Új bejegyzés Frissítés

2018.07.20. 20:06 Krizsakata

Ismétlem, eddigi ismereteim alapján a finn nyelv közelebb áll (egykor még közelebb volt) a héberhez, mint a finn a magyarhoz. Hozzátettem, hogy az európai zsidóság legjellemzőbb típusa is kifejezetten északi. Szóval hol és mikor lehettek ezek egy helyen? Egy melegebb korszakban, úgy vélem, az utolsó két jégkorszak közötti interglaciálisban (felmelegedéskor). Hol? Hát bárhol a KM-től északabbra. Mikor? Mindenesetre több, mint 10.000 évvel ezelőtt. És mit kezdek azzal, hogy az ős-európai nyelv még nem lehetett ragozó – pedig a mai finn és a mai magyar is az. Ezek szerint még nem is ragoztak? Persze, hogy nem. Mivel minden láncragozó – gyöknyelv is egyben, a gyökszerkezetnek (az 1 és 2 mássalhangzós vázaknak, az egyszótagú gyökszavaikkal) még a láncragozás előtt kellett kialakulniuk. Miért azelőtt? Mert az egymásutáni ragozások szükségszerűen befagyasztják a flektálást (magánhangzók cserélgetését a gyökvázban). A láncragozás megköveteli az előhangsúlyokat, az pedig a magánhangzó harmóniát. Az európai ősnyelv tehát ős-sémi típusú, és a mai értelemben vett nyelvtanokat még nélkülöző kellett hogy legyen. Ebben a nyelvfejlődési fázisban, valószinűleg az utolsó jégkorszakban juthatott le az ős-európai, fehérbőrű populáció nagy része - mind délebbre. A kelták a KM-be (is), nyugaton az Atlanti partokig (maradványaik a baszkok), mások a Közel-Keletre, s még Észak-Afrikába is lejutottak. Ezekből lettek a sémi nyelvű népek – akik később sem tértek át a láncragozásra.     SX: se, sí, só, sú / sű (kórság). A magyar se finn rokonszava (ezt én adom meg): ei (kiejtés: ej) = se. A héber se-lo = ami nem, amit ne. Ebből a s’-, sa-, se- (előljáró) = ami, az ami + a finn ei = sei. Szóval az ős-héber előjáró, mint legrégibb nyelvi elem + a finn az ei-vel „együtt képezte” a (hármuk közül legfiatalabb) magyarnak a se kötőszót. A sí (sielés). A héber szkí = sí(léc) jövevényszó. A si szót a németből (der Schi) vettük át, a siel igét pedig, valószínűleg a siet analógiájára képeztük belőle. A só valóban a savanyú sav- tövének elkülönült változata, és ezt a héber sảv = visszatér szó meg is magyarázza: a gyomorsavat gyakran visszaböfögjük. A finn szuola = só – oroszul: szol. A régies sú / sű / süly – keléses betegségek (polip, vérbaj, skorbut) neve. Szitokszó is, pl: a süly essen bele! Az uráli korból: cseremisz segel, finn syyle (kiejtés: sűle), szamojéd síla = szemölcs, mordvin silge = gennytüsző. A magyar szóvégen palatalizálódás (l → ly) történt.

2018.07.20. 12:39 Krizsakata

XS: ás-ásó, es(ik), eső, és, is, ős. Az ás ige a FN nyelvészet szerint bizonytalan eredetű. A régiségből kimutatható egy ‘ás’ értelmű áj igénk, amely olyan kapcs. lehet az ás-sal, mint a váj az (el)vásik-kal. A áj szintén vitatott eredetű, aminek az aj főnévhez lehet köze (lásd ajtó). Krizsa: ezt a gondolatmenetet, ha érdekel, a Tótfalusi szótár „ajtó” szócikknél nézd meg. Kezdjük ott, amiről a FN nyelvészet mélyen hallgat, hogy a V és a W egyáltalán nem ugyanaz. Megteheti, mert egyik finnugor nyelvben, (sajnos) a magyarban sem különböztetik meg őket. Sőt ma már az ly és a j megkülönböztetését is el akarják törölni – és ezzel elérni azt, hogy sokszáz magyar szó eredetét ugyanúgy ne lehessen nyomonkövetni, mint – kétféle v hiányában – másik sokszázat. Szóval a v-vel kezdődő magyar gyökszavak biztosan, a többi FN gyökszó pedig feltehetően mind w-t tartalmaznak. A W pedig a kettősmagánhangzókat (diftongusokat) ismét mássalhangzóra váltó O/U/W triász „vége”. A W tehát az ősi torokmagánhangzók tovább-fejlődésének egyik útja → diftongusok → W. (A másik út a torokmagánhangzók → diftongusok → lágy magánhangzókká való egyszerűsödése.)  Térjünk vissza: az ás igénk későbbi alakja a wás-wés. A vájt is wáj-nak kellene írnunk (de szerintem az ajtóhoz nincs semmi köze). Hol maradtak fenn mindmáig (a lágy magánhangzókkal párhuzamosanJ) az ősi torokmagánhangzók? A héberben. Akkor ott kell keresnünk valamit, ami szintén ÁS – de torokhanggal kezdődik. Íme, az ảs = moly. Ez a magyar ás, és a későbbi wás(ik)-wés szavunk közös eredete.  Es(ik) az eső. Finnugor: vogul (= manysi) esz- = (madár) leereszkedik, zürjén (= komi) usní, votják (= udmurt) us = esik – ha ezek magyar fonetika szerint is helyesen olvasandók, akkor rokonszavak. A héber esed = vízesés és a gesem (a g- csak előrag) = eső – habár bővített szavak, ezek is. Finnugor lesz itt az eredet – csak a kételyek... Milyen anyanyelvű gyűjtők, milyen kiejtéssel rögzítették e nyelvek szavait, amiknek saját írásuk se volt? – ki tudja ezt ma már ellenőrizni? Az S/Sz kezdetben nem is vált szét, s a kül. nyelvek írásában még akkor se biztos, hogy van két betűjük, ha már kettévált... Ja, a finn wesi (kiejtés weszi) = víz és eső – de az „esik” egészen más: satá. Mit jelent a magyar és: több is van – is: ez is az – ős: az volt, de már régen. Hát ez a három szó, eredetileg, mind embert jelentettJ. Persze ezt bizonyítanom is kell... Vegyük előre az ős szavunkat. A FN nyelvészet szerint az ugor korból származik: vogul (= manysi) as = anyai nagyapa, mordvin otjse = nagybácsi, szamojéd jasze = apa, finn isä = apa. (Krizsa: a kiejtés isze, de innentől már csak én írtam ki a finn szótárból = ős, atya, apa.) A héber is (hn), isá (nn) = ember. A héber ảv (rövid á-val) = apa és ős – ez ugyan nem rokonszó, de bizonyság arra, hogy az apa és az ős, a finnnek, hébernek, ugyanaz a közös szó. A magyar és rokonszava a finn usea (kiejtés: uszea) = sok, több, számos. A magyar is rokonszava a finn myös (kiejtés: müösz) = is, szintén – myöte = vele, mellé // ezt most a héberből rakom össze: mi = aki, ito = vele. Hm... Már sokszor elmondtam, hogy a finn nyelv sokkal közelebb van (egykor még közelebb volt) a héberhez, mint a finn a magyarhoz. Hozzáteszem, hogy az európai zsidóság legjellemzőbb fenotípusa (vörösses-szőke szeplős, világító kék szemek, keskeny orrnyílás) is kifejezetten északi.

2018.07.20. 06:47 Krizsakata

Az XS és az SX gyökszavak következnek, de előbb egy rövid kitérő. A gyökvázak jelentősége a történeti nyelvészetben olyan, mintha több tízezer éves, ma is érthető, könyvtárnyi írásleletet találtunk volna. Ezt tüntette el szem elől hivatalos történeti nyelvészet azzal, hogy ránkerőszakolta a „nyelvcsaládosdit”. Megköveteli, hogy elhigyjük (hisz tudományos érv, ok, indok nem létezik): a világ nyelvei egymástól teljesen függetlenül, különböző „alapnyelvekből” kialakulva jöttek létre. Ezzel sikerült dobozba zárnia a sémi nyelveket, azok betonszilárd gyökrendszerét, és kihajítani, még a gyökfogalmat is, a nyelvek kutatásából.   Vegyük észre, hogy a hivatalos Történeti Nyelvészet (TNy), amibe a FN beletartozik - és az Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet (ÖTGy) között semmiféle kapcsolat nincs. A TNy a nyelvek kutatásának még az elvi lehetőségét is 6000 évre maximalizálja. A gyakorlati lehetőséget pedig, olybá nyilatkozik, hogy a “tegnapi” hangfelvételeken kívül csak fellelt és meg is fejtett írásleletekre alapozza. (Jó is volna, ha ott, ahol írás se volt, és már élő beszélők sincsenek, bármire is alapozhatná – dehát mondani mindent lehet.)

2018.07.19. 19:36 Krizsakata

RX: rá, rí (sír), (meg-, rá-)ró, ró (vés). A reá, rá és a -ra, -re ragok. A Tótfalusi szótár megfelelő címszavát (rá) is átnézhetitek – én kivételesen nem a hivatalos Történeti Nyelvészet etimológiai „birkózásával” kezdek. Bár az R hang a természeti környezetben mindenhol hallatszik, az ember számára ez volt legnehezebben kiejthető – így őshang se lehet. Bizonyíték, hogy a kisbabák sose képesek kiejteni, de még a felnőttek egy része is „hraccsol”. (A kínai nyelvben nincs is R). E hang elődje meghatározhatatlan, kemény torokhang volt. Még nem mássalhangzó, de nem is a (nem az általunk ismert) lágy magánhangzók egyike. Az R beszédhang megjelenését az (utolsó) Özönvíz idejére, kb. 8000 évvel ezelőttre teszem. A „rossz” R: a héber raá = rossz, róa = gonoszság → ráront, kiirt, rút, rínak tőle. S valóban, az RX gyökszavak közös értelme: rosszabbodik, valami rossz történik. Igeképző funkciójában (-xr) csak a ragozó nyelvekben jelent meg, s utóragként elhalványult már a „rosszabbodás” – de helyenként érezhető. Állítsuk párhuzamba a „közömbös” -xl és az -xr igeképzőket: szál / szár, szól / szór, tól-túl / túr, kelepel / kerepel.  A rí (bőg, sír). Az FN szerint hangutánzó. A héber ree = rivalgás – rokonszó. A ró (vés), és a (meg-, rá-)ró. Finnugor származtatás: osztják rogatta (egy darabot levág), cseremisz roem (vág, vés). A héber rảua = megrongált, riúa = rongálás. (Ugye, hogy nem kell és nem is logikus a képzett szavakat szétvagdosva, „elvonással” jutni a tőszóhoz?)

2018.07.19. 05:15 Krizsakata

XR: ár, ár (szúr), ár(a), áru, ara, ár (terület mért.), erő, ér, (oda)ér, ér(ik), (meg)éri, ír, író (tejsavó), (gyógy)ír óra, őr, űr, ürü.  Az ár a FN nyelvészet szerint az ugor korból származik: vogul tor (tó), osztják lar, jar (árterület). Orosz rokonszó nincs. A héber ará = átöntötte, -ömlesztette, kiürítette: szerintem ez a meggyőző eredet. Az ár (lyukasztó). FN szerint: finn ora = tüske, tövis, mordvin ura, lapp viorre (ár). Végső eredete talán indoeurópai: óind ará.” Távoli értelmű, de lehetséges héber rokonszó az ảri, ảrje = oroszlán (tüske-karmok, árt). Az ár(a) erdete FN szerint: finn arvo (érték), zürjén artalni (kiszámít). Orosz és héber rokonszó nincs. A FN származtatás helyes. Az ara (menyasszony) FN: valszeg ugor kori, de vitás, hogy melyek megfelelők: vogul oar (anyai rokon), osztják arseh (nővér gyereke), vagy osztják uorti (anya öccse). A magyarban ar volt a kezdeti alak, és nőági férfirokont, utóbb menyet jelentett. Az ara szó a nyelvújításkor kapta mai értelmét. A héber arai = ideiglenes is csak távoli rokonszó lehet – a menyasszony-állapotra. Az ár (ter. mérték: 100 m2). Francia eredetű, a mértékreform (lásd méter) vezette be a latin area (terület) szóból. A latint azonban az arám (a héber tájnyelve) nyilván megelőzte: ảr’a = föld – szerintem ez lehet az eredet. Az erő a FN szerint ótörök eredetű: ujgur, kun erk (erő, hatalom), kirgiz erk (kény, akarat). A magyarba (kikövetkeztetett) *erig alak kerülhetett, amelynek szabályos fejleménye az erő.” A héber erech = érték és ér = éber, élénk nem rokonszavak, de az ari = oroszlán, az lehet. Az ér (vékony folyás). Finnugor: osztják ler (gyökérrost), votják szer, cseremisz ser (vérér). de lehet, hogy az eredet egy másik ágról: zürjén sor, votják sur (folyó, patak). A héber orek = ér, levél erezet, vér-ér. A sur = sor, sorozat (öhasonlításul a zürjén, cseremisz, votják szavakhoz). Az (el-, oda-, meg-) ér. A FN nyelvészet szerint valószínűleg ótörök jövevény: türk, csagatáj ir-, oszmán er- = elér. Lehet finnugor is: vogul szartit, cseremisz szüran = érint – de mindkét esetben megoldatlan a hangfejlődés.” Megér annyit: finn arvo és a héber erech = érték. Érik a gyümölcs (talán): héber or = fényes, ore = leszed, letép. Valami (pl. baj) éri: erúa = esemény. Az ír (írás). Tótfalusi: régebben fest, rajzol értelmű volt. FN nyelvészet szerint ótörök jövevény: csuvas sir (innen a mongol jiru = fest, ír). A héber sír = ének, vers, surá = sor, sorozat, ír = város – mindhárom kapcsolatos értelmű, de nem rokonszó. Finn és orosz rokonszó nincs. Az író (tejsavó). A FN nyelvészet szerint ótörök, csuvasos jövevény. Más török szavakból (pl. baskír jadma) feltehető egy ma már nem lelhető (kikövetkeztetett) ócsuvas *irag (író) szó → (gyógy)ír. FN szerint vitatott eredetű. Tótfalusi: valószínűleg ugor kori: vogul tér = orvosság, vagy lehet az osztják ler = gyökérrost, régi gyökér jelentéséből: gyógynövény gyökeréből készült orvosság. Héber rokonszó lehet az ará = átöntötte és az erúj = leöntés, amik mind az író (tejsavó), mind a gyógyírok kinyerésére ráillenek. Az óra (időpont és időmérő). A latin hora (óra, időszak, időmérő eszköz) átvétele – a szókezdő h a hazai latinban elmaradt. A latin forrása a görög hóra = évszak, hó(nap), óra volt. Az oroszban nincs rokonszó. A héber orlogin = falióra jövevény. Az őr. A Tótfalusi etimológa szerint: Alapja valószinűleg az őriz, amelynek őr- töve az őröl, örvény, őrül szavak ótörök eredetű, és forog jelentésű tövével azonos. Az eredeti értelem tehát kering, köröz lehetett, ami az őrzésnél szokás. Héber rokonszó az ér = éber, élénk. Szerintem ez a magyar őr szó eredete. Az úr. Talán finnugor eredet: finn uros = hím, kan, urhoon (férfi, hős), lapp varesz (hím állat). Lásd még ország. A héber oresz = földet bérel, erec = föld, ország – úr = fény, tűzJ. Ez az úr szó eredete. Az űr. A FN nyelvészet szerint ismeretlen eredetű – az űr elvonás az üreg vagy üres-ből. Orosz rokonszó nincs. A héber ár = kiürítette rokonszó, ez az űr szó eredete.  Az ürü (herélt juh). Tótfalusi etimológia: ótörök, oszmán irk, kirgiz irik (ürü). A magyarba (a kikövetkeztetett) ótörök *irig kerülhetett. Rokonszó a héber ore = letép, leszed.

2018.07.18. 06:44 Krizsakata

NX: na(-hát, -de), no(-csak, -no), né(-mi), ne(-sze), ni! (nézd-ből) ne! nem, Noé, Noa, nő, nő(l). Az indulatszavakat és előtagként való szereplésüket a Tótfalusi szótár egyenként magyarázza – én egyben vizsgálnám a jelenséget. Az N és hangváltozása, az M, nagyon sok összetett névmást és határozószót alkot a magyarban. Más nyelvekben nem is mindig találjuk a megfelelő rokonszót, de az N/M mindenesetre jelen van. Közös eredetük egy ősi torokrezgés, aminek mindig figyelemfelkeltő szerepe volt. Ennek lett utódja az N, immár beszédhang. Sokkal későbbi a „fent” (szájban) képzett ajakhang, az ugyancsak rezgetett (zöngés) M. Tehát az NX flektált alakjait (na, ne, né, ni, no, nu), amik összetett névmások és határozószók előtagjaivá váltak, én továbbra is indulatszavaknak tekintem. Mivel az indulatszó nem gyökszó, nem is képez bővített szavakat és azokból szóbokrot sem. A nem – tagadószó. Oroszul nyet. A Tótfalusiból: a ’nem’ finnugor eredetű: vogul ne-, osztják, zürjén nem-, votják no. Csakhogy ezek csak névmásokkal együtt fejeznek ki tagadást, hasonlóan a magyar se- előtaghoz: se-n-ki (Krizsa: mint-nem-aki). A nem ne változata az uráli nä (ez) névmásból ered, amely a mi? jelentésű m-mel bővülve lett nem. (Krizsa: a héberben ez egyszerű és egységes: mi = ki? aki – ma = mi? ami A nem szerkezete tehát: ne-ami. Noé a bibliai ffinév, Noa egy manapság használt női név. A Tótf. szótár a novaszőlő és bor eredetét magyarázza – én ehelyett a noa héber jelentését adom meg: mozdulat, moccanás. A nő – vagyis az n hang a régebbi  magas magánhangzókkal (mert az ö és ü nagyon fiatal) – igazi nemzetközi szó. A finn nainen = nő, a na-isten (nő-ember-ad) = női. A FN nyelvészet szerint az uráli korból származik: vogul ní, osztják, mordvin ni, szamojéd né (nő, asszony, feleség). A magyar szó a fő-feje tőtípushoz tartozik, de a neje és nője nem ugyanaz. Az asszonynévi -né valszeg a neje rövidülése (nej → nei → né). A héber is (hn) / isá (nn) = (ffi)ember / nő. Nasi = női, nasim = nők. Láthatjuk, hogy az nx a nő megkülönböztetése az ’ember’ szó elején. De miért? Mert az emberek közül csak a nő az, aki „nől”: szaporodik és (fel)növel. Itt a sora a nő(l) igének. A nől, a növekedés az eredete minden életnek. A FN nyelvészet szerint a nő(l) ismeretlen eredetű – akkor az előbb miért adtak meg 4 + 1 (a magyar) nyelvbőlJ. Ez pont a nő-fogalom – egy igeképzővel.    NyX: nyí (nyivákol), nyű (féreg), (el)nyű. A nyű (pl. légylárva) származása a FN szerint: vogul njink, osztják nink (nyű), lapp njivnja (apró rovar). Nem egyszerűbb (mert ragozatlan, és ősi) a héberből, ahol a ni’a = mozgatás, mozdulat, billenés, és a nóa = moccanás? A nyű (elnyű) ige a FN nyelvészet szerint uráli korból származik: vogul njüv- (tép, cibál), finn nükie (cibál, szakít, kopaszt), szamojéd njelem (kihúz) → de ez azt jelenti, hogy lenyeli. A vogul nyűv az igazi, ami a magyar nyű, csak továbbképezve... Héber és orosz rokonszó nincs.

2018.07.17. 15:07 Krizsakata

XN: én, ín, ón, ön, őn (hal), un, ünő. Az én. FN: uráli korból: vogul em, osztják me, mordvin mon, finn minä, szamojéd mon, szelkup man = én. A héber ani = én (éni). S mivel a héber n-je az őshang, az m pedig a fiatalabb váltóhang, a FN származtatás biztosan téves. Az ín a FN szerint uráli vogul tän, osztják jan, zürjén szen, szelkup ten (ín, ér). A szókezdők a magyarba nem kerültek át. Krizsa: Persze hogy nem, hiszen az s/sz ős-sémi előrag (mint, ami jelentéssel). Az oroszban nincs – és a héber on = erő csak közvetve rokonszó. Hogyan? Lássuk: a szelkup ten → t’en kb. te-erő, az osztják jan pedig → j’an, jó-ér / erő. Az ón. A finnugor: vogul olen (ezüst), osztják olna (ólom), cseremisz volne (ón, ólom). A héber on = vagyon, de sem az ónnak, sem az ólomnak nem közvetlen rokonszava – amik az oroszban sincsenek. Azért még kutakodjuk: az ón (egy módosulata, mint katalizátor) elporlaszthatja az óntárgyat. Nem így az ólom, amelynek héber rokonszava olám = világ, örökkévalóság – szóval nagyonis stabil. Az ön(maga). A FN nem ad példát. A héberben nincs rokonszó, de önözés sincs (csak tegezés). Az oroszban van önözés, de rokonszó ott se. Mégis ez lesz jó az ön-magára: a héber on = erő. (Az ö és ü a legfiatalabb magánhangzók.) Az őn (hal). A finnugor: zürjén szin, mordvin szenjej, finn seünes (pontyféle). A feltehető (kikövetkeztetett) *szevne szókezdője eltűnt, a szótőben evn → eün → őn változás. (Krizsa: az ősnyelv sémi előragjait itt az s/sz-t = ami, olyan – sok nyelvben feleslegesnek érezvén, elhagyták.) Ja, és a héber rokonszó (lévén e pontyféle nagy erős ragadozó hal) itt is az on = erő lesz. Az őnhal neve sem a héber nagyszótárban, sem az orosz kéziszótáramban nem szerepel. Az un a FN nyelvészet szerint ismeretlen eredetű. Valószinű megfelelője a héber uná = sanyargatott, kínozott. A szónak sem héber, sem orosz rokonszava nincs. Az ünő a FN nyelvészet szerint ótörök eredetű: kun, oszmán, ujgur inek = tehén. A magyar szó egy ősi ineg alakból vezethető le inő, majd labializációval (ajak csücsörítéssel) ünő formában. (Krizsa: nem az inek- és ineg-ből, mert „minálunk” nem tehén – habár a tehénkét is lehet szeretni.) Emlékezzünk a nőstény szarvast üldöző, majd a népet hazájába vezető csodaszarvas mondájára. Az ünő héber rokonszava ismét az uná = sanyargatott lesz – míg az ineg = gyönyörködtet és az enek = ajándék. XNy: anya, íny. Az anya. A FN Az uráli korból – a rokonnyelvi megfelelők többnyire nőrokonokat jelentenek (pl. ángy). A héber anijá = sírás, aná = válaszolt (reagál) nagyon ideillik – de N/M hangváltozással az em, ima = anya, anyu is lehet rokonszó. Az orosz maty = anya. Az íny FN rokonszavai: zürjén an, finn ien = foghús. A fogínyt régebben az ízlelés szervének tartották. Orosz rokonszó nincs. A héber íny? Mindenesetre van benne ni amit ny-nek is lehet ejteni: hanicháim (ennek csak kettős-száma van) = íny. Ha lágy h volna az elején, ami alig hallható, jobban passzolna – de az fel is erősödhetett. A hanich (egyesszámban) = növendék – szóval a növedék a fogak körül? Az lesz...

2018.07.16. 06:18 Krizsakata

Folytatás. XL gyökszó még: az öl (elpusztít) A FN szerinti rokonszavak: vogul eli- = ölni fog, osztják uel, votják vij- = öl. A héber olá = égő áldozat, vagyis: felszáll. (Ez a levágott állat egy kis része volt, ami a mennyekbe... a többiből a gyülekezet lakomázott.) Habár az igazi ölésre (nem szent áldozásra) szavuk is külön van: horeg = megöl. (Igen, ez is rokonszavunk: harag). LX: le(felé), le! (vele) lé, ló, lő. A le főként igekötő. Bizonytalan eredetű, FN származását csak a cseremisz level = alsó rész – eleje támogatná. Az egybeírt héber előljáró: l’-, la-, le-, lo- = -nak, -hoz, -ra, -ni – világos, hogy ez a magyar le igekötő elődje. Emlékezzünk, hogy az el igekötőnkhöz is van, nagyon hasonló funkciójú előragjuk: el- = -hoz, -hez, -höz, -nak, -nek. (Pedig a hasonló értelmet létrehozó gyökfordulás – az amatőr nyelvészkedők tévednek – kifejezetten ritka.) A le! (ne legyen) héber rokona lo = nem! ne! és az arám la = nem!  A lé (leve) Az FN nyelvészet rokonszavai: finn liemi és vogul lem = leves, votják lim = édes lé, cseremisz lem = húsleves. A FN előzményekből szabályszerű a lev- tő és a régi lév alak. A héber lảá = lenyelte, lóa = garat, Ez a valódi eredet. (A héber limón = citrom – vándorszó.) A lő, lövés. A FN: vogul leu (dob, vet), zürjén liini (lő), finn lyödä (üt, ver). A dob → lő jelentésváltozást a vadászat és hadakozás fejlődése okozta. Héber rokonszó a lóa = kráter, garat. Ez a legősibb – a lé-vel közös lövő. A ló. Ugor korból: vogul ló, luv. Az átvett alak lovu lehet – az átmeneti lou-ból fejlődött ki. (Nem! A lou (ha egyáltalán, de honnan-hova?) az átvett szó, nem a lov! Mert a v itt is csak w lehet, az meg pont az ou kettőshangzó volt.) Az orosz lósagy = ló. Távoli héber rokonszava esetleg az ole = felszáll, bevándorol.

2018.07.15. 21:27 Krizsakata

XL: al-, alá, ál (hamis), el, elé, elő, él(ő), él(es), ól, öl(e), (meg)öl, ül. Az al a magyarban főleg összetételek előragja. Képzett származékai az alá, alatt, alól. A FN nyelvészet szerint az uráli korból ered: szamojéd alyn, osztyák il, votják ul, mordvin al, észt ala = alsó rész. A héberben egybeírt előrag sokféle jelentéssel. Ide vonatkozók: ảl- = -on, -en, -ön, -ra, -re, rá (de a -ról, -ről is: pl. alól). Ez valójában, a torokhangú ả miatt, az összes fenti szó eredete. De vigyázzunk, ez kétarcú előrag. A héber ál = magasság (amit ugyanúgy írunk, csak a kiejtés hosszabb). S az ảlá = megnőtt, felülmúlta, feljebbment, felszállt. Tehát az ősi torokhanggal még az alatta-föléje viszonylatot képezik le. Az el (főleg igekötő). Ez a héberben is előrag: el- = -hoz, -hez, -höz, -nak, -nek. Az elé héber rokona ugyanaz, mint fent, most a -nak, -nek értelemmel. A FN nyelvészet szerint az elé és elő el- tövének eredete: vogul (manysi): élen, finn edellä = elől, osztják íle = előre. Az ál a FN szerint ótörök eredetű: ujgur, csagatáj, oszmán-török al = csel, csalás, rászedés. Kissé távoli rokonszavai a héber alúv = silány (nem igazi) és az ilá = ürügy (ál-ok). Az él (élő) a FN szerint az uráli korból való: votják ul, cseremisz el, finn elee, lapp ellet, szamojéd jíle, szelkup ili = él. A héber ole = nől, felülmúl, sikerül, el = erő, isten (általában), ili = felső,  éla (arám) = fenn. A torokhang (kék) mindig a legősibb eredetre utal. Él (éles) Valószínűleg ugor kori: vogul ilem. Hát ez kevés – orosz, török, héber rokonszó sincs. Ily (ilyen) Tótfalusi etimológia: „Az ez mutató névmás e tövének i változatából jött létre -l ablativusi (eltávolódást jelentő) raggal, amely utóbb palatalizálódott (jésült: j-vel ejtődött együtt). Megpróbálom máshol követni a szót: a finn tällainen = ilyen, az oroszban takój = ilyen, olyan – de egyik se rokonszó. A héber ka-ze, ka-zot = ilyen (lefordítva: „mint-ez”, hím- és nőnemben). Igen, a héber ze = ez. S a Tótfalusi szótár valahol erről is tud: „A z elem külön névmásképző.” Aha! Csak egy baj van: a Z a legújabb mással-hangzó. A délvidékről jött és max. 2-3000 éves lehet. Szóval, nem az ez mutató névmásnak volt e, i, o változata – hanem fordítva. Oly (olyan) Tótfalusi: „Az az névmás eredetibb o tővéből ered -l ablativusi (eltávolódást jelentőJ) raggal, amely palatalizálódott (jé-vel ejtődött). Az ól. A FN nyelvészet szerint ótörök eredetű: ujgur agil, oszmán agil = karám, altáji, tuvai aul = falu. A magyarba agul forma kerülhetett, amelynek szabályos származéka az ól. Krizsa: nem az került és nem „szabályos”. A héber agál = kerekítette (bekerítette). Ilyen lehetett az „ótörök” karám – ami nem ól. Az ólnak ugyanis teteje van (tehát házféle), a karámnak meg nincs. De azért megvan az eredet: a héber ole = bemegy, olel = gondoz. Az öl(e): ülő ember combja és hasa közötti hely / női szeméremtest / és hosszmérték: a kitárt karok távolsága, kb. 1,9 m. FN szerint finnugor eredetű: zürjén szil, votják szul, mordvin szel, finn szüli = öle, ölelés. A szókezdő a magyarban eltűnt.” (Krizsa: persze hogy eltűnt, mert a s/sz csak egy ős-sémi előrag volt: „az ami, ahová, ahol” jelentéssel). Az öl(e) héber rokonai ugyanazok, mint az ólnak: ole = fel-, bemegy, olel = gondoz. Tehát a két szó eredete közös.

2018.07.14. 21:28 Krizsakata

XK: aki, akó, ék, eke, ok, ők, ük. Az aki finnül joka, kuka, ken. Joki = folyó, joku = valaki, vmelyik, némelyik, jokin = valami, vmilyen, vmelyik – kuka = kicsoda, aki, kukin = mindenki – ken = kicsoda? Orosz kotórüj, kto = aki, kto? = ki? Szlovák kto, ktorí = aki, kto? = ki? A héber mi = ki? aki (ma? = mi? ami). Ezek közül melyik a legrégibb? Nincs olyanJ – vagyis ezt, az itteni adatokból, nem tudom megmagyarázni (majd az XN-nél). XM: ama (amaz), ami, eme, ám, íme, ima. Ama, ami – héberül ma se = az ami. Finn: joka, mike = ami. Ám: a héber im = ha (feltétel). Eme: finn, orosz és héber rokonszót nem ismerek. Íme – lehetséges héber rokonszó, de N/M hangváltozással: hine (lágy h) = íme, itt van. Ima. A héber em = anya, de azonos alakkal is van: ima = anyu (ami a szó eredete is lehet: jaj, anyám! segíts anyukám!) KX: ki? ki(felé!), kő. Ki? A finn kuka? ken? = ki? Az orosz kotórüj? = ki? – kto = ki? aki. Szlovák kto, ktorí = ki? aki. Török kim? = ki? A héber mi = ki? aki (jé, ez meg m-mel van!). A finn ki(felé) = ulos! (nem rokonszó). FN: ugorkori vogul kün = kifelé, osztják kim = külső rész. A szlovák von = ki! – ez se rokonszó. A kő. A FN vogul kü, zürjén ki, mordvin kev, finn, észt kivi (kő). A héber koev = fájó csak távolról emlékeztet a kőre. Az even = kő. Ez aztán nem hasonlít! Csak az a feneség, hogy a ke’-, ke-, ka-, stb. egy gyakori sémi előrag, ami végleg fel is ragad egyes szavakra. Az új jelentésű szónál pedig még az azonos nyelvűek se mindig vannak tudatában, hogy előragos is lehetett. S a régen eltávolodott, ragozóvá vált nyelveknél – amikben fennmaradtak / vagy ahova átkerültek – ott biztos, hogy fogalmuk se lesz – k’even = mint-kő (úgy fáj), avni = kőkemény. MX: ma, mi? mi (mink), mű. A ma szónak se finn, se héber rokonszava nincs – és a FN nyelvészet sem ajánl semmit. A mi? kérdőszó héber megfelelője: ma ze? = mi ez? Mi (mink). A FN, uráli korból: votják mi, finn me, vogul men = mi – az osztják min és a szamojed me = mi ketten. Oroszul mü (az i torokhangja) = mi. A héber szónál: ánu, ảnáhnu = mi – kicsit nehéz belátni, de (N/M hangváltással) van köze az előzőekhez. Lásd az XN-nél. A mű Az FN szerint talán az uráli korból származik: szamojéd mis, meama = csinál. Héber, török, orosz rokonszó nincs. Igaz ugyan, hogy ezek is „csinált”-nak nevezik azt, ami művi.

2018.07.13. 19:24 Krizsakata

XH: ah! ahá! eh! éh(kopp), oh! uhu. Az éh (éhes). Rokonszavak: a héber ochel = étel, achilá = evés, achlán = falánk. Az uhu rokonszava a héber óah = bagoly. HX: ha, he? hé! hiú, hó, hó(nap), hő, hú! hű! hű(ség). Ha (feltéve, majd akkor). A héber ha (lágy h és alef) = de, hiszen, akkor. FN rokonszó nincs megadva. A hiú szónak finn, orosz és héber nyelven nincs rokona. A FN nyelvészet semmilyen adatot nem közöl. A hó FN urál kori rokonszavai (Tótfalusi etimológia): votják kim (dér, hó), szamojéd chav (a hó kemény felső rétege). Magyarázatot ott kereshetsz – de szerintem teljesen elfogadhatatlan. Héberben csak távoli értelmű rokonszó van: havu (B/V) = elrejtette, hubá = rejtett (hová lett? a hó mindent betakar). A hó (hónap) urál kori rokonszavai: osztják huv, mordvin kov, finn kuu = hold és hónap, szamojéd ki = hold és hónap. A szóeleji k → h (szerintem is) szabályos hangváltozás. A héberben: hódes = hónap, hadás = új, hulád = megszületett (az újhold). A hő a FN nyelvészet szerint ismeretlen eredetű. Héber rokonai: hom = hő, hov = öl(e), kebel. A hű szót a FN nyelvészet magyarnak tartja. Héber rokona (B/V): hibá = vonzalom, szeretet, hová = kötelesség. Az XK és a KX gyökszavai következnek. XJ: aj! ej! éj, íj, új. Az éj. A finn üö, észt öö, lapp jijj, osztják ej. A héber é(j)fa = sötétség, é(j)fo  = hol van? Az ősi torokmagánhangzók, mikor lelágyulnak, előbb kettőshangzóvá válnak. Az íj. Az FN nyelvek között a finn a legősibb. A délebbre élő (ugornak nevezett) nyelvek egészen más kategória. Ezeknek 5-6 mássalhangzóval bővebb a hangkészletük, mint az északiaknak. A FN nyelvészet rokonszavai: osztják jógel, mordvin jonks, finn jousi, szamojéd jinta = íj. A héber aja = ragadozó madár: lecsap a magasból és „felszúrja” a zsákmányt. Ez is lehet az íj szó eredete – de inkább az oj! jajkiáltás. Az új FN rokonszavai: észt uue, cseremisz uu, mordvin od = új. A mordvin od egészen másféle, valami másra hasonlít: a héber ad = zsákmány és az od = még (új zsákmányt?). A hadás = új – ez nem rokonszó, de a hódes = hónap, és a hulád = megszületett (az újhold). JX: jé! jó, jő (jön). A jó a FN nyelvészet szerint az ugor korból: vogul jomasz, osztják jam (jó). Az átvett ősi (csak kikövetkeztett) alak *java vagy *jova lehetett. (Krizsa: Mivel ez a v biztosan w, ami egyáltalán nem őshang, a kikövetkezetett alakok szerintem tévesek. A héber a jảm = nagy tó, tenger. S ennek köze van a „jó”-hoz. Egyrészt a szóeleji T → J bár ritka, de ismert átmenet, másrészt a héber tov (B/V), arám táv = jó, tub’á = elsűllyesztett, tav’á = elmerült, vízbe fúlt. A jő (jön). Az ugorkori vogul juv, osztják joda = jön. Az orosz idjot (igyot) = jön. A héber jonek = szopós, új hajtás - szintén rokonszó.

2018.07.13. 06:02 Krizsakata

További XGy gyökszavak. Az egy. A hivatalos etimológiával: „valszeg a FN eredetű mutató névmás (ez) e- tövéből...” – nem értek egyet. A finn üksi = egy → a szóbokrának tanusága szerint az egy-fogalom itt: „a különálló”. A szlovák rokonszó: jeden. Oroszul agyin – aminek az egyedül, csupán, ugyan-(olyan), egyedi, egységes, egyedülálló, stb. értelmeken túl a magyarban is meglevő határozatlan névelői funkciója is megvan. A szláv és a magyar „egy” nemcsak rokonszavak, hanem igazi számnévként is viselkednek: „egy darab” az értelem. A héber ehảd, ahat (nn) = egy / ihá = egyesített, összevarrt. Ez az egynek ismét másféle: „a nagy egész” – felfogása. Így / úgy. A finnugor leszármazással nem értek egyet. Szerintem itel-j → idel-j! / utal-j → udal-j! lehetett – hasonlóan, a héber ited = erre szán, utad = arra szán alakokhoz. GX és (Gy = Di/J) → GyX gyökszavak nincsenek.  XJ: aj! ej! éj, íj, új. Az éj. A finn üö, észt öö, lapp jijj, osztják ej. A héber é(j)fa = sötétség, é(j)fo  = hol van? Az ősi torokmagánhangzó, az é kettőshangzóvá vált: lásd: finn üö. Az íj. Az FN nyelvek között a finn a legősibb. A délebbre élő (ugornak nevezett) nyelvek egészen más kategória. Ezeknek már 5-6 mássalhangzóval bővebb a hangkészletük – ahogy a magyarnak is. A FN rokonszavak: osztják jógel, mordvin jonks, finn jousi, szamojéd jinta = íj. A héber aja = ragadozó madár: lecsap a magasból és „felszúrja” a zsákmányt. Ez is lehet, de talán inkább az oj! jajkiáltás az íj őse. Az új FN rokonszavai: észt uue, cseremisz uu, mordvin od = új. A mordvin od egészen más szó – árulkodónak látom. Mert a héber ad = zsákmány és az od = még (új zsákmányt lát?).  A héber hadás = új – nem a rokonszavunk, de a hódes = hónap, ami az újhold-dal kapcsolatos. JX: jé! jó, jő (jön). A jó. A FN nyelvészet szerint az ugor korból: vogul jomasz, osztják jam (jó). Az átvett (csak kikövetkeztett) ősi alak *java vagy *jova lehetett. Mivel ez a v biztosan w, s az egyáltalán nem őshang, a kikövetkezetés szerintem téves. A héber a jảm = nagy tó, tenger. És ennek köze van a „jó”-hoz. Egyrészt a szóeleji T → J átmenet bár ritka, de ismert, másrészt a héber tov (B/V), arám táv = jó, tub’á = elsűllyesztett, tav’á = elmerült, vízbe fúlt. A jő jön. Az ugorkori vogul juv, osztják joda = jön. Az orosz idjot (igyjot) = jön. A héber jonek = szopós, új hajtás.

2018.07.12. 14:51 Krizsakata

XG: ág, ég(bolt), ég(tűz), ige, iga. Megjegyzés: a G az egyik legfiatalabb beszédhang – természetes, hogy az északi FN nyelvekben G sincs. Az ág FN rokonszavainak a karél-finn hanka = evezővilla és a vogul (= manysi) tog, tag = ág szavakat adták meg. Az ég (tűz) cseremisz (= mari): engem = lángol szavából olyan ősi tőre következtetnek, amiben a nyílt e után nazális mássalhangzó volt – s hogy ebből a G szabályos fejlemény. Az ég(bolt) FN rokona a zürjén szünöd = levegő, és a finn sää = időjárás (...??) Mindhárom: az ág, az ég(bolt) meg az ég(és) közös héber rokonszava az: og / ogel = kört ír le, körbevesz / kerekít. De mi lehet közös az égbolt és az égés között? Hát a villámok, meg a Nap melege → a régiek úgy gondolták, hogy az egekben tűz van. Az iga eredetét a hivatalos etimológia szerb-horvát, szlovén igo = járom szóban látja. A héber igel = kereket hajt, agalá = szekér – amit iga-vonók húznak. Az ige a Tótfalusi etimológia szerint ótörök eredetű. A mai török nyelvekből nem mutatható ki, de a mongolba átkerült az üge = szó, beszéd. Mai magyar jelentése először a 17. századtól mutatható ki. (Krizsa: de vajon miért kellett egy 17. sz.-i nyelvészeti kifejezést a mongolból – ahol nem is azt jelenti – behoznunk? Elárulom, hogy az ige szó azelőtt is megvolt ám „összekapcsol” értelemmel – és a szövés-fonás kézműiparban használtuk. Nos, egy ilyen újkori nyelvtani kifejezésnek, mint az ige, héber rokonszava sincs – ott ugyanis poel = csináló a neve. XGy: agy, ágy, ágyu, egy, egyé! igyá! így-úgy, ügy (ez utóbbi vízfolyást, patakot is jelent, pl. Fekete-ügy). Kezdjünk az eszik, iszik – egyé! igyá! változatával. Lévén az ét / edd (edjél → egyél) / esz(ik) igazán ősi fogalom, a magyar nyelv az ősi T későbbi hangváltozásait: D, (DJ=Gy) → S → Sz-et is mind „igénybe vette”. Az ivás is nagyon ősi: it-al, idd (idjál → igyál), isz(ik) – hasonlóképpen. (További, bővebb magyarázatot láss az XW gyöknél.) Az agy. A Tótfalusiból: valszeg FN eredetű: a finn ai(j)wo = halánték, agy (több példát nem adnak meg). Az aj- tő j-gy megfelelésére ma is van példa (jer-gyere). (Krizsa: ez nem ilyen egyszerű. A j-gy átmenet sok nyelvben, és nyelvek között is ismert.) A héber joled = születik, jeled = gyerek. S az L mitől változott R-re? Még egy szó kell: jored = lemenő (leszármazott). De eltértünk, az agy volt a téma. A héberben sincs rokonszó, mert ők a velőt nevezik agynak. Az ágy A finn voude = ágy, zürjén volj = ágy, votják (= udmurt): valj = fekhelyül leterít nemezt, rénszarvasbőrt. Ezek mitől volnának „ágy” és nem, mondjuk, „alj”? Héber, de nem-rokonszó a mitả (az újabb T betűvel) = ágy. Ennek mélyebb értelme tényleg alj, mert a máta = lent, alul. Az ágyú (régen álgyú) Tótfalusi szerint valószinűleg ótörök: ujgur altag, csagatáj aldag = eszköz, csel, csalás, s ezek szabályosan fejlődhettek álgyu-ra. És ha a 8. sz.-ban nem is járkáltunk Mongólia felé (mondjuk már rég a KM-ben voltunk)? Megpróbálom összehozni: a héber ảl = -rá + dijuk = pontosítás (célzás) → áldiju (álgyú). És ehhez nem is kellett puskapor.

2018.07.12. 05:00 Krizsakata

De miért nem jó nekem az ellenőrzésre az Uralonet, vagy akár a nagyobbacska FN nyelvek szavait „beütöd - lefordítja” – egyenként keresgélő internetes szótárak? Azért, mert nehézkes a kezelésük? Persze az is idegesitő... de nem azért. Mert így nem láthatom át egymás alatti sorokban - mint a szótárakban - a gyökszavak bőséges szóbokrát / nem kereshetem össze a különböző magánhangzókkal képzett gyökszavakat → nem tudok visszakövetkeztetni a genetikusan kódolt (velünkszületett) GYÖK-re sem. Igy honnan fogom megtudni, hogy a hanti és a manysi nyelvnek összesen 2oo szavacskáját gyűjtötték-e össze, pusztán hallás után a (azt se tudjuk milyen nyelvű) néprajzosok, mit hallhattak ki az öregemberek beszédéből, hiszen irásuk nem volt - vagy még 2oo-at se? EZÉRT KELLENÉNEK minden nyelvre a bármilyen kicsi szótárak. Hogyan kerülhetett be a hivatalos nyelvészetbe (és iskoláinkba, az érettségi tételbe) akkora ostobaság, hogy „a szavak hangalakja és jelentése a beszélő közösség megegyezésén alapul”? Ez a dogma volt az „ősbűn”! Ebből ered a nyelvcsaládok feltételezése. T.i. az, hogy az emberiség külön-külön csoportokban kezdett volna beszélni (nyelvcsaládokat kialakitani). Ebből meg a másik dogma következik, hogy a nyelvcsaládok alapszókincse csak közvetlen érintkezéssel vehetett át más nyelvcsaládokból, u.n. jövevényszavakat. Tehát, ha a magyar nyelv az elmúlt 2-3 ezer évben sosem volt szomszédságban (vagy intenziv keresk. kapcsolatban) sémi nyelvű tömeggel (és nem volt), akkor nem lehetnek közös rokonszavaik sem. Ha mégis vannak, azok „véletlen szóegyezések” (úgyse tudja senki kiolvasni se a héber, se az arab irást). És ha ezerszámra vannak rokonszavak a magyarral, finnel, orosszal, akármivel? Akkor se tudod bizonyítani, még latin betűs átirással sem, mert sehol nem közölheted. A saját kiadású (saját pénzen kiadott) nyelvészeti könyvemet a magyar könyvpiac úgyse veszi át. Igaza van: tud. munka nem a könyvesboltokba való. Ki venné meg az ezer oldalas, szótárszerű gyöknyelvészetet, ha fogalma sincs róla, mi az? A hivatalos nyelvészet honlapjáról simán kitiltottak és kész. De ha mégis felteszem az internetre? Akkor, legalábbis úgy látszik, mostanában megint csak 1-5 látogatóm van naponta. (Persze, aki nincs bejelentkezve a honlapomra, mert még sose szólt hozzá – azt nem is számolja a gépJ).  Folytatás: az XG, XGy gyökszavak következnek.

2018.07.11. 06:31 Krizsakata

XP: apa, ép, epe, ipa (após). Az apa finn rokonaszavai apu = segítő, appi = após – és a vogul (= manysi) = apa. A héber, arám, arab, török, mongol: aba (P/B) = apa. Az ép a héber of = repül, szárnyas (élénk, mert egészséges) megfelelője. A finn ehje = ép – s ugyanez a szó a héberben ehje = élni fogok. Megjegyzés: a héberben az F (éppúgy, mint finnben a D) nem lehet szókezdő. Azért nem, mert a gyökszavak képződésének korszakában a héber-előd nyelvben nem volt még F (és a finn-elődben nem volt még D). Az epe FN rokonszavai: vogul (= manysi): tap (később a t- előljáró T/Sz hangváltásával → a zürjén, votják (= udmurt): szep, finn: szappi, lapp: szappe → az epe ezekben a FN szavakban az, leforditom: „ami-segítő” az emészésben. Az ipa FN rokonszavai a vogul (= manysi): up (após, sógor) és a lapp: wuoppa (após). XF gyökszó nincs a magyarban. (A finnben F hang sincs.) A héber XF gyökszavai: of = szárnyas, af / uf! = repül / repülj! efi = (fa)ág – af = orr, harag / is, mégis. A magyarban a PX-nek sincs gyökszava. Ez elég furcsa, mert a P őshang... dehát hol is lett őshang? Úgy látszik, nem a KM-ben, hanem északabbra. A finnben 3 gyökszava van: pee = fej, pú = fa, pű = császármadár. A héber pe = száj a finn pee = fej, fő rokonszava. A FN nyelvészet megmondta: nem azok a nyelvek tartoznak közös nyelvcsaládba, amikben azonos a szavak hangalakja – hanem amikben szabályosan változik. De miért pont azok, hol itt a logika? Hivatalosék: „Hát, csak. (Mert ez jó nekik!) Hogy a sémi nyelvek, ahol a szókezdő P mind megmarad P-nek – ne legyenek finnugorok. És mert a magyar – ahol viszont F-re változnak, igy lesz finnugor. Ugyan már (ez a másik érvük), hiszen a sémik nem is ragozó nyelvek.” Dehát a nyelvek őskorában, amikor a kialakultak a gyökök, nem volt-e egységes az európai ősnyelv? Hivatalosék: „Felejtsd már el – gyökök nincsenek!” De mennyire vannak! A sémi nyelvekben (30 millió beszélő) mind megvannak, ráadásul nem is változnak évezredek óta! Miért ne maradhattak volna fenn a ragozóvá továbbfejlődött nyelvek gyökei is? Hiszen azok se változnak! – Körbe-körbe: „Nem megmondtuk, hogy a sémi nyelvek nem ragozók?” (Persze ez se igaz, csak keveset (láncban, vagyis egymásután nem) ragoznak. A magyar FX gyökszavai: fa, fi-, fiú, fő (fej, eleje), fő(l), fú(j), fű. A magyar fa a FN nyelvekben: vogul (= manysi) pa, zürjén pu, finn pú, szamojéd pa. Távoli rokonuk a héber efi = (fa)ág. A fiú, -fi FN rokonai: votják pi, cseremisz pi, mordvin pijo, finn poika, észt poeg = fiú, fia. És tessék mondani, ezeket hol tudnánk ellenőrini? Saját irása, legtöbbjüknek sose volt, szótáraik sincsenek. Hasonló szó a héberben itt is az efi = (fa)ág. A magyar fő (fej, eleje) a finn pee = fej P/F hangváltással keletkezett megfelelője. A héber pe = száj hangváltás nélkül rokona a finn szónak. A fő(l)-nek a héberben nincs rokona. Az FN azonos értelmű (vízben forralt) szavai: vogul (= manysi): poáji, mordvin: piems, szamojéd: pís. Lehet, de (nézz rájuk a Wikiben), megint csak a finnt tudnánk ellenőrizni – ha volna mit. A fú (fújó, fúvó) megfelelői a vogul (= manysi): puv-, osztják: pog-, cseremisz: puem, szamojéd: puts, szelkup: puav = fúj. Ezeket se lehet ellenőrizni. A héber puh = fúj biztosan rokonszó – s mivel hangváltozás nélküli, a finnhez áll közelebb, nem a magyarhoz. A fű-nek nincs héber rokonszava. FN megfelelők: vogul, osztják pum (fű, széna). Legalább vogul-angol, osztják-angol - legalább egy kisszótár, hol van?

2018.07.09. 18:29 Krizsakata

XT: át, ét (étel), öt, üt, út, óta, utó. XTy: atya. A magyar üt / át rokonszó-párosa a héber ut / ảt = lecsap(-ott) rá, ráveti(-vetette) magát szavaknak (így szerez ét-elt.) Az ősibb a héber páros (nem a nyelv ősibb) – ezt abból látjuk, hogy torokmagánhangzói vannak. (A finn ütü = ható-, átütő erő.) Mivel csap le a zsákmányra? Az öt-ujjú / öt-karmú mancsával. Az út lehet az arám (ami héber nyelvváltozat): atả = jön – távoli rokona. Az óta és utó héber rokonszavai et = kor, idő, időszak és az ata = mostantól. Az atya FN rokonszavai: votják ataj, cseremisz atja, finn ätti (de ezt nem találtam a szótárban), mordvin atje = nagyapa. Más nyelvekben is: görög, gót atta, albán at. A finn isä (kiejtés: ise) = atya. A héberben ugyanez: is, isá (nn) = ember, asszony – Is + ten → ember(nek) + adj!   TX: te, ti, tó, tő, tű. A te héberül ata, at(nn), ti = atém, atén (nn). Finnül szine = te. Ez ugyan nem hasonlit, de a te = ti (több finnugor nyelvben is az). Az orosz tü = te. A T hang ősi értelme sokkal tágabb: bármilyen élő vagy élettelen ágens volt, ami hatást gyakorolt az én-re (az érzékelőre). Ez az oka, hogy a mai értelmű „te” szót, a 2. személy-névmást, nemcsak a finnugorok, az orosz, a héber, hanem a világ számtalan nyelve is a T-D-S/Sz hangváltozási sorral fejezi ki. A magyar tó megfelelői FN szavak (Tótfalusi): vogul (=manysi): tó, osztják (=hanti): toh, votják (=udmurt) ti, szamojéd tó. A tő rokonai a finn tüwi = tő, és észt tüwi = tővég, alsó vég. Tű: a héber táil = drót csak hasonló – rokonszót más nyelvben sem találok.  XD: ad, adó, ide, idő, odú, óda, üde, üdw. A magyar ad héber rokonai: ad = zsákmány, örökkévalóság (idő) – éda = nép, állatraj, gyülekezet. A finn antaa = ad, votják (udmurt) ud- = enni ad, mordvin andoms = táplál. Az egyes FN nyelveknél meglevő N betoldás arra utal, hogy az ősi torokmagánhangzó, ami mélyről, a gégéből „szólalt meg”, így kezdett lelágyulni. Az idő rokonszava is héber (T/D): et = kor, idő. Az ide és oda orosz rokonszavai a szudá = ide és tudá = oda. (Az sz- és t- közelre / távolra mutató előrag lesz.) A héber oded = bíztat, bátorít talán mindkettőnek rokona. Az odú FN etimológiája bizonytalan – s a héberben nincs rokonszó. Az óda: görög ódé = ének. Az üde és üdw valójában ugyanaz a szó. Eredetük a - csak tsz-ban használt - héber udim = fennmaradók, túlélők. DX: de, dió, dú-(vad). A finnben, a gyök-képződések korszakában még nem volt D, tehát szókezdő nem lehet. A de héber rokona a du-(előrag) = két-, kettős. A dió héber rokonszava a djó (kiejtés: gyó) = tinta – s ez biztos, mert a dió-festék volt egyike a legelső színezékeknek. A dú-vad előtagja az l igeképzővel: dúl-fúl – dühös. R igeképzővel dúr: durva és duruzsol – a darázs. Az tényleg durva és kiméletlen „dú-vad”. (A hivatalos nyelvészetnek, ahol ezek mind  ismeretlen eredetű szavak – van még mit tanulni.)

2018.07.08. 14:03 Krizsakata

Az indulatszavak eredetét, amik úgyis azonosak sok nyelvben, nincs értelme keresni. Ha egy gyöknek csak indulatszava van és más nincs (pl. TyX-nek a tyű!), akkor azt a gyököt, abban a nyelvben „nem működőnek” tekintjük. XB/V: év, óv, öv.  Az év héber rokonszava ev, ibim (tsz) = nedű, fiatalság, (növ) hajtás (mindig visszatér). Óv: a régies magyar ó alak arra utal, hogy az óv mássalhangzója w is lehet. Finn / finnugor rokonszó nincs. A héber ảv, ảvot (tsz) = felhő, vastag, sűrű erdő / ảv, ảvot (tsz) = ősapa, felhő, vastag, hubá = elrejtett, hov = öle, keble. Ezek a fogalmak mind „óvó” értelműek, de B/V-vel. Így már mindkét v szóbajöhet. A sémi nyelvekben fennmaradt torokmagánhangzók az európai ősnyelvre utalnak, de a B/V, ami Afrikából érkezett a Közel-Keletre, s onnan terjedt felfelé – sokkal későbbi. Azt viszont, hogy milyen régen érkezett Afrikából? – nem tudjuk. Öv. A finn wüö, lapp awwe = öv – a rokonszavai. BX: bá! be, bő, bú. A héber bo / bó! = benne / gyere! – a b’-, ba-, be - előrag jelentése pedig megegyezik a magyar be- „előrag” (igekötő) és a -ba, -be, -ban, -ben utóragok értelmével. A magyar bő szónak is itt van rokonszava: mabúa = forrás, ahol a ma- csak igei előrag. A magyar bú, bús rokona a héber bos = szégyenkezik, csalódik. VX gyökszavunk nincs. A C=TSz és a Cs=TS összetett hangok. A finnben nincs C/Cs betű. Az XC-nek a magyarban nincs gyökszava. XCs: ács, ocsú, öcsi – de azt, hogy valóban magyar gyökszavak volnának, és nem jövevények, nem tudom bizonyitani. Az ács fával dolgozik, az ocsú a kicsépelt gabona törmeléke. Hasonló értelmű, de nem rokonszó a héber ecả = faanyag és talán az adsán (kiejtés: accsán) = szeplős (öcsi?). A héber kék betűs magánhangzói a máig fennmaradt ősi torokhangok. E három szó eredetét tekintve az „ács”-nál nem – de az „ocsú” és „öcs” esetében elfogadom a Tótfalusi szótár etimológiáit. A CsX sem magyar gyök. Ez már abból is látszik, hogy nem flektál, hiszen csak egy szava van, a „cső”. A Tótfalusi szótár szerb-horvát, szlovén: čev = cső-t, mint rokonszót, elfogadom – de szerintem nem a szó eredete (mivel a szlovák szó még későbbi - inkább az egyedi, már nem flektáló, magyart).

2018.07.08. 09:04 Krizsakata

Az egy-mássalhangzós magyar gyökök és gyökszavaik összehasonlitása a héber és a finn nyelvvel. Miért pont a finnel? Mert a finnugor nyelvek közül ennek van a legrégibb, 45o éves irása, és finn-magyar szótárak is vannak. Tudni kell azonban, hogy az északi finnugor nyelvekben, amik többezer éve nem találkoztak déli népekkel, nincs B/V, C, F, G és Z. Pedig V-t ezekben a nyelvekben is sokat látunk! Ez igaz, de egyik sem a B váltóhangja, hanem a W! Csak ők sem jelölik külön betűvel (ahogy a magyarok sem különböztetik meg a W-t a V-től).   A héber XB aba = apa szó azonos az Aba Sámuel (magyar király) és az Aba- előtagú magyar falunevekkel). A héber aba (P/B kereszt-hangváltozás) magyar rokonszava az ősi P-vel: apa. Az „eb” szó vogul(=manysi) és osztják(=hanti) eredete a Tótfalusi etimológia szerinti: ämp – ami viszont nem ellenőrizhető. Miért nem? 1. https://hu.wikipedia.org/wiki/Manysi_nyelv  „1932 előtt a nyelv nem volt írott.” 2. „A manysi és a hanti nyelv beszélőinek száma (együttesen) nem érte el (mikor?) a harmincezret.” 3. Krizsa: E két nyelvnek még pár évtizede sem volt irása / szótára sem. De ha lett volna, abból se lehetne következtetni a magyarok állitólagos ottlétekor (2-3000 éve) felszedett ämp = eb szóra! XW: ewé (ette), iwá (itta), íw, íw(ik). Lévén az ét / edd (edjél → egyél) / eués (az ué diftongusból w lett: ewés) / esz(ik) igazán ősi fogalom, a magyar nyelv az ősi T későbbi hangváltozásait: D, (DJ=Gy) → S → Sz-et is „igénybe vette”. Az ivás is nagyon ősi: it-al, idd (idjál → igyál), iuás (iwás), isz(ik) – itt is ugyanez történt. Azok a finnugor származtatások, amelyeknél i helyett j-vel kezdődik a szó, magyarázata is természetes: e két hang valójában egy: az I/J változó hang. Amelynek alternáló kiejtése minden nyelvben, nagyon sok szónál megfigyelhető. Az íw az íj változata, a jelentésük csak később különült el. Az íw és az íwik közös rokonszavának tekinthető a héber iwá = eltorzította, elferdítette (hajlította). WX: wő (weje). Rokonszava a finn wewü (el-wiwő), wiede = wisz és a lapp wiw (wő). A héberben, ahol csak 6 szó kezdődik w-vel, az is mind jövevény – a wő-nek nincs rokonaszava.

2018.07.04. 05:59 Krizsakata

Az egy-mássalhangzós gyökvázak. Általános jelölésük XY és YX – ahol az X bármilyen magánhangzó, az Y pedig az egyik konkrét mássalhangzó. Mielőtt felsorolnám őket, pár szót a gyöknyelvész abc-ről, ami a megszokott abcéktől eltér. A magánhangzókat mind előre vesszük: A, Á, E, É, I, O, Ö, U, Ü. Ezután jönnek a mássalhangzók. Az ismert hangváltozások őshangja és a fiatalabb hang, egymást követik. A sorrend: B/V, W (magyarban is van, de jelöletlen), C=TSz, Cs=TS, T, D, P, F, G, Gy=DJ, H, J, K, L, Ly=Li/J, N, Ny=Ni/J, M, R, S, Sz, Z, Zs.  A magyar XY gyökök: XB, XV, XW, XC (nincs), XCs, XT, XTy, XD, XP, XF, XG, XGy, XH, XJ, XK, XL, XLy, XN, XNy, XM, XR, XS, XSz, XZ, XZs. Megjegyzés: az egy-mássalhangzós gyökszavakban az X-en kívűl még egy magánhangzó is lehet, pl: apa, idő, odú, üde – fiú, hiú, dió.   A fordított, az YX gyökök: BX, VX, WX, XC, XCs, XT, TyX, DX, PX, FX, GX, GyX, HX, JX, KX, LX, LyX, NX, NyX, MX, RX, SX, SzX, ZX, ZsX.     Felsoroljuk az egyes gyökök gyökszavait – közöttük néhány személy-, helység-, folyónév is: XB: Aba (falu és személynév), eb.  XV: év, ív, ív(ik), óv, öv. XW: ewé (ette), iwá (itta). XCs: ács, ocsú, öcsi. XT: át, ét (étel), óta, öt, út, utó, üt. XTy: atya. XD: ad, adó, idő, Ida, odú, óda, üde, üdw. XP: apa, ép, epe, ipa (após). XH: ah! ahá! eh! éh(kopp), oh! uhu. XG: ág, ég, ég(bolt), ige, iga. XGy: agy, ágy, ágyu, egy, egyé! igyá! úgy, ügy (vízfolyás is). XJ: aj! ej! éj, íj, új.  XK: aki, akó, ék, eke, ok, ők, ük. XL: al-, alá, ál (hamis), el, elé, elő, él(ő), él(e), ól, öl(e), (meg)öl, ül. XLy: oly (sokan), ily(módon). XN: én, ín, ón, ön, ún, ünő. XNy: anya, íny. XM: ama (az), ami, ám, Emő, emu, eme, ima, íme. XR: ár(-ad), ár (szúr), ara, ár(a), ár(terület), áru, ér(folyik), (oda)ér, (meg)éri, ér(ik), erő, (gyógy-)ír, író (tejsavó), ír, óra, őr, ór, űr, ürü.  XS: ás, ásó, eső, és, is, ős. XSz: aszu (bor), ász (évszak), esz(ik), isz(ik), ősz, ősz (haj), úszó, üsző. XZ: az, áz(ik), ez, íz, őz, úz (nép), űz.  XZs: Ázsia, Izsó (név), Uzsa (helység).  23 gyök. A fordított, YX gyökszavak BX: bá! be, bő, bú. WX: wő (veje). CsX: cső. TX: te, ti, tó, tő, tű. DX: dá-dá! de, dió, dú-(vad). FX: fő (fej, eleje), fú(j), fű. GyX: gyí! (gyíja), gyú-(fa). HX: ha, he? hé! hiú, hó, hó(nap), hő! hú! hű! hű(ség). JX: jé! jó, jő (jön). KX: ki? ki(felé), kő. LX: le(felé), Lea, Leó, lé, ló, lő. NX: na! ne! ni! no! Noé, Noa, nő, nő(l). NyX: nyí (nyivákol), nyű (féreg), (el)nyű. MX: ma, mi? mi (mink), mű.  RX: rá, reá, rí (sír), (meg)ró, ró (vés). SX: se, sí, Sió, só, sú / sű (kórság). SzX: szí(v), szó, sző, szú, szű (kebel).  17 gyök.

2018.07.03. 07:27 Krizsakata

Várnainak: köszönöm az igényes hozzászólást, ami néhány dolgot nekem is segitett újra átgondolni.  1. A sin /sün /sül problémáról: A sül a sünhöz hasonló, de sokkal nagyobb állat, ami a felmelegedő korszakokban a KM-ig is feljutott. A sin és sün gyökszavakhoz közös (SN) gyökvázat tételezek fel. Ehhez én csak a „külvilágból eredő hangzást” nem találtam, de az nem is mindig van. A gyökvázak genetikus értelme ált. egy természeti kép / jelenet, ami nem feltétlenül „hangos”. 2. Az Összehasonlitó Történeti Gyöknyelvészet (ÖTGy), ami a nyelvek kialakulásának az ős-gyökökből való eredetét kutatja, nem fogadja el a két mássalhangzós gyökszavak egy mássalhangzósokból való származtatását. Miért? Mert a kb. 450 magyar gyökváz (héberben is ennyi) átvizsgálása után ez nem indokolt. Persze ettől még, pl. újkori szavaknál: sí-talpakon (siklik, siet) / vonat a sín-en (siklik, siet) – ráérezhetünk közös értelmi kapcsolatokra.   3. Várnai: „a finn: tina = ón szót is át lehet húzni, (ami) a nemzetközi: cin, tin, stb. átvétele, nem hiszem, hogy finn eredetű.” Válasz: egyetértek, persze hogy nem. Az ón (fém) magától is el tud párologni (két allomérje van, stb,). Ezért „tűnő” – az ősfogalom az eltűnés. Csakhogy az ónt sem ismerte az ősember. Sem az ős-finnek, sem a „nemzetközi” ősök. 4. Várnai: „A magyarban áthúzott tinó viszont az említett héber t'nu-, stb. és a magyar tűn(ik)szóval rokonítható lenne.” Válasz: ...de a herélés, hogy a hímnemet eltűntetik az állatból, újkori praktika. (A tinó és a tonhal magyar eredetét, én legalábbis, nem tudom bizonyitani.) 5. Várnai: „a ton(hal) is, az en.wiktionary.org szerint az "őseredetije" az ógörögben: thünnosz; ami arra a thün- igealakra megy vissza, szintén gyors mozgásra utal.” Válasz: ezt, legalábbis most, a hivatalos nyelvészet (Tótfalusi etimológia) is másként látja: „Tonhal. A német Thunfisch részfordítása, első eleme a francia thon, olasz tonno, latin thunnus és görög thünnosz vonalán valamely sémi nyelvhez vezethető el: föníciai tinnin, héber tannín (nagy hal). Krizsa: felületes  forditás, hogy „nagy hal”. A héber tannin: krokodil, bálna, viziszörny. Szóval nagy, de nem biztos, hogy hal – hiszen inkább krokodilt értenek alatta. A  nagy ton(hal) eredete is újkori: a héber ton = tonna.” Összefoglalás: Az ÖTGy az európai ős-nyelv kutatásával foglalkozik. A nyelvek mai állapotát is (amennyire lehet) ősgyökökre vezeti vissza. Ezért a mezőgazdaság és a technika újkori fogalmait (ha egyáltalán) csak a megfelelő „távolság-tartással”veszi bele a gyöknyelvészetbe.

[473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]