaik is léteznek.
2. Európában differenciálódott a T-ből a zöngés D. De a T-nek egy másirányú leszármazás is volt: az S/Sz. Újkori, valszeg mezopotámiai fejlemény S/Sz-ből a Z/Zs.
3. Szintén újkori hangváltozás a kétféle zöngétlen K-ból, s a háromféle zöngétlen H-ból – a zöngés G.
4. A nehezen kiejthető, pergő R – bár volt egy torokhagú elődje – nem őshang.
Az I/J a mai napig felcserélődő magánhangzó-mássalhangzó páros.
5. Magánhangzók. Az európai ősember „rosszabb” gégeszerkezete folytán még alig (csak röviden, elkapottan) tudta kiejteni a mindig zöngés magánhangzókat. Az első magánhangzók (az A, E, I változatai) mind „kemények”, vagyis torokhangok voltak. A kemény I hang leszármazottja a sok helyen máig sem differenciálódott O/U. Ez Európában vált O/U/W triásszá – vagyis generált egy második V hangot (tó / touak / tavak – jó / jouak / javak, stb.) Csak az újkorban (pár ezer éve) és csak meghatározott nyelvekben differenciálódott az O-ból Ö és az U-ból Ü.
6. A magánhangzók lelágyulása sok nyelvben befejeződött, más nyelvekben viszont napjainkban is folyamatban van.
A beszédhangok megjelenésének geográfiai és időbeli sorrendjére
1. nyelv-földrajzi adatokból,
2. a babanyelv hangkészletének fejlődéséből és
3. a szavak második szótagjának kapcsolódási statisztikáiból következtettem.
Folytatás következik.
|
Üdvözlöm Mellár Mihályt!
Már dolgozom a válaszon.
|
Nahát, nahát. 
|
Most én pár napra elutazom, addig lehet kérdezni:-).
|
[473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
